A pap a gyermek apja

A wroclawi bíróság döntése szerint a már nem élő Waldemar Irek atya a ma négy esztendős kisfiú apja. A tudós pap a wroclawi Pápai Teológiai Intézet rektora volt.

2014. augusztus 9., 07:21

Az ügy 2012-ben, a professzor halálaután kezdődött, amikor egy hölgy, Wieslawa Dargiewicz azzal a kéréssel kereste fel a kúriát, hogy biztosítsák az elhunyt rektor vagyonát, s egyben értesítette a médiát, hogy hosszú évekig együtt élt a lelkipásztorral, három éve pedig neveli annak fiát, Kubát.


A Lengyelországban híres-hírhedt magándetektív, Krzysztof Rutkowski segítségével az asszony örökösödési eljárást indított – a pap ugyanis egy házat is maga után hagyott Olawában, ahol a nő él. Ugyanakkor apasági eljárást is kezdeményezett, amelyet az atya családja is kérvényezett.


A bíróság 2013 októberében elrendelte az elhunyt exhumálását és DNS vizsgálat elvégzését. Az idén januárban a wroclawi orvosi egyetem szakértőinek véleménye alapján a bíróság a teológiai professzor pap apaságát megállapította.

A már elhunyt atya családja fellebbezett, megkérdőjelezve a szakértők vizsgálati módszerét. Azzal érveltek, hogy a holttest exhumálásakor nem lehettek jelen, így a mintavételkor sem, tehát nem lehetnek biztosak a végeredményben. Szerintük az a médiában megjelent vélemény, amely előbb került nyilvánosságra, mint azt a bíróság bejelentette volna, amelynek értelmében a DNS vizsgálat „a bizonyosság határát elérve” érvelt a pap apasága mellett, egyértelműen az egyetem megbízhatatlanságát mutatja.

Fellebbezett az ítélet ellen Wieslawa Dargiewicz ügyvédje is, mert a fiú anyja nem akart beleegyezni abba, hogy az eljárási költséget – közel 4000 zloty, azaz mintegy 800 ezer Ft – illetve a szakértői díjak (240 zloty) az örökséget terheljék.

A wroclawi másodfokú bíróság most mint teljesen alaptalant elutasította a pap családjának fellebbezését. Eszerint a szakértői vizsgálatok minden kétséget kizártak az apaságról, s ezeket a DNS vizsgálatokat teljesen az eljárási szabályoknak megfelelően végezték. Nincs helye további ilyen típusú vizsgálatnak sem – amelyet az elhunyt unokahúga követelt, mert a szakértők szerint ez újabb eredményt nem hozna.

Ugyanakkor elutasították az anya fellebbezését is, mert a jog szerint az eljárási és szakértői költségeket a vesztes félnek kell állnia – aki ebben az esetben a volt rektor, ráadásul a pap meglehetősen jelentős vagyont hagyott maga után: egy házat és értékes ingóságokat. Az az összeg, amelyet tehát le kell vonni az örökségből, nem fogja érdemben befolyásolni ezt a vagyont – érvelt a bíróság.

Most a pap családja újabb eljárást kezdeményezett: szerintük az anya nem alkalmas a gyermek nevelésére, tehát el kell tőle venni a kisfiút. – Úgy akarnak beállítani, mintha nem lennék eszemnél, mert a sajtókonferencián azt mondtam, hogy Waldemar családja miatt depressziós lettem – kommentálta az ügyet az anya.