Elhunyt Oscar Luigi Scalfaro volt olasz államfő

Római kormányilletékesek közlése szerint a politikust 93 éves korában érte a halál.

2012. január 29., 16:43

Oscar Luigi Scalfaro 1918-ban született Novarában. Jogásznak tanult, és csaknem ötven évig volt képviselő a parlamentben. A hetvenes években közlekedési, majd közoktatási miniszternek nevezték ki, 1983-tól 1987-ig pedig belügyminiszterként tevékenykedett.

A rákövetkező években neve feledésbe merült, majd a kilencvenes évek elejére kialakult belpolitikai válság, a konzervatívokat és a baloldalt egyaránt lejárató korrupciós botrányok idején újra előtérbe került személye. A korrekt, megbízható politikusra való igény rá terelte a figyelmet, s így 1992 áprilisában a képviselőház elnökévé választották. Ezt a funkciót csak egy hónapig töltötte be - írja a hirado.hu.

Májusban ugyanis új államfőt kellett választania az olasz törvényhozásnak. Amikor a tizenötödik elnökválasztási forduló is eredménytelenül zárult, a kereszténydemokraták Scalfarót jelölték a legfőbb közjogi méltóság posztjára. Megválasztása széles körű összefogással történt, a szocialisták, a liberálisok és a radikálisok is őt támogatták.

"A köztársaság elnökeként történelmünk egyik legnehezebb korszakában állt az állam élén, szilárd, állhatatos és kikezdhetetlen volt" - méltatta közleményében Giorgio Napolitano hivatalban lévő olasz államfő az elhunyt politikust.

12:39

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.