Vége az ingyenes múzeumoknak?
Évente mintegy 32 millióan látogatják az olaszországi állami múzeumokat, és közülük 18 millióan – tehát több mint a fele – ingyen mehet be. Miközben az intézmények pénzhiánnyal küzdenek. Most a kulturális javak dolgozóinak egyik legnagyobb szakszervezete azt javasolta, hogy az eddigi ingyenjegyesek egységesen egy eurót fizessenek.
A nagy állami múzeumok és műemlékek között olyan „toplistás” helyek vannak, mint a római Colosseum és a Galleria Borghese, a firenzei Uffizi képtár, Pompei, vagy a nápolyi királyi palota. Az ingyenes jegy jelenleg többek között a kiskorúakat, a 65 év felettieket, a katonákat, az újságírókat (valamennyi EU-országbelit is) és további kisebb csoportokat illet. Ha mindezek leperkálnák a maguk egy euróját, akkor növelni lehetne a múzeumi személyzet és a biztonsági szolgálat létszámát, ennek köszönhetően megvalósíthatnák a szünnap nélküli, akár 11 órás nyitva tartást, sőt, lehetővé válnának ünnepnapokon akár az éjszakai látogatások is – vélekedett Gianfranco Cesaroli, az UIL-szakszervezet egyik vezetője.
Az olasz fogyasztóvédelmi szervezet, az Adiconsum máris vitatja a javaslatot. Szerintük ezzel elriasztanák a legfiatalabbakat és az időseket a kultúrától, és az ingyenes múzeumi belépőt igenis pozitívnak, társadalmi célúnak tekintik. Cesaroli szerint ez az álláspont tiszta képmutatás, és példának olyan világhírű múzeumokat említ, mint a párizsi Louvre vagy a madridi Prado, ahol csupán kedvezményes jegy van, ingyenes nincsen.
A Berlusconi-kormány programja mindazonáltal megfontolásra érdemesnek teszi a javaslatot, mivel 2013-ig 2,3 milliárddal csökken a tárca költségvetése, ráadásul a jegyekből származó 100 milliárdos bevételnek csak egy része áramlik vissza a kulturális javak minisztériumához. A nagy műemlékek közül csak néhány olyan tömegvonzerőt képviselő, mint a Colosseum vagy Pompei kapott önálló gazdálkodási jogot. Kevesen tudják, hogy az ókori cirkuszi játékok arénája szinte egymaga tartja el ma az összes többi római műemléket…
További olasz témájú cikkeink: