A pokol tornácán
Szombaton Silvio Berlusconi lemondásának hírére a köztársasági elnöki palota előtt ezrek bontottak pezsgőt, s hallgatták az alkalmi zenekart, amely a Halleluját játszotta Händel Messiásából. Az államfő nem írt ki új választásokat, hanem Mario Monti személyében egy Európa-szerte ismert közgazdászt, volt európai versenyügyi biztost bízott meg kormányalakítással. Megállapodása magával Berlusconival és más parlamenti politikai erőkkel voltaképp erre szólt. Legyen Olaszországnak a politikához nem kötődő, „technokrata” kormánya, amely kirántja Itáliát a pénzügyi válság már-már elviselhetetlen szorításából. ACZÉL ENDRE írása.
Aki majdnem két évtizeden át hatalmon tud maradni, abban az emberben kell valamilyen varázsnak lennie a választók felé. Silvio Berlusconi, a „Lovag” (Il Cavaliere) saját példájával azt üzente az olaszoknak, hogy amit ő megcsinál nagyban (adóelkerülés, korrupció, szexuális botrányok), azt kicsiben ők is megtehetik, mert lám, van olyan a világon, hogy büntetlenség. Az igazságszolgáltatás gyöngébb, mint én vagyok, ti vagytok.
Fájdalom, de ez kelendő áru volt. Egy remek könyv, amely Lopott pénz (Soldi rubati) címmel jelent meg, fölfedte, hogy az epidemikus adóelkerülés és -csalás Olaszországnak évi 100 milliárd eurójába, az állami korrupció meg 60 milliárdjába kerül. Ha azt nézzük, hogy jövőre a teljes olasz államadósságból (csaknem 2000 milliárd) 300 milliárd vár egyszerre megújításra, kiszámítható, hogy az adócsalók és korruptak zsebében maradt, illetve oda vándorolt pénzből ennek az adósságnak a fele egyszerűen leírható volna. A könyv szerzője szerint „a törvénytelenség sötét erőinek legyőzésével” tíz év alatt az egész államadósság eltűnne. Csakhogy a mentalitás nem hogy egy, nem hogy tíz év, de évtizedek alatt sem tűnik el egykönnyen.
Silvio Berlusconi, amikor tizenhét éve hatalomra jutott, átfogó, elsöprő változásokat ígért. Nyitott, átlátható gazdálkodást; egy olyan rendszert, amely a kemény munkát és az invenciót jutalmazza – szemben az addigi atyám-bátyámsággal és a bebetonozott érdekekkel. Ebből a vállalkozásból annyi született, hogy majdnem két évtizeddel később minden, ami rossz gyakorlat volt, még rosszabbá lett, a gazdaság a szinte teljes stagnálás állapotába jutott, miközben az adóssághegy tovább nőtt. Tegyük hozzá még: a vizsgálóbírák nem kevesebb, hanem egyre több kapcsolatot fedtek fel politikusok, bankárok, megvesztegetett közbeszerzési felelősök, pénzmosodák és szervezett bűnözők között.
A múlt héten azt írtuk, hogy Berlusconi is megkapta a „selyemzsinórt”. Akkor ugyan még nem lehetett előre látni, hogy a Lovag lemond, azt azonban igen, hogy az olasz államadósság megújításának kamata elérte azt a – 7 százalék fölötti – szintet, amely gyakorlatilag kezelhetetlenné tette ugyanezt az adósságot. Az ok: a Berlusconi-kormány, de mindenekelőtt maga a miniszterelnök a teljes bizalom- és hitelvesztés állapotába jutott. Kiderült, nem tud mit kezdeni országa gazdaságával.
Az európai potentátok ötlete volt, hogy Olaszország momentán nem igényel választásokat; igényel viszont egy „pártpolitikamentes” kormányt, élén egy szakemberrel, aki már személyében is biztosítékot kínál arra nézve, hogy a piacok Itália iránti bizalma visszatér.
Mario Monti, aki e lapszám nyomdába kerülésekor éppen kormányának összeállításával foglalatoskodik, pillanatnyilag szenátor. De sok-sok éven át az unió versenybiztosa volt, s a kartellezéssel próbálkozóknak keserítette meg az életét – nagyon sikeresen egyébként. Gazdasági kérdésekben elkötelezett liberálisnak számít – ezzel van sikere a jobboldalon. Ugyanakkor a szociális igazság, méltányosság, érzékenység embere is – ez teszi a személyét vonzóvá a baloldalon.
