Az amerikai külügyminiszter hirtelen Kínába utazott

Különösebb felhajtás nélkül látogatott Kínába Antony Blinken amerikai külügyminiszter, ahol azt kérte, a két ország viszonyának romlása ellenére is tartsanak fenn egy közös, kommunikációs csatornát a háború elkerülésére.

2023. június 18., 19:40

Szerző:

A nyílt kommunikációs csatornák fenntartása mellett érvelt vasárnap Pekingben Csin Kang kínai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseim Antony Blinken amerikai külügyminiszter a tévedések kockázatának csökkentése érdekében. A kínai és az amerikai diplomácia vezetője megállapodott, hogy ismét találkoznak Washingtonban.

Blinken, aki öt év óta az első amerikai külügyminiszter, aki Peking látogatott, „őszinte, lényegre törő és építő jellegű tárgyalásokat” folytatott Csin Kanggal, a Kínai Népköztársaság államtanácsosával, külügyminiszterrel - közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

A tárgyalások előtt amerikai vezetők kevés esélyt láttak bármilyen áttörésre a világ két legnagyobb gazdasága közötti számos vita - közöttük kereskedelmi kérdések, a kínai félvezetőgyártás visszafogására irányuló amerikai erőfeszítések, Tajvan jogállása és az emberi jogok kínai helyzete - miatt.

„A miniszter hangsúlyozta a diplomácia és a nyílt kommunikációs csatornák fenntartásának fontosságát az összes kérdésben a félreértések és a tévedések kockázatának csökkentése érdekében” – közölte Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője.

A tárcavezető számos aggodalomra okot adó, illetve az együttműködés lehetőségeinek kiaknázását célzó kérdést vetett fel - tette hozzá Miller közleményében.

A szóvivő közölte: Antony Blinken a megbeszélések folytatása céljából washingtoni látogatásra hívta meg Csin Kangot, és megállapodtak a mindkét félnek megfelelő időben tartandó viszontlátogatásról.

A CCTV kínai állami televízió jelentése szerint Csin Kang közölte Antony Blinkennel: Kína stabil, kiszámítható és konstruktív kapcsolatra törekszik az Egyesült Államokkal. Csin Kang világossá tette a tajvani kérdéssel kapcsolatos aggodalmakat, amely "a legnagyobb kockázatot jelenti a kínai-amerikai kapcsolatokra" - áll a jelentésben.

Blinken, aki februárban elhalasztotta pekingi utazását, miután egy gyanús kínai kémléggömb repült be az amerikai légtérbe, a legmagasabb rangú amerikai vezető, aki Joe Biden elnök 2021. januári látogatása óta Pekingbe látogatott.

Hétfőig tartó látogatásán Antony Blinken a tervek szerint találkozik Vang Ji államtanácsossal, korábbi külügyminiszterrel, és feltehetően fogadja őt Hszi Csin-ping államfő is.

(Kiemelt kép: Antony Blinken amerikai külügyminiszter Pekingbe érkezése után, 2023. június 18-án. Fotó: LEAH MILLIS / POOL / AFP)