Európa döntött

Ádám Zoltán
közgazdász

Az egész Európai Uniót nézve: heterogén választási eredmények születtek. Az előrejelzésekhez képest gyengébben szerepelt a baloldal, erősödtek viszont az EU-kritikus, radikális jobboldali pártok – akár Franciaországban vagy Nagy-Britanniában. De nem olyan nagy baj a bírálat: jelzés a fősodorbeli pártoknak, noha túlértékelni sem kell. Például ugyan relatív többséget szerzett az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP), mégsem hiszem, hogy a britek ki akarnának lépni az unióból, „csak” megfogalmazták a bizalmatlanságukat Brüsszellel és a saját londoni politikai elitjükkel szemben is.

Hasonló a helyzet Franciaországban: a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) rendszerkritikus, nyilván nemcsak az EU-val, hanem a francia belpolitikai viszonyokkal is. Ahogyan bizonyos mértékig egy nemzeti választás mutatja a gondolkodásmódot Európáról, úgy az EP-voksok is kifejezik a belpolitikai vélekedéseket.

Hogy az EU-szkeptikusok a változtatást üzenik-e Brüsszelnek? Vannak olyan ügyek – egyebek mellett: környezetvédelem, energiafüggőség, pénzügyi válságkezelés –, amelyeket nem lehet tagállamonként kezelni, csak közösen. Az uniós pénzügyi válságkezelés például még korántsem ért véget, Görögország helyzete még mindig nem megoldott. Én mégis működőképes politikai rendszernek tartom az EU-t. Ugyanakkor az is fontos jelzés, hogy a kelet-európai tagállamokban volt a legalacsonyabb a választási részvétel. Itt a választók szemében még szerény a tétje az uniós intézményesülési folyamatoknak.

Magyarországon április 6-hoz képest lényegében a felére esett vissza a vokshajlandóság. Az eredmény fő tanulsága, hogy van értelme a versenyhelyzetnek egy-egy politikai táboron belül is. A DK és az Együtt–PM sikeresen mobilizálta szavazóit, az MSZP sikertelenül. A versenyhelyzet jobb teljesítményt hozott ki a kis pártokból, amivel a baloldal egésze és maguk a választópolgárok nyertek.

A következő lépés az előválasztások lehetnek: döntsék el a választók, kit szeretnének a baloldal főpolgármester-jelöltjeként vagy bármely más választott tisztség baloldali jelöltjeként látni!

Hegedűs István,
a Magyarországi Európa Társaság elnöke

Szerintem az idei európai parlamenti választás sokkal inkább európai kérdések körül forgott, mint korábban. Úgy értem: kevésbé tűnt a tagállamokon belüli országgyűlési választások visszavágójának vagy előzetes erőfelmérésnek. A részvételi arány enyhe növekedése azt is mutatja: a régebbi tagállamokban jobban átpolitizálódott az Európai Unió, míg keletebbre, a közép-európai országokban kevésbé. Szűkebb régiónkon belül Romániában nőtt a szavazói kedv, jóval többen mentek el voksolni, mint nálunk.

Az elmúlt húsz évben fokozatosan előretörtek az euroszkeptikusok, most pedig néhány tagállamban győztek is. Ami nyilván nem örömhír az európai egység hívei számára, de lehet, hogy ez az ára Európa további demokratizálódásának.

A nacionalista euroszkeptikusok egyébként vegyes társaság: vannak köztük „puha” és „kemény” Európa-ellenesek, illetve kisebb-nagyobb mértékben rasszisták és nácik is. Erősödésük akár segítheti is az Európai Parlamentben többségben lévő, hagyományos európai politikai pártcsaládokat, a szociáldemokratákat, néppártiakat, liberálisokat, zöldeket az új kitörési irány megtalálásában. A következő években tovább reformálhatják az Európai Uniót, megerősíthetik az európai gazdasági kormányzást és föderatív irányba lendíthetik Európát. Az Európai Bizottság elnökaspiránsai a gazdasági válságkezelés körüli ellentéteik ellenére mindnyájan a renacionalizálással szemben foglaltak állást.

