A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2014. május 30., 09:16
A világszerte felháborodást keltő pakisztáni családi dráma egyik újabb fejezetére derült fény csütörtökön: annak a három hónapos terhes nőnek, akit saját hozzátartozói köveztek halálra néhány nappal korábban, a férje bevallotta, miszerint megfojtotta előző feleségét azért, hogy elvehesse a kedden meghalt asszonyt.
2014. május 30., 06:56
Tizenöt polgári személyt mészároltak le az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ), a legradikálisabb szíriai iszlamista lázadó szervezet fegyveresei csütörtökön az északkelet-szíriai el-Haszeke tartományban. A hadsereg helikopterei eközben robbanónyaggal töltött hordókkal bombázták az északi Aleppót.
2014. május 29., 17:39
Újabb fontos jogi harcot vesztett el Orbán Viktor Magyarországa, amikor az Emberi Jogok Európai Bírósága Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének adott igazat – írja a párizsi Le Monde.
2014. május 29., 16:54
Az ország „lelki és szellemi megújítása” völkisch-népnemzeti mintára, ez a lényege annak, amit az Orbán-kormány eltervezett. Így összegzi a német regionális lap, a Neue Rheinische Zeitung a Nyíllal, kereszttel és koronával című könyv mondandóját. (Alcím: Nacionalizmus és tekintélyelvű válságkezelés Magyarországon.)
2014. május 29., 16:04
Míg a világ Ukrajnára figyelt, azalatt hasonlóan félelmetes eredményeket hozott a magyar választás: nem csak hogy másodszorra is győzött a nacionalista Fidesz, de utána immár a reakciós Jobbik lett a második, ami sötét napokat vetít előre. Mindezt Hajba Máté, a Polgári platform elnökhelyettese írta, és a cikket átvette a Yahoo News is.
2014. május 29., 10:58
A külföldi német kultúrpolitika egyik remek ötlete: vitázzanak közép-kelet-európai fiatalok közérdekű kérdésekről – németül.... A napokban a magyar döntőben igencsak időszerű kérdést tűztek napirendre a német szervezők: „Visszavonják-e a közterületen való életvitelszerű tartózkodásról szóló szabályozást Magyarországon?“
2014. május 29., 10:38
A hazai EP-választáson tíz éve nem volt ilyen alacsony a részvételi arány. A Fidesz megerősítette abszolút vezető szerepét. A Jobbik második lett, noha az áprilisi parlamenti választáshoz képest jelentősen csökkent a támogatottsága. A szélsőjobbot leginkább az MSZP súlyos kudarca hozta fel: a fővárosban a DK és az Együtt–PM is megelőzte a szocialistákat. Az LMP-nek is sikerült egy mandátummal bejutnia az Európai Parlamentbe. KARÁCSONY ÁGNES és SÁNDOR ZSUZSANNA közgazdászokat, politikai elemzőket, szociológusokat, külpolitikusokat kérdezett arról, mit üzen Európának és Magyarországnak a vasárnapi szavazás.
2014. május 29., 08:58
Száz éve nem fordult elő Nagy-Britanniában, hogy egy országos választást ne a hagyományos két nagy párt, a Munkáspárt vagy a Konzervatívok nyerjenek. A 2014-es EP-választás történelmi eredményt hozott. A bevándorlásellenes UKIP (az Egyesült Királyság Független Pártja) földrengést ígért az EP-választásokon, s valóban megremegett a föld a szigetország alatt.
2014. május 29., 05:26
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete Baka András ügyében várhatóan csak tetézi a vádakat az EU részéről Orbán Viktor hatalomgyakorlásának módját illetően – írja a Reuters.
2014. május 28., 20:10
Barack Obama szerint tévesen interpretálják a történelmet azok, akik Amerika hanyatlásáról beszélnek.
2014. május 28., 17:32
Most kezdődik csak igazán a kijevi vezetésnek az oroszbarát szakadárok ellen indított, terrorellenesnek nevezett művelete – jelentette ki az ukrán elnök. Petro Porosenko az Ütés (UDAR) párt elnökével, Vitalij Klicskóval a Bild című lapnak közösen adott interjúban kiemelte, hogy minden erővel Ukrajna „megmentésén” kell dolgozni.
2014. május 28., 17:22
Az orosz erők többsége jelenleg is a határ közelében állomásozik, és még mindig képesek lennének rövid időn belül műveleteket végrehajtani – állítja a NATO. A két ország közötti határ közelében állomásozó orosz alakulatok létszámát az észak-atlanti szövetség korábban mintegy 40 ezerre becsülte.
2014. május 28., 12:08
Linz siker volt, és Graz is az lesz – remélik a szervezők. A már bevált szlogen nem változik, csak a helyszín és persze a program. A ’Fel Magyarországra’ fesztivál keretében június 26. és 28. között Stájerország tartományi fővárosában kulturális és gasztronómiai programok adnak ízelítőt mindabból, ami az utazót Magyarországon várja.
2014. május 28., 12:01
Száz éve nem fordult elő Nagy-Britanniában, hogy egy országos választást ne a hagyományos két nagy párt, a Munkáspárt vagy a Konzervatívok nyerjenek. A 2014-es EP-választás történelmi eredményt hozott. A bevándorlásellenes UKIP (az) Egyesült Királyság Független Pártja) földrengést ígért az EP-választásokon, s valóban megremegett a föld a szigetország alatt.
2014. május 28., 11:40
Bő hónapja annak, hogy egy Lawal Bana nevű úriember, az északkelet-nigériai Borno tartomány Chibok község térségében illetékes állami felügyelője egy hajnalon üzenetet kapott a mobiljára: teherautókon és motorkerékpárokon egy egész terrorkülönítmény közeledik Chibok felé. Bana természetesen tudta, kikről van szó: a Boko Haram nevű szélsőségesen iszlamista szervezet embereiről. Katonákat küldött elébük, ám némi lövöldözés után a nigériai hadsereg egységei kifogytak a lőszerből, és visszavonultak. Boko Haram így rohamozta meg a helyi bentlakásos leányiskolát, és a szó szoros értelmében elrabolt kétszázhetven, 14–18 éves, épp vizsga előtt álló kislányt. Vannak közöttük muszlimok és keresztények is. Azóta se lelik nyomukat, noha amerikaiak, franciák, kanadaiak, izraeliek is segítenek a kutatásban. Korunk egyik legaggasztóbb bűntényéről szól ACZÉL ENDRE írása.
2014. május 28., 09:05
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársa, az ügynökség titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező informatikus azt mondta magáról egy tévéinterjúban, hogy „kiképzett kém”, és külföldön is dolgozott titkos ügynökként amerikai kormányzati szerveknek.
2014. május 28., 07:43
Gyermeket szült a kartúmi börtönben egy fiatal keresztény nő, akit május közepén hitehagyás miatt halálra ítéltek Szudánban – közölte kedden egy nyugati diplomata.
2014. május 28., 07:20
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólította az ukrán hatóságokat, hogy kizárólag békés eszközökkel állítsák helyre ellenőrzésüket az ország keleti része felett – közölte kedden Stéphane Dujarric, a főtitkár szóvivője.