Le Monde: Ez megakadt Orbán torkán
Újabb fontos jogi harcot vesztett el Orbán Viktor Magyarországa, amikor az Emberi Jogok Európai Bírósága Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének adott igazat – írja a párizsi Le Monde.
Az indoklás kimondta, hogy felmentését politikai szándék motiválta, nem pedig a bírósági rendszer átszervezése. Baka ügyvédje, Cech András elmondta a lapnak, hogy az ítélet csaknem mindenben figyelembe vette a felperes érvelését, így azt is, hogy a legfelső bírói testület elnökének joga van elmondani a véleményét mindenről, ami a bíróságok jogát illeti. Orbán Viktor korábban leszállította a bírák nyugdíjazási korhatárát, amit sokan tisztogatásként fogtak fel, így Viviane Reding is.
Az ő közbeavatkozása megakadt a kormányfő torkán, épp ez az egyik ok, amiért a magyar vezető nem támogatja Juncker megválasztását a brüsszeli bizottság élére. Hivatala pedig megerősítette a Luxemburg-ellenes vérbosszú-nyilatkozatot.
Forrás: Szelestey Lajos/Klubrádió