Bécsi cserebere

A schwechati biztonsági ember onnan ismerszik meg, hogy nem fityeg válláról kis táska, zsebéből nem lóg ki beszállókártya, nem a menetrend-klotűrt figyeli, hanem a félrehúzódó téblábolókat. Időnként beleszól átlagosnál nagyobb méretű mobiljába. Egyébként szófukar, kiváltképp velem, amikor megszólítom. Kérdem, nem volt-e véletlenül szemtanúja a minapi híres tranzakciónak.
– Minden szállítmányozás Air Cargo-ügy – válaszolja.
– No de ha VIP-ekről van szó? – erősködöm, ami nem fogja vissza elutasító modorát.
– Az is külön szekció – bök a VIP-büró felé.

Odakint jól működik a több kilométeres zajszűrő fal, ami a belső légkondikról nem mondható el. Méregetjük egymást.
– Kicsoda maga? Újságíró? – bök diktafonomra. – Ne strapálja magát, érje be a Kurier tegnapi számával. Das ist alles – mondja –, és odasasszézik a kólaautomatához.

Bizony itt is változnak az idők. Néhány évtizede még az elnöki különgépek között szabadon csámboroghattunk kitűzőinkkel, csinálhattunk közeli képeket Carterről, Brezsnyevről, sőt Kennedy és Hruscsov érkeztéről is. Ám Carlos OPEC-drámája Béccsel is megismertette a mindaddig csak távolról, hallomásból ismert terrorizmus fogalmát.

Két gép a pályán

Beérem hát a fotókkal a különleges Cobra-különítmény vagy a másik szuperegység, a Kojak-csoport, esetleg valamelyik egység Kojak-külsejű terepruhásával. Nyilván az effélék figyelték, biztosították rejtekükről az egymás mellé állt charterek utascseréit. Volt ugyanis néhány méter és perc, ami felfüggesztette az amerikai és az orosz gép területenkívüliségét. Az meg micsoda blamázs lett volna, ha épp akkor és épp onnan próbálnak elmenekítetni néhány kémet. Egyikőjüknek így is sikerült, még odaát, őrizetbe vétele előtt. Talán ezért tanácsolták el a tévéseket is leszállópálya-közelből a forró júliusi napon. A két gépet láttató attrakció csak a Reuters emberének, Heinz-Peter Padernek sikerült, alighanem egy mosdó ablakából. Talán még a VISION szót is szándékosan komponálta be képébe egy fedélzeti jelzésből, a helyi tévé ismert műsorára utalva. Pszichiáter egyébiránt aligha vállalta volna a karpereces VIP-utasok pillanatnyi vízióit körvonalazni.

Talán az atomügyekben érdekelt Igor Szutyagin is elhessegette agyából a Rosenberg házaspár szomorú sorsának emlékét, és gondolatban már azon a luxusgulágon járt, ahol majd hosszan körmölheti új ismereteinek és ismerőseinek tulajdonságait. De azért Penykovszkij ezredes árnya is belenghette őket, akit – a londoni „átigazolásakor” beígért – MI-6-os nyugdíja helyett a Ljubjankában a 9 milliméteres „Makarov elvtárs” várt. Bár az ilyen „végső megoldásokat” elvitte már a múlt, ám felszívódott eközben azon reménységünk is, hogy a nagyhatalmak vezetőinek parolázása közben kivész új világrendünkből minden konspiráció is.

Kocsmák és morzsák

Hiú ábránd maradt ez már a Brandt kancellár közelébe férkőzött mesterkém, Günter Guillaume kudarcakor is. A falmelléki Stasi-akciók folytatódtak. „Az információszerzés világunk része” – magyarázták tudós elmék.

Ian Fleming szerint – aki Greene-hez hasonlóan szintén megmártózott a titkosszolgálatok hínárosaiban – sok szerencselovag próbálta meg kocsmákban vagy a diplomáciai fogadásokon felcsípett morzsákkal etetni a kémrezidentúrákat. Így aztán ő is csak a 007-es figurájába álmodta bele az elképzelhető vagy elképzelhetetlen kalandokat. Az irodalom visszavágott. A valóság James Bondjai ugyanis ritkán érlek meg hepiendeket. A generalisszimusz már Jezsov GPU-s főnöknek meghagyta, hogy az ügyetlen vagy kettős ügynökséggel gyanúsítható embereit előbb rendelje haza jelentéstételre, és csak azután lövesse tarkón őket.

10:4

A legügyesebbek közül való Sorgét figyeltette már Moszkva és Berlin is, de a japánok gyorsabbak voltak. Egyébként rádiós műhiba okozta vesztét, éppúgy, mint a nagynevű Ábel ezredesnek, aki már festőművészként is beolvadt az amerikai művészvilágba. Akkorra viszont – szerencséjére – a nagyhatalmak elvetették a mataharis végjátékokat, s rátértek a fejcserés bizniszekre. A két Berlin egykor elárvult hídján a CIA át is vehette érte Powers pilótát. Ekkor álltak hadrendbe a „meteorológiai” kémrepülők. Az USA még filmet is készített Spy on the Sky (Égi kém) címmel az elektronika és a magas légtér előnyeit ecsetelve. Ez – szerintük – még a rendszámok leolvasására is alkalmas. (Tény, hogy a sajtócézár Maxwell tengerbe esésének helyét is egy műhold mutatta ki.)

Megmaradtak azonban glóbuszszerte az elhárítások patentjei is. „Barát vagy ellenség, mindenesetre megmotozzuk!” – a hajdani KGB-tantörténet termékeny talajra lelt a dossziémilliomos FBI-nál is, ahol úzus maradt a nem honosított, de zöldkártyás külföldiek bankszámlakutatása, egymás közti kapcsolataik figyelése, nem is szólva elhagyott hazájuk valamilyen kihelyezett intézményeinek felkereséséről. Ez lett a veszte annak az exorosz „együttesnek” is, amely a neten való céltudatos ismerkedésekkel párhuzamosan át-átlibbent a pénzmosás ott sem veszélytelen táncparkettjére. (De hát hajdan Al Capone is adóügyeken bukott meg!)

Amikor a gyanúból bizonyosság lett, még javában tárgyalt, társalgott egymással Obama és Medvegyev, de Amerika kivárt. Egyébként az orosz elnök távozta után sem csörrent meg a kremlbéli forródrót végén a készülék. Csak egy bólintás volt mindkettejük részéről, és ment minden a maga megszokott rendje szerint. Legfeljebb a 10:4-re történt „kiegyenlítés” különössége kelthetett feltűnést. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezen a pályán a „szabálytalanságokat” egészen másfajta szabályok előzik meg.

Az viszont a fehér házbelieknek is eszébe juthatott, hogy érdemes volt egy semleges régiót fenntartani Európa szívében az ilyen barterügyletek csöndes elintézésére.

Schwechat azóta sem csendes. De zajártalmait – a visszatérő hőhullámok közepette – csak a klímaberendezések erőlködése (f)okozza. No meg a rászedett külföldi turistákat hazamentő járatok startolásai.