Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2011. november 23., 19:19
A török miniszterelnök most először kért bocsánatot azért, hogy a hadsereg csaknem 14 ezer kurdot ölt meg a 30-as években kitört nemzetiségi lázadás leverésekor.
2011. november 23., 15:55
A hatalom és a társadalom érdekei nem esnek egybe – ezt gondolja az oroszországi lakósok kétharmada röviddel a parlamenti választások előtt, derül ki a Levada Központ független közvéleménykutató intézet legutóbbi, végzett felméréséből. A „nem”-mel válaszolók egyharmada szerint a hatalom az emberekből él, ezért kénytelen becsapni őket, egy kicsivel többen gondolják azt, hogy az emberek és a hatalom érdekei soha nem egyeznek, valamennyivel kevesebben pedig azt válaszolták, hogy hiányzik a visszacsatolás a döntéshozó felső hatalmi szféra és a lakosság között.
2011. november 23., 08:21
Legkevesebb négyen haltak meg kedd este a szicíliai Messina környékén tomboló ítéletidőben - közölték a helyi hatóságok. A szakadatlan esőzések miatt sárlavinák öntötték el lakóházak alagsorát, utak váltak járhatatlanná, hidak szakadtak le, járművek merültek el az utcákon hömpölygő vízben az olaszországi sziget északkeleti részén.
2011. november 22., 17:04
Szombaton Silvio Berlusconi lemondásának hírére a köztársasági elnöki palota előtt ezrek bontottak pezsgőt, s hallgatták az alkalmi zenekart, amely a Halleluját játszotta Händel Messiásából. Az államfő nem írt ki új választásokat, hanem Mario Monti személyében egy Európa-szerte ismert közgazdászt, volt európai versenyügyi biztost bízott meg kormányalakítással. Megállapodása magával Berlusconival és más parlamenti politikai erőkkel voltaképp erre szólt. Legyen Olaszországnak a politikához nem kötődő, „technokrata” kormánya, amely kirántja Itáliát a pénzügyi válság már-már elviselhetetlen szorításából. ACZÉL ENDRE írása.
2011. november 22., 16:43
A nemzetközi sajtó kritikus hangon elemzi Orbánék visszatérését az IMF-hez és borús képet fest a magyar gazdaság jövőjéről.
2011. november 22., 16:17
Nagy-Britanniában mától kapható az a 3 az 1-ben szupertabletta, amely a magas vérnyomásban szenvedő britek millióinak életét könnyítheti meg. Az új gyógyszer nemcsak az egészséget őrzi „árgus szemekkel”, hanem a páciensek pénztárcáját is kíméli.
2011. november 22., 16:11
Az október 9- i választások után a várakozásoknak megfelelően koalíciós kormány alakult Varsóban. Tusk miniszterelnök expozéját elsősorban a gazdasági kérdéseknek szentelte, de szólt a társadalmat feszítő egyéb problémákról is
2011. november 22., 15:52
Aki járt már az év utolsó heteiben Bécsben, biztos nem kerülte el a Városháza előtti színes kavalkádot. És azt is vallja: ez a mindennél nagyobb és szebb rendezvény megunhatatlan. Nem csoda, hogy évről évre kicsit előbb nyit: az idén már november Az idén már november második hétvégéjén kigyúltak a fények a 29 méteres fán.
2011. november 22., 15:17
Az új lengyel kormány egyik legfontosabb feladatának tartja a gazdasági krízis elhárítását, ezért alapvető reformokat akarnak bevezetni Lengyelországban. Donald Tusk miniszterelnök parlamenti expozéjában bejelentette, hogy visszavesznek az egyház privilégiumaiból is, hiszen a társadalom minden tagjának és csoportjának szolidárisan részt kell vállalnia a problémák megoldásában.
2011. november 22., 14:55
Az új lengyel kormány egyik legfontosabb feladatának tartja a gazdasági krízis elhárítását, ezért alapvető reformokat akarnak bevezetni Lengyelországban. Donald Tusk miniszterelnök parlamenti expozéjában bejelentette, hogy visszavesznek az egyház privilégiumaiból is, hiszen a társadalom minden tagjának és csoportjának szolidárisan részt kell vállalnia a problémák megoldásában.
2011. november 22., 13:45
Legutóbb csak két neonáci bankrabló öngyilkossága alapján derült fény arra, hogy harmadik társukkal ők gyilkoltak meg nyolc törököt, egy görögöt s egy rendőrnőt. Még a 90-es években – de a hatóságok sem akkor, sem később nem követték tovább a nyomukat s nem tudtak arról sem, milyen sokan segítették a gyilkos triót. Pedig az elmúlt 20 évben vagy 140 ember vált Németországban szélsőjobboldali erőszak áldozatává. A parlamenti pártok a vezető szélsőjobboldali erő, az NPD betiltását mérlegelik és átszervezik az alkotmányvédelmet, amely – miközben az iszlám terror veszélyére összpontosított – futni hagyta a neonácikat.
2011. november 22., 13:30
Legutóbb csak két neonáci bankrabló öngyilkossága alapján derült fény arra, hogy harmadik társukkal ők gyilkoltak meg nyolc törököt, egy görögöt s egy rendőrnőt. Még a 90-es években – de a hatóságok sem akkor, sem később nem követték tovább a nyomukat s nem tudtak arról sem, milyen sokan segítették a gyilkos triót. Pedig az elmúlt 20 évben vagy 140 ember vált Németországban szélsőjobboldali erőszak áldozatává. A parlamenti pártok a vezető szélsőjobboldali erő, az NPD betiltását mérlegelik és átszervezik az alkotmányvédelmet, amely – miközben az iszlám terror veszélyére összpontosított – futni hagyta a neonácikat.
2011. november 22., 13:29
Egy esztendeje Devecserben félreverték a harangot a vörösiszap áradására. Utána jó ideig csend honolt a hazai alumíniumgyártás frontján. Pedig glóbuszunk túlfelén még magyar alumíniumharangok is konganak. BOKOR LÁSZLÓ írása.
2011. november 22., 13:21
Kerényi Imre rendező már az „átkosban” is bizonyította: a közéletben is mestere a hatásvadászatnak. Pártünnepségeket szervezett, és pótolhatatlan érdemeket szerzett a rendszer fényezésében. Most Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjaként kamatoztatja képességeit a „húsvéti alkotmány” népszerűsítésében. Tizenöt festőművészt kért fel: ábrázolják a magyar történelem elmúlt 150 évének fontos korszakait. Kerényi tematikájában a 2006-os rendőr-lovasroham épp olyan súlyú esemény, mint például a holokauszt. A művek többsége már elkészült, januárban állítják ki őket a Nemzeti Galériában. E képekkel illusztrálják majd az alaptörvény tervezett díszköteteit is, amelyeket az érettségiző diákok is megkapnak. A jobboldali pártfestészet korszaknyitására a képzőművész szakma hivatalos szervezetei nem reagáltak. Csupán néhány független fiatal művész tiltakozott a „pártrendeléses vizuális horror” ellen. A Facebookon szerveződő körhöz már többen csatlakoztak, s az alkotók úgy döntöttek: az államilag megrendelt történelmi témákat ők is feldolgozzák – a maguk módján. A „Visszakézből Kerényinek” akciócsoport kiállítása november 30-án lesz a budapesti Fabric Galériában. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.