A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2010. október 12., 04:38
Romániai magyar körökben felháborodást váltottak ki Ilie Nastase volt román teniszcsillag múlt heti kijelentései, amelyek szerint ha ő lenne az államfő, a magyarok által többségben lakott Hargita megyébe költöztetné a cigányokat, hogy megváltoztassa a térség etnikai arányait - derül ki a hétfői romániai magyar sajtóból. Az erdélyi Krónika szerint rasszistának és antiszociálisnak nevezte az egykori teniszcsillagnak a ProSport című napilapban megjelent kijelentéseit Kelemen Ferenc, a Magyar Polgári Párt (MPP) marosvásárhelyi szervezetének elnöke.
2010. október 11., 17:50
Nincs új a nap alatt: Bécsben is folytatódott a többi tartományban már tapasztalt tendencia. A Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a Néppárt (ÖVP) jócskán visszaesett, a Szabadságpárt (FPÖ) a párt híveit is meglepően megerősödött. Negyedik párt a tartományi parlamentben a Zöldek, csekély veszteséggel. A legerősebb, az SPÖ nem tudta megtartani az abszolút többséget, kénytelen koalíciós partnert keresni.
2010. október 11., 13:11
Szennyezett összetételű hamis vodka miatt adtak ki lakossági figyelmeztetést a brit hatóságok. Az újonnan előkerült hamisítványok nagy mennyiségben tartalmaznak metanolt, amelynek fogyasztása súlyosabb esetben vakságot is okozhat.
2010. október 11., 06:43
Egy pármai úr, kihasználva felesége távollétét, vihar idején kizárta az utált macskát az erkélyre. A cica megfázott, tüdőgyulladást kapott. A feldühödött feleség bírósághoz fordult, amely 400 euró kártérítést ítélt meg neki. És ez csak egy eset a sok közül.
2010. október 11., 05:15
Tragikusan végződött két fiatalember menekülése a rendőrök elől Szlovákiában.
2010. október 10., 20:44
Nincs új a nap alatt: Bécsben is folytatódott a többi tartományban már tapasztalt tendencia. A Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a Néppárt (ÖVP) jócskán visszaesett, a Szabadságpárt (FPÖ) a párt híveit is meglepő arányban megerősödött. Negyedik párt a tartományi parlamentben a Zöldek, csekély veszteséggel. A legerősebb, az SPÖ nem tudta megtartani az abszolút többséget, kénytelen koalíciós partnert keresni.
2010. október 10., 17:53
Az izraeli kormány jóváhagyta vasárnap azt a vitatott és többek között a palesztinok által élesen kritizált állampolgársági törvénymódosítást, amelynek értelmében az országban letelepedő és állampolgárságot nyerő bevándorlóknak hűségesküt kell tenniük Izrael mint "zsidó és demokratikus állam" törvényeinek betartására.
2010. október 10., 17:44
Elárverezi Rogyion Raszkolnyikov házát a szentpétervári vagyonkezelő hatóság. 275 millió rubel a kikiáltási ár, öt milliós tételekkel lehet licitálni. A belső udvarban van az a bejárat, ahonnan a felső emeletre felkapaszkodván még tizenhárom lépcső vezet el Raszkolnyikov szobácskájáig. A világirodalom egyik legismertebb és legnagyobb hatású regényében tizenegyszer ment végig ezeken a lépcsőkön a Bűn és bűnhődés hőse.
2010. október 10., 17:44
Elárverezi Rogyion Raszkolnyikov házát a szentpétervári vagyonkezelő hatóság. 275 millió rubel a kikiáltási ár, öt milliós tételekkel lehet licitálni. A belső udvarban van az a bejárat, ahonnan a felső emeletre felkapaszkodván még tizenhárom lépcső vezet el Raszkolnyikov szobácskájáig. A világirodalom egyik legismertebb és legnagyobb hatású regényében tizenegyszer ment végig ezeken a lépcsőkön a Bűn és bűnhődés hőse.
2010. október 10., 11:45
1943. július 4-én a Gibraltárból Londonba induló négymotoros Liberator harminc méter magasból zuhant a tengerbe. A 16 áldozat között volt a 62 éves Władisłav Eugeniusz Sikorski tábornok, a lengyel emigráns kormány elnöke és a lánya. A tragédia túlélője, Eduard Prchal százados, a gép cseh kapitánya azért menekülhetett meg, mert a gép nyolc percig még a tenger felszínén maradt. A hivatalos jelentések szerint a balesetet a magassági kormány hibája okozta, bár ezt máig sokan kétlik. Joggal? E. FEHÉR PÁL írása.
2010. október 10., 09:30
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és legkisebb fia, bejelentett utóda, Kim Dzsong Un is látható volt vasárnap élő televíziós közvetítésben, amint jelen voltak az állampárt alapításának évfordulóján megrendezett nagy katonai díszszemlén.
2010. október 10., 06:34
Olaszország egy olyan különleges élettér, ahol a természeti kincsek és földi javak tárháza válik játszi könnyedséggel elérhetővé az olaszok és a turisták számára. Négy tenger határolja, megfelelő a klíma, és minden egyéb feltétel adott a jó életkörülményekhez. Ez az ország egy csoda!
2010. október 10., 05:21
Sajátos per, sajátos nézetek. Hirdetésre könyvelőnek jelentkezett a hölgy egy ablakgyártó cégnél. Az elutasító választ írásban kapta, visszaküldték az önéletrajzát de azon – tévedésből – rajta hagyták a belső feljegyzést, miszerint ( - Ossi). Azaz: a mínusz-jel szerint elutasítandó, mert Keletről, a volt NDK-ból származik…
2010. október 9., 22:23
Hetven éve senki nem járt abban a Pigalle környéki, gazdagon berendezett párizsi apartmanban, ahol a közelmúltban rábukkantak a múlt század fordulóján rendkívül felkapott Giovanni Boldini olasz festő eddig nem ismert alkotására. A légiesen finom női portré, amelyet egyetlen monográfia sem említ és kiállításon sem szerepelt soha, 2,1 millió eurós rekordáron kelt el a napokban. Felfedezésének története több mint regényes.
2010. október 9., 19:05
Rabszolgaként bánt az általuk Kanadába csábított magyar állampolgárokkal egy, az Ontario tartománybeli Hamiltonban élő család, amelynek mind a tíz tagja ellen letartóztatási parancsot adtak ki a város hatóságai.
2010. október 9., 17:08
Több ezren tüntettek szombaton Belgrádban, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a hatóságok által engedélyezett melegfelvonulás megtartása ellen - írja az MTI.