A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2012. május 5., 23:49
A francia elnökválasztás előestéjén a baloldal Francois Mitterrand 1981-es történelmi győzelmének remake-jére készül, a jobboldal továbbra is hinni szeretne Sarkozynek, aki szerint a játszma nem dőlt el, vasárnap estig még minden lehetőség nyitott. A közvélemény-kutató intézetek legutolsó előrejelzései egyöntetűen a baloldal győzelmi várakozásait támasztják alá, minden felmérésben Francois Hollande szocialista elnökjelölt a befutó. Ennek dacára a jobboldali elemzők arra építik reményeiket, hogy a két rivális tévépárbaja óta - valamelyest – csökkent az ellenfelek mögött felsorakozó két tábor mérete közti különbség, s a voksolástól távolmaradni szándékozók aránya is fogyatkozni látszik.
2012. május 5., 17:31
Újabb vádat emeltek Ivo Sanader ellen, ismét hatalommal való visszaélésért - jelentette szombaton a Vjesnik című napilap internetes kiadása.
2012. május 5., 14:11
Pénteken késő éjjel megszületett a május 3-án, csütörtökön tartott helyhatósági választások végeredménye Nagy-Britanniában. A 2000 óta nem tapasztalt, szokatlanul alacsony, 32%-os részvétellel zajlott szavazás nem mellőzte a meglepetéseket és az izgalmakat sem.
2012. május 5., 10:01
Az Európai Unió (EU) szorosabb együttműködést kíván kialakítani az amerikai belbiztonsági minisztériummal és a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI), hogy segítsék kiküszöbölni a számítógépes bűnözés elleni küzdelem hiányosságait - közölte összeállításában az EUobserver című brüsszeli hírportál.
2012. május 5., 07:05
Straus-Kahn elismerte, hogy szexuális kapcsolatban állt egy lille-i prostituálthálózat több nőtagjával.
2012. május 4., 17:45
Ezekben a hetekben – akár csak a téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepkörben - körbetáncolják egymást a pogány, a keresztény és más svéd jeles napok: a Påsk (Húsvét), Valborg, a király születésnapja, a munkások ünnepe, Pingst (Pünkösd), s majd Midsommar (Szent Iván). S az északi tavasz, mely mindezeknek keretet ad, semmi máshoz nem fogható – ennél intenzívebb és pompásabb csak a skandináv nyár.
2012. május 4., 11:58
A Greenpeace felszólította a japán kormányt, hogy az utolsó atomreaktoruk leállítása után a japán szakértők és választók akaratának megfelelően a hatékonyság növelésére és a megújuló erőforrásokra építse az ország energiarendszerét. Japán, a világ harmadik legnagyobb gazdaságú országa holnap válik atomenergia-mentessé, amikor az 54 reaktorból az utolsó, még üzemelő erőművet is lekapcsolják a hálózatról.
2012. május 4., 11:03
Ígéretéhez híven a szlovák parlamentben kért bocsánatot a magyaroktól Ján Slota kijelentései és viselkedése miatt Alojz Hlina, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalmának egyik parlamenti képviselője pénteken délelőtt.
2012. május 3., 19:50
Gratulált Áder Jánosnak köztársasági elnökké választásához José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
2012. május 3., 19:01
Ausztria ugyan „Hitler első áldozata“ volt, de polgárait a németekénél nagyobb arányban találjuk a gyilkos náci gépezetben. Gyakori magyar védekezés, hogy nálunk csak a német megszállás után történtek a szörnyűségek, ám ez tényszerűen nem igaz. Nehezen fordítható a német szó, a „Vergangenheitsbewältigung”: a múlttal való szembenézést, annak meghaladását jelenti. Egy budapesti tanácskozás azt mutatta, hogy bár az osztrákok messzebbről és nehezebb helyzetből kezdték, tovább jutottak a sötét múlt feldolgozásának útján. Alkalmasint azért is, mert Anton Pelinka professzor személyében rendíthetetlen úttörőjük volt és van. A professzor előadásáról Heltai András tudósítja a szervuszausztria-hu olvasóit.
2012. május 3., 17:08
Nemet mondunk a liberális revánsra! Elég az ökölrázásból! Ismerjétek el a nép győzelmét! – intette az ellenzéket és lelkesítette a május elsejei szakszervezeti felvonulás részvevőit Moszkvában a kormányzó párt egyik magas rangú vezetője. A százhúszezres tömeget Medvegyev és Putyin vezette, a felvonulók jókedvükben azt kérték, hogy legyen ez évről évre ismétlődő hagyomány.
2012. május 3., 15:57
Camila Vallejo válaszolt a Wall Street Journal szerkesztőségi cikkére, amelyben „vörös pelenkás bébinek” titulálták. „Nagyon fáj nekik, hogy öntudatra ébredünk” – mondta a chilei diákszervezet alelnöke.
2012. május 3., 13:14
Felborult egy autóbusz csütörtök hajnalban Észak-Pakisztán hegyvidékén, a balesetben 15-en meghaltak és 21-en megsérültek – jelentette a helyi média.
2012. május 3., 11:47
A francia elnökválasztás második fordulója előtt négy nappal feszült hangulatú, személyeskedő pengeváltásokkal teli televíziós vitát folytatott egymással szerda este a két jelölt, amelynek menetét és főbb témáit a felmérések szerint esélyesebb Francois Hollande határozta meg: a szocialista jelölt gyakran félbeszakította a hidegvérét végig megőrző, de védekezésre kényszerülő Nicolas Sarkozy konzervatív államfőt.
2012. május 2., 19:23
Bár a francia elnökválasztás első fordulója alapjában a várt eredményt hozta, döbbenetesen jól szerepelt a szélsőjobb, és tiszteletre méltóan a szélsőbal is. Noha merészség szükségeltetik ennek nyugtázásához, megkockáztatom: az újraválasztásáért nem túl reményteljes pozícióból küzdő Nicholas Sarkozy jövője a soviniszta-populista Nemzeti Front szavazóinak kezében van. Európa és a francia demokrácia állapotára nézve ez egyáltalán nem biztató. ACZÉL ENDRE írása.
2012. május 2., 09:48
Az alábbi történetet egy olvasó írta meg a legnagyobb példányszámú lengyel lapnak, a Gazeta Wyborczának. A fiatal nő felháborodásának adott hangot az e-mailben, amelyet most kommentár nélkül olvashatnak itt.
2012. május 2., 09:31
Ausztriában élő, vagy mostanában oda készülő magyar vállalkozók praktikus kérdéseinek megválaszolása a cél. A témák szerteágazóak: jogi tudnivalók és engedélyek, az irodabérlet, a webes megoldások, az ingatlanvásárlás és sajtó megjelenési lehetőségek, a határon átnyúló szolgáltatások gyakorlati kérdései sokakat érdekelnek. Május 16-án szakemberektől kapnak válaszokat az érdeklődők.