XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2011. augusztus 13., 07:19
Az Orbán miniszterelnök által irányított Magyarország lábbal tapossa az európai értékrendet – írja a Der Standardban Hans Rauscher.
2011. augusztus 13., 06:38
Közismert tény, hogy Itáliában kedvelik a háziállatokat és a kötődés állat és gazda között sokszor olyan erős, hogy vannak emberek, akik kedvenceik elmúlását úgy élik át, mintha közeli hozzátartozójuk távozott volna az élők sorából.
2011. augusztus 12., 18:57
Megtalálták és jól van az a fiatal magyar nő, akit több mint hat napja kerestek a közép-olaszországi Appenninek csúcsain. Augusztus hatodikán tűnt el és sms-ben kért segítséget magyarországi családján keresztül.
2011. augusztus 12., 16:01
Pedig minden olyan szépen alakult – olvasható a levélben, amelyet Vona Gábor a Jobbik vezére Heinz-Christian Strachenak, az FPÖ elnökének írt. Közös emlékeket idéz fel – arról, hogy az FPÖ a Jobbik kampánynyitó rendezvényére is eljött, hogy Strache kezdeményezésére a két párt regionális szervezetei is felvették a kapcsolatot. Ehhez képest meghökkentőnek találja a „sokkoló híreket, amelyeket mostanában az osztrák sajtóból” kap.
2011. augusztus 12., 13:22
Yvonne, a derék tehén, május végén állt odébb egy osztrák gazda mezejéről. Azóta bujkál Bajorországban, ahol is a forgalom veszélyeztetése miatt engedélyt adtak kilövésére. Állatvédők viszont mindent megpróbálnak, hogy megmentsék a jámbor szarvasmarhát.
2011. augusztus 12., 13:19
Az augusztusi telihold itt narancs-vörösre fest néhány nyárvégi éjszakát. S az amúgy puritán népség hírében álló svédek, ilyenkor kerti bulikon, vagy a parkokban tartott lampionos piknikeken búcsúztatják a nyarat. A holdvilágos partykon kilószám esik áldozatul a friss vörös rák, melyet az alapjáraton szelíd és mértéktartó svédek, sok-sok pálinkával és sörrel küldenek a másvilágra.
2011. augusztus 12., 06:42
Augusztus utolsó hetében a nyári fesztiválok többsége már bezárt. Az Esterházy Magánalapítvány ezekre a napokra is kínál programot: pódiumbeszélgetéssel egybekötött szólóestet Alfred Brendellel, a zongorázás nagymesterével és a Freiburgi Barokk Zenekar előadását.
2011. augusztus 11., 16:14
Magyarország független államnak ismeri el Dél-Szudánt a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározat szerint.
2011. augusztus 11., 15:41
A németországi Gerában Rock für Deutschland néven rendezett szélsőjobboldali zenei fesztiválon alaposan megvezették a náci szimbólumos pólók vásárlóit – írja a .
2011. augusztus 11., 14:11
Felújítási munkák miatt októbertől egy évre bezárják híres New York-i Szabadság-szobrot.
2011. augusztus 11., 13:19
A nyári- és őszi turista szezon idején érdemes tudni, Lengyelország mely területei, városai a legveszélyesebbek és melyek a legbiztonságosabbak a bűnözés szempontjából. Ezt a „biztonsági” térképet megrajzolhatjuk a lengyel belügyminisztérium adatai alapján, amelyek az ország 2010-es belbiztonsági állapotát mutatják.
2011. augusztus 11., 13:04
Turistáknak értékesített hamis és forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező potencianövelő készítményeket az az öt személy, akiket a napokban vettek őrizetbe a thai hatóságok.
2011. augusztus 11., 08:48
Coloradóban elfogták azt a három huszonéves testvért, akik ellen egy floridai rendőrgyilkossági kísérlet és egy georgiai fegyveres bankrablás miatt adott ki körözést a Szövetségi Nyomozó Iroda - közölték az amerikai lapok.
2011. augusztus 11., 07:52
Gavino Ledda szárd iró, az Apámuram (Padre Padrone) című önéletrajzi regény szerzője új munkába fogott. Megírja Szardínia népeinek történetét, amelyben a megfogalmazása szerint “a kövek fognak beszélni”.
2011. augusztus 11., 05:48
Hova vezet a visszamenőleges törvényhozás? A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.
2011. augusztus 10., 21:48
Bretagne azon ritka franciaországi régiók egyike, ahol szőlőből egyáltalán nem készítenek bort, mégis régóta előkelő helyen szerepel a szeszesitalok kedvelőinek népszerűségi listáján. A középkortól kezdve termelik itt a különlegesen könnyű almabort, a cidre-et, a dús aromájú mézbort, s immár negyedszázados múlttal dicsekedhet a breton biosör is, amely évről-évre növeli hívei táborát. A francia gasztronómia egyik őshazájában a régió minőségi termékeire épülő szakértelem és a korszerű konyhaművészet jegyében újul meg az italipar.