A Vatikán felajánlotta közvetítését az izraeli túszok kiszabadítása és a béke előmozdítása érdekében

A Vatikán felajánlotta, hogy közvetít a Gázában fogva tartott túszok kiszabadítása és a béke előmozdítása érdekében – közölte Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár a vatikáni médiának adott interjúban pénteken.

2023. október 13., 20:35

Szerző:

A Szentszék – mint számos más esetben – most is készen áll minden szükséges közvetítésre - mondta a pápai állam diplomáciai gépezetének irányítója. Megjegyezte, hogy a munka már el is kezdődött a nyitva álló diplomáciai csatornákon keresztül.

Hangsúlyozta, hogy bármilyen közvetítés esetén figyelembe kell venni a nagyon összetett helyzetet, amely többek közt a megszállt területen létesített izraeli telepek kérdését illeti, a térség biztonsági feltételeit, valamint Jeruzsálem város státuszát is.

Izraelnek megtámadott félként joga van a védekezéshez, de a legitim védekezésnek is tiszteletben kell tartania az arányosság elvét – hangoztatta a szentszéki államtitkárság vezetője. „Elengedhetetlen, hogy ebben a konfliktusban, mint mindegyik másban, a humanitárius jog teljes mértékben tiszteletben legyen tartva”

– mondta Parolin.

Úgy vélte, megoldáshoz a palesztinok és izraeliek közötti közvetlen párbeszéd vezethet a nemzetközi közösség bátorításával és együttműködésével. „Bár jelenleg a helyzet nehezebb, mint korábban volt” – mondta Pietro Parolin.

A bíboros elismerte, nem tudja mekkora tér maradt a párbeszéd számára Izrael és a Hamász között, „de ha maradt még rá esély, és reméljük, hogy úgy van, akkor azonnal és tétovázás nélkül azt az utat kell követni”.

Hangoztatta, hogy a Szentszék teljes mértékben és a leghatározottabban elítéli a több ezer izraeli ellen intézett szombati terrorakciót.

Kijelentette, együtt éreznek az érintett családokkal, amelyeknek jelentős többsége a zsidó közösséghez tartozik, és még mindig sokkos állapotban vannak szeretteik elrablása vagy megölése miatt. „Vissza kell szerezni a józan észt, félre kell tenni a gyűlölet vak logikáját, és elutasítani az erőszakot mint megoldást” – mondta Pietro Parolin.

El kell kerülni a további vérontást a Gázai-övezet területén is, ahol szintén számtalan ártatlan veszítette életét az izraeli hadsereg támadásai következtében 

– mondta a bíboros, aggodalmának adva hangot a Gázai-övezetben fogva tartottak miatt is.

Parolin szerint a Szentföld számára az egyetlen békés és biztonságos megoldást a két egymás mellett élő állam, Izrael és Palesztina nyújthatja. Megjegyezte, többen nem hisznek ebben a megoldásban, amely mellett a vatikáni diplomácia továbbra is kitart.

A bíboros hozzátette, sem a palesztin területeken, sem Izraelben egyik fél sem hagyhatja ki a számításból a keresztények jelenlétét. Emlékeztetett a Gázában élő 150 családból álló keresztény közösségre, amely a Vatikánba eljuttatott hírek szerint a plébániatemplomban keresett menedéket. A plébános jelenleg Betlehemben tartózkodik, ahonnan nem tud visszajutni a palesztin területre.

„Minden mozdulatlan, megbénult a félelem és a harag szorításában” – jelentette ki Pietro Parolin.

(Kiemelt kép: KOSICE, SZLOVÁKIA - SZEPTEMBER 15. Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár (C) érkezik az ukrán menekültek számára újonnan megnyitott befogadó és integrációs központ megáldási ünnepségére a Szlovákiai Püspöki Konferencián a szlovákiai Kassán 2023. szeptember 15-én. Meglátogatta a kassai Szent Erzsébet székesegyházat is. Fotó: Robert Nemeti / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP)