Kim Dzsong Il és utódja is látható volt élő tévéadásban

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és legkisebb fia, bejelentett utóda, Kim Dzsong Un is látható volt vasárnap élő televíziós közvetítésben, amint jelen voltak az állampárt alapításának évfordulóján megrendezett nagy katonai díszszemlén.

2010. október 10., 09:30

Egy dísztribünön álltak azon a téren, amelyet az idősebb Kim apjáról, a kommunista Koreát megalapító Kim Ir Szenről neveztek el.

Harckocsik, egyéb katonai járművek és katonák vigyázzmenetben haladtak el előttük. Az ország lakosságának most volt először alkalma tüzetesebben megnézni a 27 éves Kimet.

Pénteken erősítette meg nyilvánosan egy magas rangú tisztségviselő, hogy Kim Dzsong Il utóda legkisebbik fia lesz.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.