Eddig 800 halálos áldozata van a chilei földrengésnek

A chilei szombati földrengés és a szökőárak áldozatainak száma a hatóságok szerint már 800-ra emelkedett és várhatóan még több lesz – tájékoztatott kedden Michelle Bachelet köztársasági elnök hivatala.

2010. március 4., 08:52

A halottak mellet növekszik az eltűntek száma is A hatóságok szerint ez a szomorú statisztika főleg a romba dőlt épületek alapos átkutatása után változik majd. A 8,8-es erősségű földrengés epicentruma Maula környékén volt, s onnan érkezik a legtöbb jelentés halálos áldozatokról. Mivel azonban az utak és a hidak is megrongálódtak,s ennek következtében több város összeköttetése megszakadt a világgal, a mentők sem tudnak eljutni a térségbe.

A legnagyobb mértékben sújtott térségben fekszik az egymillió lakosú Concepción városa, amely fosztogatásnak és rablásoknak van kitéve, ezért ideiglenes kijárási tilalmat rendeltek el. A mentési munkálatokat most az összedőlt épületek alatt rekedt emberek kiszabadítására összpontosítják.

12:39

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.