WHO: másképpen kéne hozzáállni a járványhoz

Ha nem cselekednek a járvány évekig elhúzódhat. 

2021. október 29., 06:55

Szerző:

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és más segélyszervezetek csütörtökön felhívást intéztek a világ 20 legnagyobb gazdaságának vezetőihez, hogy finanszírozzanak egy 23,4 milliárd dolláros tervet a COVID-19 vakcinák, tesztek és gyógyszerek szegényebb országokba juttatására a következő 12 hónapban, írja a HVG.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója szerint a 20-as csoport, amelynek vezetői a hétvégén Rómában találkoznak, rendelkeznek a szükséges politikai és pénzügyi erővel ahhoz, hogy a világjárványnak véget vessen, a terv finanszírozásával, amely szerinte ötmillió életet menthet meg.

„A kérelem 23,4 milliárd dollárra szól. Ez egy tisztességes összeg, de ha összevetjük a világgazdaságnak a világjárvány által okozott károkkal, akkor ez nem is olyan sok”

–- mondta  Carl Bildt, a terv különmegbízottja.

7 milliárd dolláros költségvetést a vakcinákra és a diagnosztikai tesztekre, további 5,9 milliárd dollárt az egészségügyi rendszerek megerősítésére, valamint 3,5 milliárd dollárt a kezelésekre, többek között vírusellenes szerekre, kortikoszteroidokra és orvosi oxigénre írták elő.

„A koronavírus-tesztekhez, kezelésekhez és védőoltásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés az egész világban meghosszabbítja a járványt, és még veszélyesebb, a betegség ellen jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel szemben ellenálló újabb variánsok megjelenésének a kockázatát hordozza magában”

– mondta el a WHO vezetője.

(Kiemelt kép: Egy egészségügyi dolgozó beadja az Oxford / AstraZeneca Covid-19 vakcinát egy nőnek, miközben házról házra járnak, hogy az oltóanyagokat az egészségügyi létesítményektől távol élő embereknek szállítsák a kenyai Siayában, 2021. május 18-án. (Fotó: Brian ONGORO / AFP)

 

15:01

Friedrich Merz második próbálkozásra lett Németország kancellárja, miután a Bundestag első szavazásán történelmi kudarcot szenvedett – ez a világháború utáni Németországban példátlan eset.

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.