Kormányváltás Romániában

Egy képviselőnő sírva fakadt a román parlamentben – élő adásban közvetítették a hírcsatornák –, amikor a februárban kinevezett (valamikor még liberálisként indult) Mihai Rãzvan Ungureanu konzervatív kormánya megbukott. A kabinetet bizalmatlansági indítvány sodorta el, a szociáldemokrata-liberális ellenzéki koalíció (USL) a nyári helyhatósági választások előtt néhány héttel torpedózta meg a kormányt. Az őszi parlamenti választáson így is, úgy is megtörtént volna a csere, de a drámai forgatókönyv azt jelzi: forrong a román politika, itt már nemcsak hetek számítanak, de napokon, órákon múlhat, hogy ki kerül helyzetbe. A könnyek sem csupán a kamerák kedvéért csorogtak: politikai életek és halálok dőlnek el ezekben a napokban, teljesen újrarendeződik a politikai paletta.

Recseg-ropog a hatalomból most kiesett, konzervatív politikát folytató demokrata-liberális párt, amely részben a Traian Bãsescut támogató demokratákból, részben a liberális pártból kiszakadtakból áll. Vezető politikusai léptek át kormányoldalról az ellenzékhez még a bizalmatlansági indítvány szavazása előtti napokban is. Túlélésre játszanak.

A szociáldemokraták és a (valóban liberális elveket követő) liberálisok igyekeznek fegyelmezetten együttműködni, de a két párt kapcsolata soha nem volt felhőtlen, már most mutatkoznak a nézeteltérések: Bukarestben az önkormányzati választásra szóló megállapodás megkötése sem zajlott zökkenőmentesen. A szociáldemokrata párton belül egy évtizede ádáz hatalmi harc folyik: a rendszerváltó (rendszert átmentő?) Ion Iliescu körüli „régiek” és a szervezeti reformot sürgető újak között. Politikai fintor, hogy a „régiek” egy alig negyvenéves új miniszter, Victor Ponta mögött sorakoztak fel. Most nyerésre áll a „balliberális” ellenzék Romániában, de hosszú távú kormányzásra nincs felkészülve: sérülékeny, instabil és erőtlen.

A jobboldali kormány a 2010-es megszorító intézkedések miatt súlyos presztízsveszteséget könyvelt el, de az államreform legnehezebb lépéseit (létszámleépítés, bércsökkentés, korrupcióellenes átvilágítás) már megtette: mai helyzeti hátránya hosszú távon akár előnyre is fordítható. Sok múlik azon, hogy a pártok hogyan pozícionálják magukat a nyári önkormányzati választáson. A kormányt az utóbbi hónapokban gyakran érte a vád, hogy klientúrát épít a véghajrában, saját polgármestereinek osztogat. Az önkormányzati választás tétjét egyformán érti és érzékeli a román ellenzék és hatalom – kivéve a magyarokat. A magyar közösségnek még a jelöltállítás is gondokat okoz.

Nem csoda: az RMDSZ valamint a Fidesz által támogatott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) valójában egymás ellen dolgozik. A legélesebb konfliktusok a legfontosabb városokban alakultak ki. Marosvásárhelyen – ahol a legtöbb (RMDSZ által gründolt) magyar intézmény működik – sokáig még a polgármesterjelölt személyéről sem sikerült megegyezni. Fél évig úgy tűnt, hogy az RMDSZ, valamint az EMNP közös jelöltje, az egészségügyi tárcánál miniszteri tanácsosként ismertté vált fiatal orvos, Vass Levente indul a tisztségért. Személye mindkét párt számára garanciát jelentett a megújulásra, a generációváltásra. A két magyar párt konfliktusai azonban még a kampány előtt elmérgesedtek, Vass két szék közt a pad alatt találta magát, az utolsó percben személyeskedő, vérre menő viták, sértések közepette visszalépett. Helyét az RMDSZ régi politikusa, Frunda György vette át: vele a Markó-éra egyik legismertebb arca tért vissza. Frunda színre lépése az RMDSZ számára félsiker. A szervezet bizonyította, hogy van cserejátékosa – nem is akármilyen –, de elbukta a megújulás ígéretét. Az EMNP Marosvásárhelyen a konfliktusok ellenére nem is tudott saját jelöltet állítani: a lóhalálában, tavaly bejegyzett párt Erdély-szerte súlyos káderhiánnyal küzd, de különösen bajban van a székelyföldi településeken és Marosvásárhelyen.

