Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2010. július 31., 17:26
A német fővárosban egyre többen végrendelkeznek a világhírű állatkert javára. Friss berlini hírcsokrunkban írunk a panoptikumról és a főváros legrégebbi börtönlakójáról.
2010. július 31., 13:36
Duisburg egyik templomában ökumenikus gyász-istentisztelettel emlékeztek meg szombaton a múlt heti Love-Parade 21 halálos áldozatáról és több száz sebesültjéről. A tartomány miniszterelnöke a tragédia okának és felelőseinek teljes felderítését ígérte.
2010. július 31., 11:39
Rosszul lett a Magyarországon forgató Anthony Hopkins brit színész – értesült az MTI. A színész legújabb filmjét, a Rite (Rítus) című thrillert a mogyoródi Astra filmstúdióban készítik.
2010. július 31., 06:02
Greenpeace aktivisták péntek délelőtt karanténba zártak egy illegális génmódosított kukoricaföldet Észak- Olaszországban. A vegyvédelmi ruhát viselő aktivisták körbezárták, majd biztonságosan eltávolították a szennyezett kukorica pollent tartalmazó részeit. A rendőrség kora délután jelent meg az akció helyszínén, majd letartóztatták az önkénteseket, köztük két magyart is.
2010. július 30., 20:15
A gázháború után most információs háború tört ki Oroszország és a vele államszövetséget alkotó Belarusz között. A két „testvérország” televíziói, újságjai kígyót-békát kiáltanak a másik vezetőire. A világsajtó találgatni próbálja az okokat és a lehetséges következményeket. Ezt teszi KULCSÁR ISTVÁN is.
2010. július 30., 16:51
Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken azzal a javaslattal állt elő Grenoble-ban, hogy vonják meg a francia állampolgárságot azoktól a külföldiektől, akik szándékosan veszélyeztették egy rendőr, csendőr, vagy bármely más hatósági személy életét.
2010. július 30., 16:24
Keddre már húszra emelkedett a hétvégi duisburgi techno-fesztivál, a Love-Parade halálos áldozatainak száma. Mindmáig sem a város, sem a szervező cég nem érzi magát felelősnek a tragédiáért, amelynek 500-nál több sérültje is van.
2010. július 30., 16:24
A Ruhr-vidéken kis boltokkal kezdte s a napokban 89 évesen Németország harmadik leggazdagabb embereként húnyt el Theo Albrecht, az Aldi egyik alapítója.
2010. július 30., 16:24
Németországban az elmúlt tíz évben alig haladta meg az inflációt a bruttó bérek emelkedése. Mivel a reálbérek a többi fejlett ipari országban általában nagyobb mértékben növekedtek, javultak a beruházások németországi feltételei.
2010. július 30., 15:10
Évente mintegy 32 millióan látogatják az olaszországi állami múzeumokat, és közülük 18 millióan – tehát több mint a fele – ingyen mehet be. Miközben az intézmények pénzhiánnyal küzdenek. Most a kulturális javak dolgozóinak egyik legnagyobb szakszervezete azt javasolta, hogy az eddigi ingyenjegyesek egységesen egy eurót fizessenek.
2010. július 30., 14:24
Extra méretű iskolai egyenruhákat kezdett árusítani az egyik legnagyobb brit áruházlánc, már 4-5 éves gyerekek számára is. A brit gyerekek öt éves korukban kezdik az általános iskolát, és szinte mindegyik iskola megköveteli az egyenruha viselését. Ezért a szülők már a nyár elején elkezdik az intézmények által előírt egyenruhák beszerzését.
2010. július 30., 11:21
Első ízben mutatják be francia földön azt a 21 festményt és 120 rajzot, amelyen Henri Matisse (1869-1954) egyik legkülönösebb modelljét és múzsáját, Lydia Delectorskayát örökítette meg. Az 1917-es forradalom után Szibériából Franciaországba menekült lány különleges szerepet töltött be a festő életében, utolsó másfél évtizedében nélkülözhetetlen segítőtársa volt, és haláláig gondozta az időközben tolókocsiba kényszerült koros alkotót.
2010. július 30., 09:52
Magyar turisták ragadtak Görögországban az üzemanyag-szállító teherautó-sofőrök negyedik napja tartó sztrájkja, az emiatt fellépő üzemanyaghiány miatt.
2010. július 30., 08:53
Barack Obama amerikai elnök nem kapott meghívást Bill Clinton volt elnök lányának szombati esküvőjére. Erről maga Obama beszélt az ABC televízió The View című műsorában - írja az MTI.
2010. július 30., 08:38
Kicsi apró morzsákat szedegettem össze, amiből talán össze lehet tenni a mozaikot: igazak-e a sztereotípiák tömkelege? Kortól függetlenül, a mammától elkéredzkedve, a „pompázatosesztétikus” öltözködésükkel és megjelenésükkel elcammognak egy tésztamajszoló valamint „kiabálósörjöngős” vacsorára, ahol aztán konstans lazára veszik az életet majd pár üveg jóféle bor és nő elszürcsölése után, felülnek a kis motorinójukra és hazasuhannak.
2010. július 30., 08:38
Telt ház a torinói Burlesque iskolában: a névvel ellentétben nem színészképzés folyik, hanem a csábítás trükkjeinek elsajátítására tolonganak oda a nők Fiat-városból és azon kívül.