Beszünteti tevékenységét a Facebook-botrány főszereplője

2018. május 2., 21:58

Szerző:

Beszünteti működését a Cambridge Analytica londoni székhelyű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég, amelyet az a vád ért, hogy politikai megrendeléseket teljesítve közösségi portálok felhasználóinak adataival élt vissza.

A vállalat maga jelentette be szerda este Londonban, hogy teljesen felhagy minden tevékenységével.

Az elmúlt hetekben megjelent brit és amerikai sajtójelentések szerint a Cambridge Analytica csaknem 90 millió Facebook-felhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján Trump elnökválasztási kampányában személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.

Egyes brit sajtóbeszámolók szerint a cég ugyanígy megpróbálta befolyásolni a brit EU-tagságról szintén 2016-ban tartott, a kilépést pártolók szűk győzelmével végződött népszavazást is.

A Cambridge Analyticát elsősorban azzal vádolják, hogy engedély nélkül használta fel a profilokat. A hírre a Facebook részvényei hatalmasat zuhantak a tőzsdén, az alapító Mark Zuckerberg pedig bocsánatkérő körútra indult. A botrány ugyanis futótűzgyorsasággal söpört végig az interneten. Tömegek kezdték törölni a Facebook-profiljukat, és a közösségimédia-cégre soha nem látott nyomás nehezedett, hogy gondolja újra adatvédelmi stratégiáját.

 A problémát azonban a modern jog nem tudja kezelni. Hiába kér beleegyezést a Facebook a felhasználótól, ha utána az adatok – adatcsomag formájában – cégről cégre járnak, és azok kényük-kedvük szerint használják fel őket. Ha minden alkalommal engedélyt kellene kérni a felhasználóktól, akkor a Google másodpercenként küldözgethetné az engedélykérelmeket. A hiba tehát magában a rendszerben van, amely megteremtette annak lehetőségét, hogy az ember tudatlanul kiszolgáltassa minden adatát.

 

 

 

12:39

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.