A jéghercegnő: Matisse utolsó múzsája
Első ízben mutatják be francia földön azt a 21 festményt és 120 rajzot, amelyen Henri Matisse (1869-1954) egyik legkülönösebb modelljét és múzsáját, Lydia Delectorskayát örökítette meg. Az 1917-es forradalom után Szibériából Franciaországba menekült lány különleges szerepet töltött be a festő életében, utolsó másfél évtizedében nélkülözhetetlen segítőtársa volt, és haláláig gondozta az időközben tolókocsiba kényszerült koros alkotót.
A ritkán látható remekművek többségét a képek ihletője ajándékozta a moszkvai Puskin Múzeumnak és a szentpétervári Ermitázsnak. Az Oroszországból kölcsönzött képek június 20-tól szeptember 27-ig tekinthetők meg Nizzában. Ugyanez a válogatás február végétől május végéig a festő szülővárosában, az ország észak-keleti csücskében fekvő Le Cateau-Cambrésisban mutatkozott be.
Lydia 1932-ben, egy fillér nélkül érkezett Nizzába, miután szülei odavesztek az 1917-et követő zűrzavarban. A távolságtartó, intellektuális megjelenésű lány mindössze 22 éves volt, amikor Matisse-nál jelentkezett a nyári szezonra meghirdetett műtermi asszisztensi munkára, de hamarosan a feleség, Amélie háztartási alkalmazottja is lett, s amikor a házaspár ősszel visszatért Párizsba, Lydiát is magukkal vitték. Már 3 éve dolgozott a festőnél, amikor Matisse először megkérte, hogy üljön modellt neki. Az elegáns tartású, nyúlánk, szőke hajú és kékszemű Lydia - Matisse megfogalmazása szerint a « jéghercegnő » - mindenben elütött a mester korábbi modelljeitől, akik szinte kivétel nélkül telt idomú, sötét hajú, mediterrán típusú nők voltak.
A Lydiáról festett első kép, a Rózsaszínű akt (Le nu rose), amely megújította Matisse festészetét hat hónap alatt készült el. «Ezalatt fokozatosan adaptálódtam, és egyre kevéssé éreztem a bénító szorongást, s a végére határozott érdeklődés alakult ki bennem a munkája iránt» – írta visszaemlékezéseiben az egykori modell.
Mind szorosabbá és meghittebbé váló munkakapcsolatuk, noha a házasságtörés konkrét vádja nem hangzott el (Matisse akkor már 65 éves volt), felcsiholta Amélie féltékenységét, aki egy nap választás elé állította a festőt : «Vagy ő vagy én !». Matisse kényszeredetten döntött, elbocsátotta Lydiát, de akkor már késő volt. Amélie, a festő három felnőtt gyermekének anyja, 41 évi házasság után 1939-ben elvált Matisse-tól.
Lydia ezután visszatért a műterembe, de közben kirobbant a háború, közeledtek a német csapatok, az emberek menekülni kezdtek Párizsból. A festő végleg leköltözött Nizzába, s Lydia is vele ment. Itt kezdődött Matisse új alkotói korszaka, amelyben az 1920-as években általa feltalált technikát, a papírkivágást önálló módszerré fejlesztette.
Matisse maga «ollóval való rajzolásnak» nevezte újítását, s Lydiára bízta a papír gouache-sal való befestését, melyből aztán kivágta figuráit, formáit, majd kollázst készített belőlük. A nyombélrák-műtétje után kerekes kocsiban közlekedő és dolgozó mester tökélyre fejlesztette a papírkivágás művészetét. 1947-ben «Jazz» címen húsz, ollóval rajzolt képét könyvben is megjelentette Párizsban. Kék aktok sorozata, melyeket szintén Lydiáról és az ő közreműködésével hozott létre 1952-ben fejezte be, 1953-ban Párizsban tárlaton mutatta be papírkivágásaiból álló válogatását.
1954. november 3-án szívroham következtében hunyt el.
A nizzai kiállításon a festmények és rajzok mellett Lydia számos fotója és néhány személyes tárgya is megtekinthető.
