Visszatért a betegség, amely a középkorban kiirtotta Európa egyharmadát

A fekete halálként ismert bubópestis újra felütötte a fejét. A betegség manapság már meglehetően ritka mind az Egyesült Államokban, mind Európában, nagyrészt az életmódbeli változásoknak köszönhetően, amelyek megakadályozzák, hogy a bolhák révén a fertőzés az emberre is átterjedjen. Még ha meg is betegít valakit, viszonylag könnyen kezelhető antibiotikumokkal, de a jelek azt mutatják, végérvényesen nem tudunk megszabadulni tőle.

Legutóbb egy oregoni férfi kapta el a bubóspestist a macskájától

Paul Norman evolúciós genetikus számára, aki a Colorado Egyetemen kifejezetten a bubópestis kutatásával foglalkozik, nem okozott különösebb meglepetést, hogy a betegség újra felütötte a fejét. 

„Még mindig jelen van a vadon élő állatokban, például a mókusokban és prérikutyákban, és még mindig előfordulnak kisebb pestisjárványok az Egyesült Államokban. Évente átlagosan körülbelül 7 esetet jelentenek, bár a halálesetek sokkal ritkábbak: 2002 és 2012 között mindössze 14 esetet regisztráltak. A világ egyes részein, például Madagaszkáron ugyanakkor gyakoribb a betegség” – számolt be a szakember.

200 millió ember haláláért felelős

A bubópestis évezredek óta sújtja az emberiséget. A betegség jelenlétét megerősítő DNS-bizonyítékokat már 4 ezer éves csontvázakból is kimutatták. Az 1300-as évek elején aztán a baktériumtörzs fekete halálként elhíresülve robbant be Európában. A fertőzés feltehetően a mai Kirgizisztán területén lévő Csuj-völgy körüli falvakbók indult ki, ahol valószínűleg mormotákon élősködő bolhák révén jutott el az emberhez, majd a selyemút kereskedelmi útvonalain keresztül terjedt el kontinensünkön.

Mi is valójában a fekete halál? 

A mikroszkóp alatt nézve a Yersinia pestis nevű baktériumban nincs semmi különös. Rövid, lekerekített végű, rúd alakú formájával nem lóg ki a baktériumok sorából, és viszonylag mozdulatlan helyzetével sem hívja fel magára a figyelmet. Mégis ez a mikroorganizmus felelős azért a betegségért, amely egykor kiirtotta Európa lakosságának egyharmadát, és világszerte milliók halálát okozta.

Az akkori mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos újabb kutatások azt sugallták, hogy az áldozatok száma nem mindenhol volt olyan drámai: miközben a járvány egyes régiókban komoly pusztítást végzett, addig másokat alig érintett. Az évszázadok során azonban a pestis legalább 200 millió embert ölt meg.

Lehet, hogy az immunrendszerünk őrzi a pestis nyomait

Mivel a pestisjárványok katasztrofális következményekkel jártak, a kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a betegség maradandó nyomot hagyott-e az emberi immunrendszerben. Az egyik elmélet azt sugallja, hogy a fekete halál 14. századi elterjedtsége elegendő volt ahhoz, hogy megteremtse a természetes szelekció lehetőségét. Néhány túlélő így képes lehetett átörökíteni bizonyos genetikai elváltozásokat a következő generációkra.

„A fekete halál hatalmas nyomást gyakorolt az európai népességre, így bárki, aki a genetikájából adódóan a legkisebb előnyre tett szert, nagyobb valószínűséggel élhette túl” – magyarázta a kutató. De egészen a közelmúltig szinte lehetetlen volt az elhunytakról bármilyen adatot összegyűjteni.

A szakértők azonban találtak egy csontvázat – pontosabban annak labyrinthus osseus néven ismert, belső fülben lévő csontját, amelyben a test egyik legsűrűbb pontjaként változatlan formában maradt meg az emberi DNS.

Az úgynevezett humán leukocita antigének (HLA) fontos szerepet játszanak az immunválasz koordinálásában. Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy néhány ember, aki tünetmentes maradt a Covid–19-járvány idején, rendelkezett bizonyos HLA-variánsokkal, amelyek természetes védelmet jelentettek a vírussal szemben.

„A HLA gének szerepe az, hogy azonosítsák az idegen kórokozókat a szervezetben, és utasítsák az immunrendszert a fertőzött sejtek felkutatására és elpusztítására” – emelte ki Paul Norman.

2021-ben Norman és kollégái bebizonyították, hogy a HLA-variánsok valószínűleg szerepet játszanak abban, hogy ki élte túl a középkori pestisjárványt. A kutatók azután tették ezt a megállapítást, hogy megvizsgálták a pestis áldozatainak 16. századi tömegsírját a németországi Ellwangen városában, ahol 36 csontváz genomját szekvenálták. Amikor aztán összehasonlították őket a város mai lakóinak DNS-ével, úgy találták, hogy finom különbségek vannak különböző HLA-génjeikben. Őseiket valószínűleg ez az eltérés tehette képessé a pestissel szembeni ellenállásra.

Két évvel ezelőtt egy nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a fekete halál hogyan befolyásolhatta az emberi immunitást. Ennek érdekében mintegy 500, londoni és dániai temetőkben nyugvó ember csontvázából vettek mintákat, akik a 14. század előtt, alatt és után haltak meg a világjárványban. Megállapították, hogy akik az ERAP2 gén egy ritka változatát hordozták, kétszer nagyobb valüszínűséggel élték túl a fekete halált.

Ez a gén arról ismert, hogy olyan fehérjéket kódol, amelyek segítik az emberi immunsejteket a Yersinia pestis és más kórokozók elleni küzdelemben. A kutatók előtt azonban továbbra is nyitott kérdés, hogy más betegségek – mint a himlő, amely még a pestisnél is tartósabb és virulensebb, és sok száz millió halált okozott – nagyobb hatással lehettek-e a modern kori ember immunrendszerének kialakulására.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Maddin_1983 via Pixabay)