Teljes jobboldali siker
Lengyelországban is vasárnap tartották az európai képviselők választását, amely a kormányzó Polgári Platform (PO) sikerét hozta: ha hajszállal is, de megelőzte legnagyobb riválisát, a legnagyobb ellenzéki erőt, a Jog és Igazságosság (PiS) pártját. Ez nem okozott meglepetést, de sok más eredmény igen.
A közvélemény-kutatások már hónapok óta mutatták, hogy Tusk miniszterelnök pártja fej-fej mellett halad a Kaczynski vezette párttal, az első és második helyen folyamatosan váltották egymást. Így volt ez a választások utáni eredmény közlésének éjszakáján is, először a platform érezhette magát győztesnek, aztán a szavazatok 91 százalékának feldolgozottságánál a radikális jobboldaliak, végül minimális különbséggel, de a kormányfő pártja győzött: 32,13százalékkal, szemben a 31,78,-al. Ez azt jelenti, hogy mind a két párt 19 képviselői mandátumot kapott – a PO-nak ez az előző választáshoz képest 6 képviselői hely elvesztését jelenti, míg a PiS ezzel négyet nyert.
Az elemzők szerint meglepetés a 23 százalékos részvételi arány. A lengyeleknél olyan méretű és intenzitású kampányt folytatott mindegyik résztvevő párt, mintha nem is uniós, hanem hazai parlamenti választások lennének, hónapok óta mindent ennek rendeltek alá. Tusk ezzel együtt nagyon örült a győzelemnek, amely az utóbbi éveket tekintve a nyolcadik a sorban, és további következetes munkát ígért, míg Kaczynski szerint ez annak az útnak a kezdete, amelynek végén le lehet váltani a jelenlegi kormányt és „Lengyelországot a helyes útra vezérelni”.
A Demokratikus Baloldali Szövetség, az SLD, amely több éves álmából sem tudott magához térni, sőt még tovább osztódott, még örülhetett is az alig 9 százalékot meghaladó harmadik helynek, ezzel 5 képviselője jut majd ki Brüsszelbe. A velük konkuráló Europa Plus, amelyhez a Janusz Palikot vezette mozgalom tagjai mellé az ország legnépszerűbb politikusai is csatlakoztak, mint pl. az egykori SLD-s Ryszard Kalisz, s amelyet az egykori köztársasági elnök, Aleksander Kwasniewski patronált, súlyos vereségnek tartja, hogy még a bekerülési küszöböt sem érte el. Ez annál is furcsább, mert Palikot pártja a parlamenti választásokon harmadik erőként jutott a szejmbe. A választás éjszakáján keserűen úgy fogalmazott: mozgalma valószínűleg egy évtizeddel megelőzte korát, ezért a nagy bukás. Kwasniewski volt államfő is közölte: ez volt az utolsó választási kampány, amelyben részt vett, ezután csak előadásokkal, recenziókkal fog foglalkozni.
A kormányzó PO koalíciós partnere, a PSL (parasztpárt) kifejezetten örül a megszerzett négy mandátumának, pedig alulmúlták előző eredményüket.
Talán a legnagyobb meglepetést a Janusz Korwin-Mikke féle Új Jobboldal szerezte: a csak néhány hónapja, kifejezetten az uniós választások előtt megalapított pártjával, amelyben szinte minden családtagja helyet kapott, a több évtizede már leszerepelt, zavaros nézeteket képviselő, hadaró jobboldali politikus megszerezte a szavazatok több mint 7 százalékát, ezzel négy képviselőt küldhetnek az EP-be. Korwin-Mikke szerint ez csak a kezdet, másfél év múlva ők veszik majd át a hatalmat a jelenlegi kormánypárttól. Az euroszkeptikus, magát antidemokratának valló politikus sikere annál meglepőbb, miután országos vihart kavart az a mondata, hogy a nők igazából nem bánják, „ha egy kicsit megerőszakolják őket”.
Örvendetes tény, hogy a Ruch Narodowy (Nemzeti Mozgalom), amelyik példaképe a Jobbik – szívósan ápolják is a kapcsolatokat –, az európai trenddel ellentétben még csak labdába sem rúghatott, alig haladták meg az egy százalékot a kapott voksok alapján. Igaz, a radikális jobboldali nézeteket lesznek kik képviseljék a lengyelek részéről is az unióban.