A főnökséggel való szolidaritás napja

A hatalom közeli, Oroszországi Független Szakszervezeti Szövetség, az

FNPR(Saját adatai szerint huszonkét millió tag, a szervezett dolgozók közel kilencvenöt százaléka) és a szervezésben hozzá csatlakozó Egységes Oroszországmunkaünnepi rendezvényén a napokon belül helyet és dolgozószobát cserélő elnököt és kormányfőt a velük menetelők arról faggatták, hogyan lehetséges az, hogy ennyi munka közepette ennyire fittek és egészségesek maradnak, amire az ország vezetői készséggel elárulták, hogy a sport és a még több munka tartja karban őket. Az ünneplést Dmitrij Medvegyev és Vlagyimir Putyin az Arbaton, a Zsiguli sörbárban fejezték be. A fejenkénti egy korsó sört és egy-egy tányér főt rákot az FNPR elnöke állta.

A hivatalos szakszervezetek május elsejei rituális egyesülése a hatalommal már nem is avítt, hanem a súlyosbodó munkaügyi konfliktusokkal a háttérben egyenesen groteszk jelenség – írta A főnökséggel való szolidaritás napja címmel a

Gazeta.ru szerkesztőségi cikke. A szervezők egyáltalán nem érzik kínosnak, hogy a legmagasabb rangú állami hivatalnokok vezetik azt a demonstrációt, amelynek a munkavállalók büszkeségét és függetlenségét kellene kifejeznie. Nyugaton a szakszervezetek tárgyalási partnerként tekintenek a hatalomra és a vállalkozói szövetségekre, és semmiképp sem a főnökeiket vagy a kollégáikat látják bennük. A globális válság éveiben a szakszervezetek Görögországtól Spanyolországon át egészen Németországig elszántan küzdenek a munkavállalók érdekeiért. És bár egyes konkrét helyzetekben a dolgozói követelések eltúlzottak, vagy egészen utópisztikusak, de önmagában az a lehetőség, hogy az érdekeiket kollektívan megfogalmazhatják, és védelmezhetik, eleget tesz az igazságosság követelményének, strukturálja a társadalmat, határt szab a kedvezményezett társadalmi csoportok étvágyának és nem hagyja, hogy a hatalom teljesen elszakadjon az élettől.

Ezzel szemben – állapítja meg a Gazeta.ru - a mai Oroszországban a „dolgozók érdekvédelmi mechanizmusai” ugyanolyan látszólagosak, mint a putyini rendszer más elemei. A munka törvénykönyve formálisan nem tiltja a sztrájkot, de annyi feltételhez köti, hogy teljesítésük gyakorlatilag lehetetlenné teszi a munkabeszüntetést. Az FNPR szakszervezeti konföderáció a hatalmi gépezet része, távolról sem valóságos szakszervezet, funkcionáriusai rendre a hatalom és a munkaadók pártjára állnak a munkaügyi vitákban. Az oroszországi magánszektort, legalább is a nagyvállalatokat a hatalom ellenőrzi, mentalitásuk egyforma, egyikük sem tekinti valódi tárgyalási partnernek az egyszerű embereket, a bérből és fizetésből élőket.

A putyini arany nullás években, amikor a reálkeresetek gyorsan nőttek és kevés volt az elégedetlenkedő, azokat, akik „nem vették a lapot” és túlzott makacsságot tanúsítottak a munkaügyi vitákban, könnyen marginalizálni lehetett – nagyjából ugyanazokkal a módszerekkel, mint a polgárjogi aktivistákat. A makacskodókat kirúgták, összeverték, különböző egzotikus ürügyekkel bíróságra hurcolták, az általuk szervezett akciókhoz csatlakozók pedig feketelistára kerültek.

„A belek kitaposásának” következményeként a társadalom úgy lépett át a kemény tízes évekbe, hogy hiányoztak a valódi erős és tapasztalt szakszervezetek, a hatalom és az üzleti szektor nem tanulta ki a munkaügyi konfliktusok kompromisszumos rendezésének módszereit. Pedig hatványozott mértékben növekszik a munkaügyi jogsérelmek elleni tiltakozások száma, a

Szociális és Munkaügyi Jogok Központja(CSzTP) független szervezet szerint idén máris ötéves rekordot ért el. Alakulóban van egy olyan szakszervezeti aktíva, amely a munkavállalók, és nem a hivatalnokok és munkaadók oldalán áll.

Az, hogy már nem ritka jelenség a munkaügyi vita, a normalizálás jele, mert az a nem normális, amikor mindenki hallgat. A hatalom által konstruált mesterséges valóság idétlen anakronizmussá lett. Itt lenne az ideje annak, hogy a hatalom a való élet felé fordulva tanulja meg egyenlőként bánni a dolgozó emberekkel, legyen tekintettel azok érdekeire és véleményére. Ehelyett az országvezérek a rituális május elsejei felvonulás élére állnak, azt remélve, hogy ezzel emlékeztetik a dolgozó népet, ki is a valódi jótevője, miközben a szakszervezeti nomenklatúra emberei a főnökséggel való maradéktalan szolidaritásukat demonstrálják – fejti ki a Gazeta.ru.

Az írást a Szovjetunió idejéből való május elsejei képeslapok illusztrálják.