Az utolsó utáni pillanatban, Vass Levente távozása és Frunda felbukkanása után az EMNP bejelentette, hogy saját jelölt híján az ismert emberjogi aktivistát, a magyar ügyeket is következetesen felvállaló Smaranda Enachét támogatja. A döntés azonban túl későn jött ahhoz, hogy valóban sikeres legyen Enache kampánya.

Pedig most lehetőség adódhatott volna egy mindenki számára előnyös, harmadikutas megoldásra: a magyar szervezetek az etnikai politikát maguk mögött hagyva, egymással kiegyezve, közösen támogathatták volna a magyarbarát, párton kívüli román jelöltet. Bebizonyosodott azonban, hogy az ilyen, etnikai határokon átnyúló érdekképviseletre sem az RMDSZ, sem az EMNP nem elég érett még. Kár.

Kolozsváron, ahol a magyar polgármester megválasztásának az etnikai arányok miatt vajmi kevés az esélye, két magyar nagyágyú is indul. Az RMDSZ belső, liberális ellenzékeként népszerűvé vált Eckstein-Kovács Péter – akit a román politikai elit is ismer és elismer, aki sokáig Traian Bãsescu személyes tanácsadója volt – és a fiatal történész Gergely Balázs. Ő az egyetlen politikusa az EMNP-nek, aki az utóbbi hónapokban valóban látható volt, aki koherens, használható politikai üzenettel lépett elő. Két nagyon tehetséges magyar ember fog kampányolni egymás ellen Kolozsváron, ahol kis összefogással, az egymással marakodó román jobb- és baloldal mellett a magyar politika lehetett volna a nevető harmadik.

Most, miután a Fidesz a legaktívabban beavatkozott az erdélyi magyar politikába, és magyarországi mintára szerveződik a néppártépítés, először érződik igazán, hogy a helyi közösség nemcsak hogy felkészületlen a választásokra, de igazán még a saját erőviszonyait sem tudja felmérni.

Az EMNP úgy kezdett kampányolni, hogy alig vannak jelöltjei. Van általános, Magyarországról importált politikai üzenete, de nincs helyi stratégiája. A néppárti kampány Erdély nagyon sok településén nem más, mint RMDSZ-ellenkampány. A Fidesz-tagozat számára nem a szavazatszerzés az igazi siker, hanem az, ha az RMDSZ veszít minél több voksot. Nemcsak az RMDSZ-szel, de az MPP-vel sem képes a megállapodásra, együttműködésre. Politikusai háttérbeszélgetéseken el is mondják: a csapatjáték nem is cél, mert nem az idei, hanem a négy év múlva esedékes választásokra készülnek, addig az erdélyi magyar politikai mező „megtisztítása” folyik.

Az RMDSZ hol felveszi a kesztyűt, hol kitér a támadások elől. Az elmúlt két évtizedben jól kiépített szervezet számára láthatólag még úgy sem jelent gondot a jelöltállítás, az önkormányzati és parlamenti választásokra való felkészülés, hogy az utóbbi három év válságkormányában való részvétele miatt jelentős presztízsveszteséget szenvedett el. Ám tartalékai apadnak: a távozó jobboldallal már nem jók a kapcsolatai, az érkező baloldal felé még nem sikerült kiépíteni a hidakat. A magyar kormány támogatásában sem bízhat, hiszen annak favoritja a valós politikai erővel még nem bíró EMNP.

A román politika már pontosan érzékeli, hogy az eddig egységes magyar érdekérvényesítés helyét átvette a magyar-magyar pártérdekek konfrontációja, nincs kivel és nincs miért tárgyalni. Az idei politikai harcoknak mindenképpen sírás lesz a vége, de egyáltalán nem biztos, hogy lesz, aki a bukaresti törvényhozásban az erdélyi magyarokért könnyezzen.