A plagizáló politikus búcsúja

A volt német védelmi miniszterről kiderült: doktori értekezésének nagy részét összeollózta. Először tagadta a plágium vádját, később fokozatosan beismerte a lopást, majd lemondott doktori címéről – s végül miniszteri posztjáról is. Pedig Karl-Theodor zu Guttenberg népszerű politikusnak számított, méghozzá annyira, hogy sokan már sokan a bajor CSU jövendő elnökét látták.

2012. január 22., 15:23

A báró a botrány után családjával az Egyesült Államokba költözött, de azóta ismét szerepelni kezdett s német politikában. Meglepetésre azonban most bejelentette: nem indul a jövő évi országos és bajorországi választásokon és „hosszú időre” nem kíván szerepelni a politikai életben.

Guttenberg, miután találkozott Horst Seehoferrel, a CSU elnökével, nyílt levelet hozott nyilvánosságra pártja, a bajor keresztényszociálisok tagságához. Abban elismeri, hogy tavaly „nem minden reagálása, kijelentése volt bölcs.” Az elmúlt hetekben nyilvános fellépései azt sugallták, hogy a politikai életbe való visszatérésre készül – holott nem ez volt a szándéka. Ennek is levonja a tanulságait, „időre és távolságra” van szükség ahhoz, hogy feldolgozza hibáit, felelősségét és új irányt keressen magának - írta.

Tanulságos, hogy nemrég még maga Seehofer is támogatta Guttenberg visszatérését, arról beszélt, hogy a párt nem mondhat le annak tehetségéről. Hír szerint azonban a 63 éves politikus, aki most személyesen jelentette be Guttenberg végleges visszavonulását, valójában örül a fejleménynek, mert tartott vetélytársától, mert az elmúlt időszakban ismételten bírálta a CSU vezetését, politikáját. A 63 éves pártelnöki 1998 óta áll az élen s közölte, hogy 2018-ig szeretne a helyén maradni.

Ez mindenesetre nemcsak rajta és pártján, hanem a szavazási eredményeken is múlik. A CSU-nak, amely a háború óta megszakítás nélkül a legerősebb és a kormányzó párt Bajorországban s csak 2008-ban vesztette el abszolút többségét, 2013- ban aggódnia kell: nem lehetnek biztosak, hogy az erősödő szociáldemokratákkal és a Zöldekkel szemben ismét megnyerik a tartományi választásokat. S nyílt kérdés, hogy az országos választások után a CDU/CSU tovább kormányozhatja-e az országot.


További írásokat olvashat Németországról a

www.ger - mania.huhonlapon