2012. május 14., 12:16

Csak pár száz emberre számítottak, ehelyett sok ezren jöttek el vasárnap felhívására az úgynevezett „ellenőrző sétára” Moszkvában. A kezdeményezők, köztük és írók békés, beszélgetős rendezvénnyel, afféle mozgó író-olvasó találkozóval akartak válaszolni arra, hogy előző vasárnap a rendőrség brutálisan szétverte a Vlagyimir Putyin elnöki beiktatása ellen tiltakozó, tisztességes választásokat, tisztességes hatalmat követelő demonstrációt.

2012. május 14., 10:05

A Berlinben kormányzó CDU súlyos vereségét hozták a vasárnapi választások Észak-Rajna-Vesztfáliában. Németország legnépesebb tartományában a kereszténydemokraták a 2010-es 34.8 százalékkal szemben csak 26.1 százalékot kaptak. A szociáldemokraták, akik eddig a Zöldekkel szövetségben kisebbségben kormányoztak, szilárd többséget szereztek: az SPD 39.1, a Zöldek 11.3 százalékot kaptak. A liberális FDP 8.6 százalékával ebben a tartományban meg tudott maradni a törvényhozásban. Kiesett onnan, a szavazatok mindössze 2.5 százalékával, a Balpárt, míg a Kalózpárt 7.8 százalékkal immár a negyedik törvényhozásba jutott be.

2012. május 14., 06:36

Csak pár száz emberre számítottak, ehelyett sok ezren jöttek el vasárnap felhívására az úgynevezett „ellenőrző sétára” Moszkvában. A kezdeményezők, köztük és írók békés, beszélgetős rendezvénnyel, afféle mozgó író-olvasó találkozóval akartak válaszolni arra, hogy előző vasárnap a rendőrség brutálisan szétverte a Vlagyimir Putyin elnöki beiktatása ellen tiltakozó, tisztességes választásokat, tisztességes hatalmat követelő demonstrációt.

2012. május 13., 19:45

A Berlinben kormányzó CDU súlyos vereségét hozták a vasárnapi választások Észak-Rajna-Vesztfáliában. Németország legnépesebb tartományában a kereszténydemokraták a 2010-es 34.8 százalékkal szemben csak 26.3 százalékot kaptak. A szociáldemokraták, akik eddig a Zöldekkel szövetségben kisebbségben kormányoztak, szilárd többséget szereztek: az SPD 39.1, a Zöldek 11.3 százalékot kaptak. A liberális FDP 8.6 százalékával ebben a tartományban meg tudott maradni a törvényhozásban. Kiesett onnan, a szavazatok mindössze 2.5 százalékával, a Balpárt, míg a Kalózpárt 7.8 százalékkal immár a negyedik törvényhozásba jutott be.

2012. május 13., 14:55

Londonban a múzeumok végtelen sorát találjuk, szinte nincs olyan téma, tárgykör, amelynek ne lenne múzeuma, így az sem meglepő, hogy ott, ahol 400 éve nyírják a füvet, kertmúzeum is van. Ebbe, a sokak által talán ismeretlen kis oázisba látogatunk most el.

2012. május 13., 09:24

Újabb fejezetéhez érkezett a tavaly novemberben kirobbant nagy-britanniai sajtóbotrány. Az ügy messze túlmutat a sajtóetikai kérdéseken, és belpolitikai következményekkel is fenyeget.

2012. május 12., 18:40

A szerbiai többszintes (elnök-, parlamenti, tartományi és helyhatósági) választások eredményeivel meggyűlt a bajuk a Belgrádban tartózkodó megfigyelőknek. Az eredmények lassú, akadozó szivárgása nemegyszer ellentmondásos következtetésekre adott okot. BÓDIS GÁBOR írása.

2012. május 12., 14:26

A már hetekkel ezelőtt elkészült és széleskörű társadalmi vitára bocsátott nyugdíjreform ugyan simán megkapta a szejmben a szükséges szavazatokat, de olyan személyeskedő, egyes esetekben alpári vitát hozott, amilyet ritkán látott a lengyel parlament. Ráadásul a törvényhozás épületét körülvették a Szolidaritás aktivistái és tüntetői, akik az ülés után minden be- és kijáratot eltorlaszoltak, így a képviselők órákra be voltak zárva az épületbe.

2012. május 12., 08:16

A cölibátus megszüntetésében és női papok felszentelésében látják a megoldást a pedofilbotrányoktól megtépázott egyház problémáira az írországi katolikusok.

2012. május 12., 07:28

Májusban folytatódik a vonósnégyes fesztivál: ezúttal a Calder Quartett koncertjével. A 2009-es Haydn évben először megrendezett eseménysorozat első perctől kezdve sikeres, és ez kihat a programra is: évről évre egyre elismertebb művészek fogadják el a meghívást.

2012. május 11., 21:36

A konzervatív kormány bukása után a román szociáldemokraták, liberálisok, demokraták összehangoltan taktikáznak a júniusban esedékes önkormányzati választások előtt, hogy bevegyék az országot. Közben a korábban „kampánybajnoknak” tekintett, fegyelmezetten szavazó magyar közösség még a jelöltállítás nehézségein is alig tud túllépni. PARÁSZKA BORÓKA helyzetképe.

2012. május 11., 08:40

A Gazeta.ru néhány nappal Dmitrij Medvegyev elnöki mandátumának lejárta előtt fotó-összeállításban is értékelte a négy államfői évet. Alább néhány a hetvennégy figyelemreméltó képből. A teljes összeállítás látható.

2012. május 11., 05:29

Kínosan megszorongatta egy zsarolás miatt 17 és fél évre bebörtönzött rab Barack Obama elnököt a nyugat-virginai demokrata párti előválasztáson, megszerezve a szavazatok 41 százalékát - számoltak be róla csütörtökön az amerikai lapok.