Böjte Csaba: „Semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettünk észre semmit”
Böjte Csaba is nyilatkozott az általa vezetett gyermekotthonokban történt szexuális és fizikai bántalmazásokról.
Mint arról mi is beszámoltunk: tíz éven át több gyermek is súlyos szexuális bántalmazás áldozata lehetett a Böjte Csaba ferences szerzetes nevéhez kötődő, erdélyi gyermekotthonokban. Az ügyről beszámoló Azonnali szerint a csíkszeredai bíróság, eddig eléggé fű alatt tárgyalta az ügyet.
Böjte Csaba a Magyar Hangnak nyilatkozott az ügyről:
„Amint tudomást szereztem arról, hogy visszaélések történhettek, egyből a hatóságokhoz fordultam. Megdöbbentett, mindaz, ami kiderült és magam sem tudom rá a magyarázatot. K.Sz. rendszeresen részt vett képzéseken, semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettünk észre semmit”
– fogalmazott, megjegyezve: az ügynek komoly tanulságai vannak, hiszen az érintett gyerekek életre szóló traumát szenvedtek el. Ezért gondoskodtak számukra pszichológusok segítségéről.
Az Azonnali szerint a tusnádfürdői intézméány vezetőjével, Kolozsvári Tiborral kapcsolatban nem csak az merült fel, hogy 2015 óta tudnia kellett a visszaélésekről, de az is, hogy maga is verte a gyerekeket. Ahogy a lapnak édesapa elmondta, az intézményből vették fel vele a kapcsolatot, mondván, „Tibi bácsi véresre verte a gyereket, és egy karót is eltört a derekán”. A lapnak egyébként a rendőrség is megerősítette, hogy kivizsgálást folytatnak. Erről Böjte Csaba úgy nyilatkozott a Magyar Hangnak, hogy ezt az ügyet személyesen is kivizsgálta és arra a megállapításra jutott, hogy nagyon erős túlzás a ház vezetőjét bántalmazással vádolni.
„Kicsit erélyesebben rászólt a gyerekre, ennyi történt. A gyerekek nagyon hamar és nagyon túlzóan képesek nyilatkozni”
– fogalmazott. A lap felvetésére, hogy az Azonnali cikke szerint nem a gyermek, hanem az apja számolt be bántalmazásról, ráadásul az intézmény jelzése alapján, Böjte Csaba úgy fogalmazott: „Ha magának van kamaszkorú gyereke, akkor tudja, hogy az egy eléggé komplikált dolog. Nem hiszem, hogy így történt. De nem akarok bírót játszani, a hatóságok kivizsgálják, mi történt és majd döntenek” – tette hozzá.
„Mi Isten nevében fogadjuk be és neveljük a gyerekeket. Hatezer gyermeket neveltünk fel, a most napvilágot látott ügy pedig példa nélküli. A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer”
– fogalmazott Böjte Csaba a lap azon kérdésére, hogy miként kívánják visszaállítani az intézményeikbe vetett bizalmat.
(Kiemelt képünk: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai gyermekotthon alapítója előadást tart a Krisztus hite - a mi hitünk - a gyermekek körében végzett lelkipásztori munka bemutatása címmel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a budapesti Hungexpón 2021. szeptember 6-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)