A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2012. január 24., 19:11
Gyülekezési jog korlátozása miatt fordul a bírósághoz az LMP, mert a Budapesti Rendőr-főkapitányság hatáskör hiányában elutasította a párt arra vonatkozó kérelmét, hogy március 15.-i megemlékezést tarthasson a Hősök terén - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea.
2012. január 24., 17:53
Egyre több bécsi barátom invitál új otthonába – a fővárostól 25 kilométerre, Badenbe. Elragadtatottan mesélnek az új környezetről, a varázslatos kisváros előnyeiről, hozzátéve, hogy egy pillanatig sem okoz gondot a távolság.
2012. január 24., 17:44
Diplomatikus nyilatkozatokat adott ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Orbán Viktor keddi találkozójuk után. Az MTI szerint Schulz és Orbán egyetértett abban, hogy a „jelen helyzetben bármilyen további külső politikai nyomásgyakorlás Magyarországra káros hatásokkal járhat, beleértve az uniós alapszerződés 7. cikkelyének alkalmazását is”. Az EP elnöke örült annak, hogy Orbán Viktor Brüsszelben csatlakozik az európai retorikához, ugyanakkor kifogásolta, hogy ugyanezt az európai retorikát Budapesten már nem hallani tőle.
2012. január 24., 17:32
Vélhetően csütörtökön fogyott el annak az asszonynak a türelme, akit férje 2009-től bántalmazott. Az asszony ekkor jelentette az esetet a rendőrségen.
2012. január 24., 16:58
Mintegy háromezren vettek részt az elbocsátott és tartalékos katonák szakszervezete által a fővárosban rendezett demonstráción kedden. A tüntetők egy része megpróbált behatolni a közszolgálati televízió bukaresti székházába.
2012. január 24., 15:33
Több német lap számolt be arról, hogy ott fogva tartott szír menekülteket a hazatoloncolás veszélye fenyeget, ha Németország visszaküldi őket Magyarországra, ahol először léptek az EU területére. Az utóbbi uniós előírás. Németország egyébként már 2011 közepe óta nem toloncol vissza hazájukba szíreket. A Bajor Menekültügyi Tanács ugyanakkor a magyar Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal által 2011 szeptemberében kiadott közleményre hivatkozik, amely szerint „Szíria biztos országnak tekinthető, ahol embereket politikai meggyőződésük miatt nem üldöznek.”
2012. január 24., 13:47
Egy 18 éves baranyai fiú az egyik ungvári bevásárlóközpontban ellopott két csomag kávét.
2012. január 24., 13:20
"Nagy a nyomás a francia sajtó részéről", de a francia kormány véleménye a fontos - mondta a Párizsban tárgyaló magyar külügyminiszter. Azt elismerte, hogy "nagy a nyomás a (francia) sajtó részéről".
2012. január 24., 13:12
Csődközeli helyzetbe került a BKV. Ha a kormány nem lép, márciusban végleg ellehetetlenül a közlekedési cég. Csak a bankhitel jár le, vagy a bizalom fogyott el? Ki a hibás a helyzetért: az Orbán-kormány, az előző kurzus vagy a Tarlóssal háborúzó fideszes pártkatonák? PUNGOR ANDRÁS összeállítása.
2012. január 24., 12:55
Becslések szerint százezer ember vett részt a Békemenet Magyarországért nevű demonstráción. A Széles Gábor, Bayer Zsolt, Pataky Attila, Bencsik András és mások által meghirdetett rendezvény célja az volt, hogy kiálljon a nemzetközi támadások kereszttüzébe került kormány politikája mellett.