XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2012. január 18., 21:12
Franciaország az európai uniós alapszerződésekben vállalt kötelezettségeinek betartására szólította fel a magyar kormányt - ezt adta hírül szerdán az a Párizsban közzétett hivatalos nyilatkozat, amelyet Alain Juppé külügyminiszter és Jean Leonetti EU-miniszter közösen jegyeznek. Ezzel egy időben bejelentették azt is, hogy az uniós ügyek minisztere még a nap folyamán fogadja Németh Zsolt külügyi államtitkárt, a francia külügyek vezetője pedig január 24-én találkozik magyar kollégájával Martonyi Jánossal.
2012. január 18., 16:34
A lengyel média kiemelt helyen foglalkozott az EU Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásairól, minden lap és azok internetes kiadásai beszámoltak a döntésről, s estére már megjelentek az első kommentárok is. A Gazeta Wyborcza című liberális napilapban Jacek Pawlicki példa nélkülinek nevezi a döntést, de úgy véli: az is példa nélküli, amit Orbán Viktor és a Fidesz csinál 2010 óta.
2012. január 18., 15:40
A két magyar áldozatot követelő etiópiai merénylet magyar túlélői, a szegedi egyetem geológus kutatói német segítséggel úton vannak az afrikai ország fővárosába, Addisz-Abebába. Egyikük sértetlen, másikuk könnyebben sérült, harmadik társuk állapotáról pedig egyelőre nincs biztos információ - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője.
2012. január 18., 13:48
„Közvetlenül az EU-hoz fordulunk, hogy kifejezésre juttassuk aggodalmunkat a művészeti szabadság magyarországi korlátozása miatt” –jelentette ki Ulrich Khuon, a német színházigazgatók tömörülésének elnöke, a berlini Deutsches Theater intendánsa.
2012. január 18., 05:37
Kedden este is utcára vonultak a tüntetők Románia több városában, továbbra is Traian Basescu államfő és a kormány lemondását követelve az egészségügy tervezett privatizációja kapcsán.
2012. január 17., 20:10
A legmagasabb szintre emelték a szerb állami vezetők védelmét Slobodan Homen, a szerb igazságügyi minisztérium államtitkárának keddi bejelentése szerint, de a szerb biztonsági szolgálatok továbbra sem közölnek hivatalosan semmit a figyelmeztető sms-üzenetekről elterjedt hírek kapcsán.
2012. január 17., 14:27
Az uniós alapértékek megsértése miatt Magyarországgal szemben alkalmazható szankciók lehetőségéről kérdezte a Le Monde Martin Schulzot, az Európai Parlament kedden hivatalba lépő új elnökét. A német szociáldemokrata politikus több konzervatív kollégájával együtt "elfogadhatatlannak" minősíti Orbán kétértelmű politizálását, de szankciók alkalmazását csak a legvégső eszköznek tekinti.
2012. január 17., 13:45
Azok a németek, akik arra szánták el magukat, hogy külföldön dolgozzanak, éveken keresztül a legszívesebben Svájcot, az Egyesült Államokat és Ausztriát választották. Most a „lengyel gazdasági csoda” megváltoztatta ezt a folyamatot – írja a Gazeta Wyborcza üzleti oldala az osztrák WirtschaftsBlattra hivatkozva.
2012. január 17., 12:53
A bel – és az igazságügyi miniszter egyetértésével központi adatbázist hoznak létre Németországban a több ezresre becsült szélsőjobboldali tábor személyeiről. A tervezett törvény előzménye a „földalatti nemzeti-szocialisták” közelmúltban leleplezett zwickaui terrorcsoportja, amelynek tagjait tízrendbéli gyilkossággal és robbantásos merényletekkel gyanúsítják. Mind kiderült, a terroristákat már hosszú évekkel korábban figyelték a hatóságok, ám elégtelenül. Ráadásul azután megszűnt az ellenőrzés, egyikük is körözését megszüntették - s azok ezt követően gyilkoltak.
2012. január 17., 12:42
Az uniós alapértékek megsértése miatt Magyarországgal szemben alkalmazható szankciók lehetőségéről kérdezte a francia liberális Le Monde Martin Schulzot, az Európai Parlament kedden hivatalba lépő új elnökét. A német szociáldemokrata politikus és több konzervatív EP-képviselő is "elfogadhatatlannak" minősíti Orbán kétértelmű politizálását, de a vétójog megvonását Schulz csak a legvégső eszköznek tekinti.
2012. január 17., 11:09
A Ballaró piac Palermo egyik legrégebbi piaca. Az eredete a X.századra vezethető vissza, amikor még az arab uralom volt Szicíliában. A neve Balhara falu nevéből származik, ugyanis ez a település volt az, ahonnan az arab kereskedők érkeztek erre a hajdani piacra eladni portékájukat. Tehát Al-Suq Balharaez volt az eredeti neve abban az időben, amely a mostani Ballarò piac.
2012. január 17., 10:49
Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának nyolc éven át volt vezetője a testület új elnöke. Az ismert német szociáldemokrata politikust a minél szélesebb körű európai integráció elkötelezett híveként - és politikai ellenfelei kemény bírálójaként ismerik. Az utóbbi vonatkozásban az EP második legerősebb frakciójának élén különösen két személlyel szállt szembe élesen és következetesen: Silvio Berlusconi olasz – és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Az eredetileg könyvkereskedő Schulz egyébként francia sanzonokat ír és nyugdíjasként a Bretagne-ban szeretne letelepedni.
2012. január 17., 09:29
Kedden megindítja Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság azokban a témában, amelyben a testület már korábban is kifejtette az aggályait. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint a jegybank ügyében, a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége kérdésében kezdődik eljárás.
2012. január 17., 08:48
David Cameron kijelentette újévi beszédében, hogy 2012-ben a világ figyelme Angliára irányul, mert II. Erzsébet királynő idén ünnepli trónra lépésének hatvanadik évfordulóját, és Londonban rendezik a nyári olimpiai játékokat. A miniszterelnök nem említette viszont, hogy ebben az évben eldől: tagja marad-e Nagy-Britannia az Európai Uniónak, vagy megteszi az első lépéseket a közösség elhagyása felé. KASZA LÁSZLÓ írása.
2012. január 16., 16:06
Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának nyolc éven át volt vezetője a testület új elnöke. Az ismert német szociáldemokrata politikust a minél szélesebb körű európai integráció elkötelezett híveként - és politikai ellenfelei kemény bírálójaként ismerik. Az utóbbi vonatkozásban az EP második legerősebb frakciójának élén különösen két személlyel szállt szembe élesen és következetesen: Silvio Berlusconi olasz – és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Az eredetileg könyvkereskedő Schulz egyébként francia sanzonokat ír és nyugdíjasként a Bretagne-ban szeretne letelepedni.
2012. január 16., 14:04
Louvre-ról szóló filmterven dolgozik az Európai Filmakadémia által a világ száz legjobb filmrendezője közé sorolt Alekszandr Szokurov (1951), akinek Arany Oroszlán díjas Faustja még az oroszországi bemutató előtt felkerült a budapesti Cirko-Gejzir artmozi műsorára. A francia nemzeti múzeum kérte fel a különleges látásmódú alkotót, hogy mutassa be a Louvre világhírű gyűjteményeit hasonlóan ahhoz, ahogyan a szentpétervári mutatta be az .
2012. január 16., 12:58
Gyakran lehet hallani, hogy a jövő háborúi a termőföldért, az ivóvízért fognak folyni. A rossz hírem az, hogy ez a háború már elkezdődött - mondta a kormányfő.