Húsz halott után sincs felelős

Keddre már húszra emelkedett a hétvégi duisburgi techno-fesztivál, a Love-Parade halálos áldozatainak száma. Mindmáig sem a város, sem a szervező cég nem érzi magát felelősnek a tragédiáért, amelynek 500-nál több sérültje is van.

2010. július 30., 16:24

A szervezők szerint minden szükséges engedéllyel rendelkeztek és megfelelően gondoskodtak a biztonságról is. Ralf Jaeger, Északrajna-Vesztfália belügyminisztere ezt szerda délutáni sajtóértekezletén kétségbe vonta: szerinte a rendező cég nem tett eleget vállalt kötelezettségeinek, amihez a biztonság is tartozott. A kétezer rendőr csak a város egyéb részein felelt a rendért.
Német sajtóértesülések szerint Duisburg illetékesei az utolsó pillanatban, illetve már csak a rendezvény megkezdése után adták ki a szükséges engedélyeket. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a rendőrség nem hibáztatható. Miután a város rendőrfőnöke tavaly kiállt a Love-Parade megrendezése ellen, a város konzervatív parlamenti képviselője azon a címen, hogy árt Duisburg hírnevének, nyugdíjba küldette. A városi tűzoltóság ugyancsak határozottan elutasította a választott helyszínt. Sokan vádolják Adolf Sauerlandot, Duisburg kereszténydemokrata polgármesterét, akinek az okmányok szerint tudnia kellett a hiányos felkészülésről. Sauerland, aki a dráma idején Ausztriában üdült, hazatérve vállalta ugyan az erkölcsi felelősséget, de lemondani nem volt hajlandó. Hannelore Kraft, a tartomány nemrég hivatalba lépett szociáldemokrata miniszterelnöke kijelentette, hogy végső soron a politikai felelősséget nem lehet megkerülni. Sokan most tüntetni készülnek Sauerland ellen – a polgármester ezért nem vesz rész a szombati gyászünnepségen. A város egyik templomában rendezett gyászünnepségen egyébként ott lesz Christian Wulff államelnök és Angela Merkel kancellár is.
A régió jeles futballklubja, a Schalke 04 és az MSV Duisburg mérkőzést rendez, amelynek bevételét a hátramaradottak és az áldozatok megsegítésére fordítják.

„Csak” többszázezren voltak a Love-Parade-en

A rendőrség friss adatai szerint egyébként erősen eltúlzottak a korábbi adatok, hogy a parádén 1.4 millió ember vett volna részt. Ennyien a tragikus zsúfoltság ellenére sem fértek volna el sem a helyszínen, sem a tömegközlekedési járműveken, illetve az autópályákon. A rendőrségi szakértők szerint a nap folyamán összesen három-négyszázezer ember fordulhatott meg a Love-Parade területén. Ahol egyébként a rendőrség eleve óvott a választott megoldástól, hogy a helyszínt csak egy szűk aluljárón lehessen megközelíteni. A kórházi jelentések szerint mind a 20 áldozat mellkasi sérülésekben veszítette életét, azaz agyontaposták az alagútban kitört pánikban. A korábbi hírek, hogy egyesek menekülni próbálva meredek falról lezuhanva vesztették volna életüket, alaptalannak bizonyultak.
Jogi szakértők szerint egyébként bárkit is tegyenek végül felelőssé a történtekért, a vád halált okozó veszélyeztetés lehet, amiért – büntetlen előéletű vádlottak esetében – felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés várható. A kölni rendőrség 60 tagú csoportot bízott meg az ügy felderítésével.

Egyébként a Dániával határos Schleswig-Holstein tartományban egy hét múlva kezdődik a „Wacken Open Air 2010”, a világ legnagyobb heavy-metal fesztiválja. Az 1.800 lakosú településre 75.000 zenerajongó fiatalt, 108 zenekart várnak. A duisburgi dráma tükrében a biztonsági rendszabályokat most vizsgálják felül.

További írásokat olvashat Németországról a www.ger-mania.hu honlapon.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.