Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2010. augusztus 2., 18:53
Varázslatos élményt mulaszt el, aki abban a tévképzetben él, hogy egy gótikus templom nappali fényben mutatja meg legjobban minden szépségét. Az amiens-i Notre-Dame székesegyház igazi felfedezéséhez éppen hogy az esti sötétség beálltakor kell letelepedni a templom előtti lépcsősorra: ilyenkor az a színes csodavilág tárul elénk, amelyet korábban csak a középkor embere láthatott.
2010. augusztus 2., 18:24
Fesztivál idején különösen fontos, hogy a város jó színben tűnjön fel, pontosabban elviselhetőek legyenek az illatok. Ez nem is olyan egyszerű: az egyébként oly kedvelt fiákerek nyomai nem éppen rózsaillatúak. Különösen a Nagy Fesztiválszínház környékét sújtja ez az átok, hiszen erre a környékre minden fiákeres elhozza a vendégeit.
2010. augusztus 2., 17:16
Bologna nem felejt! - ezzel a jelszóval vonultak utcára az emíliai főváros lakosainak tízezrei a főpályaudvar elleni merénylet 30. évfordulóján. A szörnyű terrorakció túlélői szerint a mai napig nem tisztázták a tömeggyilkosság hátterét.
2010. augusztus 2., 14:27
Mostantól végre a brit fővárosban is sokkal többen és sokkal könnyebben bringázhatnak, mint eddig. A Párizsból, Amszterdamból és más európai nagyvárosokból már ismert módon ugyanis mostantól Londonban is lehet majd kerékpárt kölcsönözni. (Igaz, Párizsban 22 ezer bringával indultak, itt csak hatezer lesz egyelőre, de valahol el kell kezdeni...)
2010. augusztus 2., 13:11
Németország ősszel ünnepli az újraegyesítés 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból közöljük berlini tudósítónk írásainak sorozatát a fővárosról.
2010. augusztus 2., 08:27
Amikor először jártam Milánóban, megdöbbentett a sok szürke és koszos épület. A divat Mekkáját nem így képzeltem el. Belevetve magam az éjszakai életbe már egy színes és dinamikus Milánót ismertem meg. Kíváncsian vártam, milyen lesz másodszorra a városban lenni. Az autóbuszból kiszállva a pályaudvar tekintélyes épületét megpillantva tudomásul vettem, ez már egy másik Milánó. A gazdasági válságtól kissé megtört, de a lendülete nem hanyatlott egy fikarcnyit sem. Az állandó tenni vágyás lüktetése megnyugtatott: jó helyen vagyok. Ebben az írásomban összegeztem tapasztalataimat, amit régebben és most szereztem a városról.
2010. augusztus 2., 06:33
1982 óta négyévente rendezik meg a homoszexuális sportolók világtalálkozóját. Idén Köln a helyszín: 70 ország mintegy 10.000 sportolója kezdte meg a hét végén versenyeit.
2010. augusztus 2., 05:18
Jörg Haider, az autóbalesetben két éve meghalt szélsőjobboldali osztrák politikus több liechtensteini bankszámláján mintegy ötmillió eurót találtak - írja az MTI.
2010. augusztus 1., 20:07
A délnyugat-franciaországi püspöki várost az UNESCO felvette a Világörökség listáján szereplő helyszínek sorába. Albi városáról kapta nevét a XII-XIII. századi albigens eretnekség.
2010. augusztus 1., 17:54
1982 óta négyévente rendezik meg a homoszexuális sportolók világtalálkozóját. Idén Köln a helyszín: 70 ország mintegy 10.000 sportolója kezdte meg a hét végén versenyeit.
2010. augusztus 1., 17:51
Ez a szám tovább nőhet, mert vannak olyan területek, ahova a mentőalakulatok még nem jutottak el. A hivatalos jelentések szerint mintegy 27 ezer embert zár el a külvilágtól a víz Pakisztánban.
2010. augusztus 1., 15:19
Stonehenge virtuális feltárását végzik brit régészek, akik meg szeretnék ismerni, hogy miként nézett ki a térség abban az időben, amikor a monumentális kőépítményt létrehozták.
2010. augusztus 1., 15:13
Korunk bizonyos szabályai annyit változtattak az „adj király katonát” játékon, hogy a foglyokat beárazzák és kicserélik. Nemrégiben Bécsben zajlott le egy ilyen visszáru-cserebere. Előtörténeti vonatkozásokat is érint BOKOR LÁSZLÓ írása.
2010. augusztus 1., 13:48
Az özvegy döbbenete őszintének tűnik, az egykori politikustársak, a BZÖ (volt FPÖ) vezetői sem tudnak semmit. A csaknem két évvel ezelőtt autóbalesetben elhunyt Jörg Haider, az osztrák politika, a jobboldal fenegyereke holtában is szolgál meglepetésekkel és foglalkoztatja az ausztriai közvéleményt.
2010. augusztus 1., 05:38
Az egyesült államokbeli Montana államban, Billings városában kilőtték azt a grizzly medvét, amelyik megölt egy kirándulót, két másikat pedig megsebesített a hét folyamán – írta a The New York Post.
2010. július 31., 22:29
A Ruhr-vidéken kis boltokkal kezdte s a napokban 89 évesen Németország harmadik leggazdagabb embereként hunyt el Theo Albrecht, az Aldi egyik alapítója.
2010. július 31., 21:38
Gyászt és különleges születésnapot hozott az olasz művészvilágnak július utolsó napja:96 éves korában elhunyt Suso Cecchi d'Amico, a forgatókönyvírók királynője és 90. születésnapját ünnepelte a ma is töretlenül játszó és alkotó zseniális komika, Franca Valeri.
2010. július 31., 19:46
Fesztivál idején különösen fontos, hogy a város jó színben tűnjön fel, pontosabban elviselhetőek legyenek az illatok. Ez nem is olyan egyszerű: az egyébként oly kedvelt fiákerek nyomai nem éppen rózsaillatúak. Különösen a Nagy Fesztiválszínház környékét sújtja ez az átok, hiszen erre a környékre minden fiákeres elhozza a vendégeit.