Újabb konfliktus a szerb-koszovói határon

A hónapok óta pattanásig feszült helyzetben, két héttel a koszovói zavargások után a közös határ mindkét oldalán akcióba lendült a rendőrség.

2023. június 15., 10:30

Szerző:

Újabb incidensek fokozzák a feszültséget Szerbia és Koszovó között. Elfogtak Szerbiában három felfegyverzett koszovói rendőrt, akikről úgy vélik, hogy valamiféle küldetésen voltak – írja az Euronews.

A Koszovó ügyében koordináló szerb kormányhivatal vezetője, Petar Petkovic úgy fogalmazott, hogy a koszovói rendőrök állíg fel voltak fegyverezve, és nyomkövetőt, térképeket, illetve más, bevetéskor szokásos felszerelést találtak náluk.

A koszovói kormányfő ugyanakkor azt állítja, hogy a rendőrök egy csempészútvonal megfigyelésén dolgoztak koszovói területen, a határtól körülbelül 300 méterre, amikor a szerb kommandósok lecsaptak rájuk. Albin Kurti ezt emberrablásnak tekinti, ami szerinte nyilvánvaló visszavágás, amiért Koszovóban egy nappal korábban letartóztattak egy szerb férfit, akiről azt állítja, a szervezett bűnözés és csempészet egyik kulcsfigurája.

(Kiemelt képünk illusztráció. Szerb szélsőségesek által emelt barikádok a szerb-koszovói határnál 2022. decemberében. Fotó: Erkin Keci / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)