A szerbiai árvízkárosultaknak segít a Fővárosi Vízművek
A Fővárosi Vízművek önkéntes csapata víztisztító és -csomagoló berendezésével segíti a szerbiai árvíz és rendkívüli esőzés károsultjait: naponta százezer liter ivóvízzel látják el a Belgrád környékén élőket.
A Belgrádi Víz- és Csatornázási Művek közvetítésével a csapat Obrenovac település közelében, a Száva folyó partján állította fel telephelyét egy iskola udvarán. A városban és környékén egyáltalán nincs vezetékes vízszolgáltatás, az áramszolgáltatás bizonyos területeken szintén szünetel. A fertőzött víz jelenti az egyik legnagyobb gondot és egészségügyi kockázatot – tájékoztatta a Fővárosi Vízművek Zrt. hétfőn az MTI-t.
A csapat a szerb kormány felkérésére május 23-án indult útnak. A pénteki próbaüzemi vízgyártást követően szombat óta már folyamatos a tisztítottvíz-szolgáltatás. A helyi lakosságot a helyszínre szállított víztartályból közvetlenül látják el, a helyi vízmű pedig a zacskózott vizet osztja szét a környék lakói között. Az első napon szolgáltatott több mint 40 ezer liter ivóvíz közel felét szállították ki zacskózva.
A Száva folyó a Belgrádi Közegészségügyi Hatóság vizsgálata és besorolása szerint jelenleg a legrosszabb vízminőségi kategóriába tartozik, ami fokozott elővigyázatosságot igényel a víztisztításkor. A gyártott víz minőségét a Budapestről kiszállított minilaborral folyamatosan ellenőrzik, a helyi hatóságok vizsgálatai is igazolták a fizikai és kémiai paraméterek megfelelőségét.
A legalább negyven halálos áldozatot követelő, csaknem félmillió embert otthona elhagyására kényszerítő áradást követően az ideiglenes ivóvíz-biztosításon túl jelentős feladat hárul a magyar szakemberekre az áradások és esőzések következtében erősen szennyeződött és megrongálódott helyi vízhálózatban keletkezett károk felmérésében és helyreállításában is. A Fővárosi Vízművek szakmai segítségét a víznyerő területek árvíz elleni védelme és a víznyerő kutak fertőtlenítése, a biztonságos vízszolgáltatás újraindítása területén is felajánlotta.
A missziót támogató valamennyi eszközt és berendezést a Fővárosi Vízművek biztosítja. A csapat és az eszközök biztonságát a szerb rendőrség garantálja.
Az önkéntes csapat decemberben a Fülöp-szigeteki Cebuban segítette a Haiyan tájfun által sújtott területen élőket a víztisztító berendezéssel.