A must is szereti Mozartot
Édes muzsika szűrődik ki valahonnan a pincesoron, de az akusztikus élmény forrását nemigen találni, sehol egy rádió, vagy bármilyen lejátszó. Nem csoda: a borász a hangszórót a hordóban helyezte el. S hogy miért? Esküszik rá, hogy Mozart muzsikájától jobban érik a bor.
Eredetileg két borászattal is foglalkozó bécsi vendéglőstől származik az ötlet, ők pedig először csak tapasztalati alapon állították fel elméletüket, majd megkeresték hozzá a tudományos magyarázatot is. Egyikük, Mozart zenéjének szerelmese egyetlen percre sem akarta nélkülözni a muzsikát, így miközben a pincében foglalatoskodott, kedvenc szimfóniája szólt. Azt vette észre, hogy a must valahogy gyorsabban érik, a bor pedig finomabb lesz. Tapasztalatát megosztotta társával, és ettől kezdve tudatosan kísérleteztek.
Senki ne gondoljon holmi titokra, egyszerűen arról van szó, hogy a hanghullámok hatnak az élesztőtörzsekre, s ez kedvezően befolyásolja az erjedés folyamatát. Vagyis a hanghullámok a saját energiát helyettesítik, emiatt az élesztő mozog és megváltoztatja a formáját. Mikroszkópos vizsgálat kimutatja, hogy az élesztőtörzsek nem láncba rendeződnek, hanem szabadon lebegnek, vagyis nagyobb felületet – reakciós területet – nyújtanak. Az élesztő nagyobb hajtóerőt kap, jobban dolgozik.
A klosterneuburgi apátság borászata készen állt az igazi kísérletre, vagyis az összehasonlító elemzésre. Kiderült, hogy a zenei hanghatásnak kitett mustból magasabb glicerintartalmú bor lett, ugyanakkor a cukormaradvány jóval alacsonyabb lett, mint a másik kísérleti bor esetében. Szárazabb, teltebb bor lett az eredmény – vagyis a must igencsak kedvelte a Mozart szimfóniát.
Most már több vincellér hisz az elméletben, amelynek egyébként nincs igazi tudományos alátámasztása. Ez a feltalálókat nem zavarja, szabadalmaztatták az ötletet, és tovább kísérleteznek, most két valóban karakterisztikus borral. Egy zweigelt és egy rössler hallgathat érés közben muzsikát, mellesleg most már nem csak Mozartot, hanem időről időre operettet, keringőt, sőt sramli zenét is. Attól függően, hogy a borász mire esküszik. Az így előállt boroknak gyűjtőneve is van: Sonor Wines, így szerepelnek például a
facebookon.Ma már zenekarok versengnek azért, hogy nevük egy.egy bor érlelésével kapcsolatba kerülhessen, vagyis az általuk előadott zenetegye nemesebbé a terméket.