Krikett és kitárulkozás: csak engedéllyel lehet tüntetni, nőknek tilos sportolni Afganisztánban

A táliboknak leginkább a női krikettel van gondja, szóvivőjük magyarázata szerint a krikett idején adódhatnak olyan helyzetek, amikor a nők arca és teste nem lesz eltakarva.

2021. szeptember 9., 07:24

Szerző:

Az Afganisztánban hatalomra került tálibok kormánya betiltotta az engedély nélküli tüntetéseket, és egyik illetékesük közölte, hogy a nők nem sportolhatnak, írja az MTI. Egy a kabuli belügyminisztérium által szerdán kiadott rendelet szerint véget kell vetni azoknak a demonstrációknak, amelyek megtartására a hatóságok nem adtak előzetes engedélyt, és a tüntetéseken használandó jelszavakat, plakátokat is előre engedélyeztetni kell.

Az elmúlt napokban többször demonstráltak az afganisztáni nők, de az AP hírügynökség szerint nem valószínű, hogy a tálibok által bevezetett, a nőkre nézve szigorú előírásokat tartalmazó iszlám törvénykezés, a saría miatt kapnak majd engedélyt a tüntetésekre.

„Minden polgárra vonatkozik, hogy ne próbálkozzanak jelenleg semmilyen demonstrációval bármilyen név alatt” 

– áll a minisztériumi rendeletben.

Közben az SBS ausztrál televízió megszólaltatta a tálibok egyik szóvivőjét, Ahmadulla Vászikot, aki azt mondta, hogy nem fogják engedélyezni a női sportokat, kiváltképpen a női krikettet. Magyarázata szerint a krikett idején adódhatnak olyan helyzetek, amikor a nők arca és teste nem lesz eltakarva, az iszlám pedig nem engedi meg, hogy így nézzenek ki. „A média korszakában élünk, lesznek fényképek és videók, és az emberek nézni fogják őket. Az iszlám és az Iszlám Emirátus nem engedélyezi a nők számára, hogy krikettet játszanak, vagy olyan sportot űzzenek, amely közben kitárulkoznak” – mondta Vászik, aki a tálibok kulturális bizottságának elnökhelyettese.

Az afgán női futballválogatott tagjai több tucat más afgán női sportolóval együtt Ausztráliába menekültek, hogy a tálibok augusztus közepén bevonultak Kabulba, és ellenőrzésük alá vonták szinte az egész ország teljes területét. A sportolók lakhatási vízumot kaptak az ausztrál hatóságoktól, de a koronavírus-járvány miatt karanténba kellett vonulniuk megérkezésük után.

(Kiemelt kép: Tálib katonák, Fotó: by Wakil Kohsar / AFP)