A magyarországi alacsony részvételi arány várható volt, a választók kifáradtak az áprilisi országgyűlési választásokon. A gyenge intenzitású kampány pedig visszakanyarodott a „kívül legyünk, vagy félig belül?” kérdéséhez – tíz évvel a magyar csatlakozás után. A nemzeti érdekvédelem retorikája mellett azért az európai szakpolitikai kérdésekről szóló vita színvonala, amit a nagyközönség kevésbé ismert meg, sokat javult. És azért megjelent a kampányban a „Köszönjük, Európa!” ellenzéki narratívája is.

A vasárnapi voksolás alapján a demokratikus ellenzéken belül várható izgalmas mozgás, hiszen a Jobbik áprilisi támogatói közül feltehetőleg sokan átszavaztak a Fideszre, és a szélsőjobboldali párt visszaesett törzsszavazói szintjére. Mivel a DK beül az európai szocialisták pártfrakciójába, Brüsszelben és itthon is érdekes párharc és – ki tudja? – kiegyezés kezdődhet az MSZP-vel. Az Együtt–PM így inkább a liberális centrum felé indulhat el. Ha a baloldal meghódítására készülnek mindhárman, abból semmi jó nem fog kisülni...

Vásárhelyi Mária
szociológus

Kétségkívül jobban érzem magam most, mint az április 6-i választás után. Nyilván nem azért, mert a Fidesz elsöprő győzelmet aratott. Hanem mert a szélsőjobb – Franciaország kivételével – egész Európában alulmaradt. Itthon hiába a második hely a Jobbiké, másfél hónap alatt az egymillió szavazójukból körülbelül 300 ezren maradtak. Eltűntek 700 ezren. Egy részük bizonyosan Orbánhoz állt, akire vasárnap – szerintem – már csak a fanatikus Békemenet szavazott.

Továbbra is azt gondolom: a Jobbikkal nincs párbeszéd. Ezt még az EU-szkeptikus radikális pártok is tudják, értik, hiszen ők már bejelentették: nem ülnek egy EP-frakcióba a szélsőjobbos magyar párttal.

Örömömet – sajátos módon – az is táplálja, hogy az MSZP elnyerte méltó büntetését az üres és tartalmatlan kampányáért. Illetve: nem is kampányoltak. Úgyhogy a vasárnapi eredmény voltaképpen tükrözte az MSZP négy évét. A szocialisták hegemónszerepe eddig is csak ártott a baloldali ellenzéknek.

Én leginkább a DK sikerének örülök. Nem csak azért, mert komoly erőbedobással kampányoltak, és konzekvensen. Kiderült, mégsem reménytelen a magyar társadalom, nem dőlnek be azért annyian a Fidesz bűnbakképzésének, a gyurcsányozásnak, amelyet szépen támogatott az MSZP, az Együtt–PM és az LMP is. Ami egyébként morálisan elfogadhatatlan volt számomra.

A hétvégi voksok azt is jelezték, hogy az új politikai erők stabilizálódtak. Ma már alternatíva a DK, az Együtt–PM és az LMP is. Bár abban is biztos vagyok, hogy a Fidesz-féle irracionális világ nem racionális úton szűnik majd meg: irracionális lesz a végzetük is. Elcsúsznak egy banánhéjon.

Pogátsa Zoltán
közgazdász

Az biztos: a vasárnapi voksolás nem változtatott az európai erőviszonyokon, nem járt politikai földrengéssel. Ugyanakkor megerősödtek a nyugat-európai radikálisok. A munkaerő szabad áramlásának sokkal több az ellenzője válság idején, az olcsó kelet-európai munkaerő ugyanis a nyugatiak munkahelyeit és jóléti rendszerét fenyegeti. Ez óhatatlanul felemelte az EU-szkeptikusokat. Ennek a szemléletnek ugyan vannak rasszista felhangjai is, de nem ez a meghatározó ebben a kritikai gondolkodásban.

A másik: a radikális bal Sziriza nyerte a görögöknél az EP-választást. Fontos győzelem. A merkeli válságkezelést én katasztrofálisnak ítéltem meg: nem segített Görögországnak abban, mégis mit kell a versenyképességért tenni. Sziriza most válaszolt a merkelizmusra. Mindezek ellenére nincs áttörés az Európai Unióban. Az Európai Bizottság és a Tanács továbbra is támogatja a megszorítást, és az EP-ben is többségben vannak annak támogatói. Miközben persze az említett két jelenségre valahogyan reagálni kellene az uniónak. A hatalomhoz közel állók érdekeit védő establishment pártok eddig a növekvő távolmaradás és az unióellenes szavazatok ellenére ignorálták a kérdést.

