XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2023. április 22., 12:29
Szélsőséges tevékenység vádjával a jövő héten újabb ügyben kezdődik tárgyalása a bebörtönzött orosz ellenzéki politikusnak, Alekszej Navalnijnak, közölte a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója szombaton.
2023. április 22., 11:26
Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2023. április 22., 10:31
Spanyolország napokon belül hat Leopard-2 A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának az előzetesen megígért tízből, jelentette be a spanyol külügyminiszter.
2023. április 22., 09:31
Az egyre növekvő észak-koreai fenyegetettség miatt Dél-Korea szorosabb együttműködés mellett szólalt fel a NATO térségbeli tagállamaival tartott csúcstalálkozóján, közölte a dél-koreai külügyminisztérium szombaton.
2023. április 22., 08:15
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága átmenetileg fenntartotta a terhesség-megszakításhoz használt legelterjedtebb gyógyszer hozzáférhetőségét pénteken hozott döntésével.
2023. április 21., 20:00
Nyomozást indított a kanadai rendőrség, miután a Toronto Pearson nemzetközi repülőtérről nagyon komoly mennyiségű aranyat rabolhattak el ismeretlenek.
2023. április 21., 19:27
Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború jelenlegi legforróbb pontján, Bahmutnál szolgált.
2023. április 21., 18:50
Olaszország északnyugati térségét sújtja leginkább a csapadékhiány.
2023. április 21., 18:36
Egy svájci aukción több mint 5,5 millió dollárért (kétmilliárd forintért) vásárolt Tyrannosaurus rex-csontvázat egy belga alapítvány.
2023. április 21., 18:23
A zaklató magatartással vádolt Dominic Raab posztja máris elkelt.
2023. április 21., 18:19
A melbourne-i Hill család gyermekeinek iskolai szünidejét egy elszabadult szarvas szakította félbe, amely betört az otthonukba.
2023. április 21., 18:04
A francia kormány pénteken bejelentette, hogy 2025-ig meghosszabbítja a villamosenergia árának 2021 októberében bevezetett korlátozását.
2023. április 21., 16:47
A jelentés szerint a G7-országok tisztviselői már a jövő hónapban, csúcstalálkozójuk előtt megvitatják a kérdést.
2023. április 21., 14:38
Felgyújtotta magát egy 18 éves dán fiú az Egyesült Államok koppenhágai nagykövetsége előtt pénteken.
2023. április 21., 13:59
A Vilniusban a NATO-csúcstalálkozón az ukrán elnök is részt vesz.
2023. április 21., 13:45
Május 27-től már nem Aleksandar Vučić lesz a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke – jelentette be maga az államfő a belgrádi Prva televízióban csütörtök este.
2023. április 21., 13:31
A nyugat-oroszországi Belgorodban csapódott a földhöz a vadászgépből kiesett lőszer, a robbanás három embert megsebísett.
2023. április 21., 13:14
Csehországba az első negyedévben egyáltalán nem érkezett földgáz Oroszországból, az ország szükségleteit norvég földgázzal, valamint Hollandiából és Belgiumból származó cseppfolyósított földgázzal (LNG) elégítette ki – közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium pénteken.