XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2012. január 23., 12:53
Egy etiópiai lázadócsoport vállalta magára a múlt keddi támadást, amelyben meghalt két magyar, két német és egy osztrák turista, de azt cáfolták, hogy nyugatiakat öltek meg.
2012. január 23., 11:58
Az Európai Unió fokozatos olajembargót vezet be Irán ellen, hogy az ne tudja finanszírozni nukleáris programját – közölte hétfőn egy diplomata. Az embargóról elvi döntés született a 27-ek nagyköveteinek brüsszeli tanácskozásán.
2012. január 23., 11:04
A szlovák hadsereg olyannyira harcképtelen, hogy ha a magyar vadászok megjelennének a puskáikkal, „két nap alatt végünk lenne” – jelentette ki Ján Slota.
2012. január 23., 09:30
A lengyel radikális jobboldal a magyar kormánypárti demonstrációval egy napon szervezett tüntetést Varsóban a magyar nagykövetség épülete előtt. Itt is elégették az uniós zászlót és „Lengyel uniót a magyarokkal” táblával elénekelték a magyar himnuszt. Az ellenzéki Demokratikus Baloldali Szövetség elnöke (SLD), Leszek Miller ugyanakkor felszólította Donald Tusk kormányfőt, hagyjon fel a „magyar ördögöt védő ügyvéd” szerepével.
2012. január 23., 06:09
Az első részeredmények szerint igent mondott az európai uniós csatlakozásra a horvátok többsége a vasárnap tartott népszavazáson.
2012. január 22., 16:51
Potyautasoknak nevezte a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró hajóról eltűnt, de az utaslistán nem szereplő személyeket Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője, aki az eltűntek között keresett magyar nő esetét is említette.
2012. január 22., 15:23
A volt német védelmi miniszterről kiderült: doktori értekezésének nagy részét összeollózta. Először tagadta a plágium vádját, később fokozatosan beismerte a lopást, majd lemondott doktori címéről – s végül miniszteri posztjáról is. Pedig Karl-Theodor zu Guttenberg népszerű politikusnak számított, méghozzá annyira, hogy sokan már sokan a bajor CSU jövendő elnökét látták.
2012. január 22., 11:11
A lengyel radikális jobboldal a magyar kormánypárti demonstrációval egy napon szervezett tüntetést Varsóban a magyar nagykövetség épülete előtt. Itt is elégették az uniós zászlót és „Lengyel uniót a magyarokkal” táblával elénekelték a magyar himnuszt. Az ellenzéki Demokratikus Baloldali Szövetség elnöke (SLD), Leszek Miller ugyanakkor felszólította Donald Tusk kormányfőt, hagyjon fel a „magyar ördögöt védő ügyvéd” szerepével.
2012. január 21., 18:05
Vezető európai lapok pénteken újabb kommentárokat közöltek az Európai Parlamentben Magyarországról rendezett vitával kapcsolatban. A Bildben megjelent előző napi interjú a német kormány emberi jogi politikáért és humanitárius segítségnyújtásért felelős megbízottja szerint azt a benyomást kelti, mintha nem is az EU érvei, hanem Brüsszel hatalma előtt hajolna meg a kormányfő, holott a demokráciát tekintve "legalábbis aggasztó" folyamatok bontakoztak ki Budapesten.
2012. január 21., 16:29
Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszterről tavaly kiderült, hogy doktori értekezésének nagy részei ollózások. A népszerű, sikeres politikus, akiben már sokan a bajor CSU jövendő elnökét látták, először tagadta a plágium vádját. Utóbb fokozatosan beismerte a lopást, majd lemondott doktori címéről – s végül miniszteri posztjáról is.
2012. január 21., 15:17
Drasztikusan csökkentik az ingyenes egyetemi és főiskolai helyek számát. Szinte megfelezték az államilag finanszírozott helyek számát. Míg tavaly 53400-an tanulhattak ingyen, idén alig több mint 27 ezren. További 15500-an pedig fél tandíjat fognak fizetni. Ez azt jelenti, hogy várhatóan a hallgatók kétharmadának saját zsebből kell kifizetnie a tanulás költségeit.
2012. január 21., 13:20
Oroszországban nagy médiafigyelem mellett megalakult a Választói Liga, a nyilatkozata szerint „az első lépés egy olyan társadalmi szervezet létrehozásában, amely becsületes választásokért és becsületes országért küzd. ” Az alapítók közismert értelmiségiek (például , , akiknek a könyvei háromszázezres példányszámban jelennek meg), többen részt vettek a törvényhozási választások meghamisítása miatti demonstrációk szervezésében. Közben a moszkvai hatóságok nem engedélyezték, hogy a február 4-ki „a becsületes választásokért” menet a szervezők által kért központi útvonalon haladjon át.
2012. január 21., 12:02
Továbbra is szinte megállás nélkül jelennek meg a magyar helyzetet értékelő anyagok a lengyel médiában. Ellentétben a magyar közszolgálati TV-vel nem kapott ugyan kiemelt helyet a lengyel televíziók és rádiók híradásaiban Donald Tusk miniszterelnök kijelentése, amely szerint támogatja Orbán Viktort, ha erre szükség van, természetesen nem maradtak el az erre a nyilatkozatra való reagálások. Radoslaw Markowski politológus professzor szerint az Orbán Viktor által elkövetett bűnök listája nagyon hosszú, ezért megdöbbentette őt a lengyel kormányfő szerdai nyilatkozata.
2012. január 20., 21:21
Oroszországban nagy médiafigyelem mellett megalakult a Választói Liga, a nyilatkozata szerint „az első lépés egy olyan társadalmi szervezet létrehozásában, amely becsületes választásokért és becsületes országért küzd”. Az alapítók közismert értelmiségiek (például , , akiknek a könyvei háromszázezres példányszámban jelennek meg), többen részt vettek a törvényhozási választások meghamisítása miatti demonstrációk szervezésében. Közben a moszkvai hatóságok nem engedélyezték, hogy a február 4-ki „a becsületes választásokért” menet a szervezők által kért központi útvonalon haladjon át.