Magyarországon a baloldali szavazók többsége nem vett részt az EP-választáson. A harc a liberális szavazókért ment. Liberálisnak deklarálja magát a DK, amely ráadásul Gyurcsány Ferenc személyes trollpártja. Liberális az Együtt–PM egyik fele is, így annak egésze ideológiailag inkoherens és átmeneti képződmény. Az MSZP pedig neoliberalizált álbaloldali párt. Instabil pártképződmények ezek. Ideiglenes előrerukkolásukat jórészt a liberális szavazók körében érték el, a nem szavazó baloldaliak nagy részét nem szólították meg, hiszen a liberális, az nem baloldali.

Valódi baloldali párt egyelőre nincs Magyarországon. Az LMP lehetne az, de gazdasági és szociálpolitikai víziók és képviselők nélkül nem tart ott. Márpedig csak a liberális szavazatokkal, a baloldaliak megszólítása nélkül nem győzhető le Orbán Viktor.

Krémer Balázs
szociológus

A hazai EP-választás legfontosabb tanulsága: a választás egyáltalán nem Európáról szólt. Nem derült ki, a pártok milyen uniós ügyeket akarnak képviselni. Mit gondolnak például a tőke- és bankpiacok felügyeletéről vagy a közös energia- és biztonságpolitikáról? Ez a kampány inkább még távolabb vitt minket Európától. A pártok abban versenyeztek: hogyan nyúljuk le Európát. A Jobbiknál, de a baloldali pártoknál is megjelent a szociális demagógia, például: Európai béreket a magyaroknak! Ez nonszensz. A fizetésemelést nem az uniós adminisztratív intézkedésektől kell várni.

A parlamenti választáson részt vevőknek most vasárnap körülbelül a fele ment el voksolni. Ők valószínűleg a politikailag legtudatosabb, legaktívabb emberek. A Jobbik az áprilisi szavazótáborának mintegy kétharmadát elveszítette. Ami arra utal: az akkori sikerük elsősorban az elitellenes, politikairendszer-ellenes kampányuk eredménye volt, s nem a szélsőjobboldali mondandójukat támogatták. Ez jó hír, mert azt jelzi: az újnáci eszmék mégsem annyira erősek itthon. Bár a Jobbik most második lett, ez akkor sem előrelépés számukra: visszaestek 20 százalékról 14-re.

A baloldali összefogás pártjai külön indulással némileg növelték táborukat. De sok új szavazót így sem sikerült elérniük, inkább a baloldalon belüli átrendeződés kezdődött el. Gyurcsány Ferenc budapesti megerősödését a DK-rajongók elköteleződése magyarázza. Az MSZP-ben csalódottak közül többen átszavazhattak a harcosabb DK-ra. Ugyanakkor szomorú lenne, ha a hazai közéletet továbbra is a vezérelvű politikák összecsapása határozná meg, a jövőbeni választást pedig ismét az döntené el, Orbán vagy Gyurcsány hívei vannak-e többségben.

Kérdés, ha a választmány elfogadja az MSZP elnökségének lemondását, kik lépnek a helyükre. Hiába alakulnak át a baloldali osztozkodás erőviszonyai, ha arról semmit nem lehet tudni, milyen baloldali tartalmak és ügyek kerülnek előtérbe. Ezért nem vagyok túl optimista a baloldal jövőjével kapcsolatban.

Balázs Péter
külpolitikus

Sok oka van az alacsony részvételnek a hazai EP-választáson. Például nemrég volt az országgyűlési választás, ami inkább mozgósította a szavazókat. Másfelől: nemcsak a Jobbik, de a Fidesz retorikája is EU-ellenes. Az emberek nap mint nap azt hallják a kormányzat csúcsairól, hogy az unió tehetetlen, ostoba, ellenünk van, gyarmatosítani akar minket. El sem jut hozzájuk, hogy az uniós tagságunknak nettó nyertesei vagyunk, s az EU mennyi lehetőséget nyújt Magyarországnak, amelyekkel jobban kellene élni.

