2014. május 27., 11:23

Döntött a lakosság: a népszavazás értelmében nem lehet beépíteni a Tempelhof repülőtér területét. Berlin egykori központi légikikötője, a főváros szívében, parkosított szabadidő-központ lehet.

2014. május 27., 09:27

Lengyelországban is vasárnap tartották az európai képviselők választását, amely a kormányzó Polgári Platform (PO) sikerét hozta: ha hajszállal is, de megelőzte legnagyobb riválisát, a legnagyobb ellenzéki erőt, a Jog és Igazságosság (PiS) pártját. Ez nem okozott meglepetést, de sok más eredmény igen.

2014. május 26., 10:42

Bár az eredmények nagy eltérést mutatnak a tagállamok között, mindent egybevetve azok a politikai erők arattak győzelmet az európai parlamenti (EP-)választáson, amelyek vezették és támogatták az unió közös válságkezelésének kulcselemeit, és amelyek a brüsszeli testületben is képviseltetik magukat – tudatta hétfő hajnali közleményében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

2014. május 26., 10:12

Olaszországban húszszázalékos előnyre tett szert a Matteo Renzi miniszterelnök vezette balközép Demokrata Párt (PD) a Beppe Grillo vezette ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) előtt az európai parlamenti (EP-) szavazatok hétfő reggeli, majdnem száz százalékos feldolgozottsága szerint.

2014. május 26., 07:27

A Matteo Renzi miniszterelnök vezette balközép Demokrata Párt (PD) végzett az élen a vasárnapi európai parlamenti választáson Olaszországban az urnák lezárása után közölt exit poll előrejelzések szerint.

2014. május 25., 20:31

A milliomos Petro Porosenko már az első fordulóban megnyerte a vasárnapi ukrajnai elnökválasztást az első exit-poll felmérések szerint.