Nálunk szinte minden beruházás uniós támogatással készül. Ám az építkezéseknél az EU logója alig észrevehető, annál nagyobb viszont a Széchenyi-terv, vagyis az Orbán-kormány reklámja. Mintha itt minden fejlesztés az ő érdemük lenne.

Ráadásul a kormány kommunikációja sokszor szándékosan megtévesztő. Például Orbán Viktor felháborodottan nyilatkozta, hogy az unió be akarja tiltatni itt az életfogytiglani büntetést. Erről szó sincs! Nem is az EU, hanem az Európa Tanács az emberi jogi egyezményre hivatkozva javasolta, hogy az életfogytiglani ítéleteket időnként – például 25 évente – felül kellene vizsgálni, s a bírónak dönteni az elítélt további sorsáról. Amúgy az ET egyetlen tagállam törvénykezésébe sem avatkozik bele.

S bár országonként igen változatos a kép, a fő politikai erőviszonyok alapvetően nem változtak az EP-ben. A legaggasztóbb eredmény Franciaországban született, ahol mindenkit megelőzve a szélsőjobboldali Nemzeti Front győzött. Ugyanakkor például Hollandiában, Olaszországban az előjelzésekhez képest sokkal gyengébben szerepeltek e pártok. Ráadásul nem könnyen állnak össze egymással az Európai Parlamentben. A Marine Le Pen vezette Nemzeti Front is megüzente a Jobbiknak: vele nem hajlandó együttműködni. Az antiszemitizmust, rasszizmust a nyugat-európai EU-szkeptikusok is elutasítják.

Tóth Csaba,
a Republikon Intézet stratégiai igazgatója

A mi felméréseink szerint az Európai Unió támogatottsága Magyarországon alacsonyabb, mint máshol Közép-Európában, ugyanakkor megfelel az európai átlagnak. Mi magyarázhatja akkor, hogy a Fidesz „Nem leszünk gyarmat!” retorikája mégis ennyire sikeres? A Fideszt Európa kapcsán is a kettős beszéd jellemzi, hiszen azt is hangoztatják: bent kell maradni az unióban, de közben folyamatos harcot hirdetnek vele szemben. A „Megvédjük a rezsiharcot” üzenete is sokkal inkább belpolitikai. Őket nem elsősorban az EU-val kapcsolatos szabadságharc teszi itthon népszerűvé. Ez a propaganda inkább saját táboruk egyben tartását szolgálja.

A Fidesz retorikai sikeréhez hozzátartozik az is, hogy önmagát középen álló centrista pártként tünteti fel, amely küzd a bal- és jobboldali szélsőségesekkel szemben. Persze ezzel is saját táborát erősíti. Nemzetközi viszonylatban a Fideszt a mérsékelt jobboldal legjobboldalibb pártjaként tartják számon, tehát európai összehasonlításban a Fidesz minden, csak nem centrista.

A Jobbik most nem azért lett második, mert megerősödött. Sőt a tavaszi eredményüknél rosszabbul teljesítettek. Valójában az MSZP bukott le a második helyről. Különösen a fővárosi szavazóik büntették őket. A szocialisták mintha túl biztosak lettek volna a szavazótáborukban, két, szerintem nagyon gyenge kampányt folytattak. Mintha fel sem ébredtek volna az áprilisi vereségből, nem korrigálták kudarcos stratégiájukat. Velük szemben a DK és az Együtt–PM is sokkal markánsabban kampányolt most. Bajnaiék például azt képviselték, hogy vitatkozni kell a Jobbikkal, a DK viszont határozottan ellenezte ezt. De legalább mindkettőjüknek volt valamilyen karakteres, világos álláspontja, amely mellé oda lehetett állni. Az MSZP pedig ott maradt köztük önálló arculat nélkül.

A baloldalnak meg kell tanulnia együttműködni az önálló arculatuk elveszítése nélkül. Hiszen valamilyen szövetségi politikát a jövőben is folytatniuk kell. Ha a fővárosi önkormányzati választáson az MSZP, a DK, az Együtt–PM és a LMP is külön-külön indít jelölteket, biztosan nem lehet legyőzni Tarlóst. Noha az MSZP erővesztése folytatódhat, azért még nem kell leírni őket. Persze el kellene jutniuk eddigi kudarcaiknak a tanulságaihoz.