Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.

2009. július 12., 18:24

A londoni nyár csalhatatlan jele a Proms, vagyis a Promenádkoncertek kezdete. Immár 115 éve minden nyáron július közepétől szeptember elejéig minden áldott este klasszikus zenei koncertet rendeznek a Royal Albert Hall-ban.

2009. július 12., 17:08

A Natascha Kampusch ügyének visszásságait vizsgáló parlamenti bizottság elnöke maga is osztja azt a gyanút, hogy a kislány elrablójának cinkosai voltak. Ludwig Adamovich – az Alkotmánybíróság egykori elnöke – gyakorlatilag a vizsgálat akadályozásával vádolja a bécsi államügyészséget, amely nem engedi, hogy a parlamenti bizottság betekintsen fontos iratokba, például Natascha szabadulása utáni első vallomásába. A különös magatartás okát abban látja, hogy az államügyészség attól tart: lelepleződnek az egykor elkövetett hibák.

2009. július 12., 15:58

A 168 Óra Levélhullás rovatából értesültem legJobbik EP-képviselőnőnk érdekes javaslatáról, amelyet egyes amerikai izraelita uraknak tett.

2009. július 12., 15:08

Éppen négy éve, hogy bejelentették: London nyerte el a 2012-es Olimpiai Játékok rendezésének jogát. A szervezők most áttekintették az előkészületeket, és megállapították, a brit főváros ütemesen készül és időarányosan jól állnak a munkálatok.

2009. július 12., 14:50

A Natascha Kampusch ügyének visszásságait vizsgáló parlamenti bizottság elnöke maga is osztja azt a gyanút, hogy a kislány elrablójának cinkosai voltak. Ludwig Adamovich – az Alkotmánybíróság egykori elnöke – gyakorlatilag a vizsgálat akadályozásával vádolja a bécsi államügyészséget, amely nem engedi, hogy a parlamenti bizottság betekintsen fontos iratokba, például Natascha szabadulása utáni első vallomásába. A különös magatartás okát abban látja, hogy az államügyészség attól tart: lelepleződnek az egykor elkövetett hibák.

2009. július 12., 13:09

Születésnapi torta helyett lézershowval köszöntötték a brit főváros egyik leghíresebb attrakcióját, a 150 éves londoni Big Bent. A brit parlament híres óratornyának nagy harangja 1859. július 11-én szólalt meg először. Hangja azóta jelzi megbízhatóan az idő múlását.

2009. július 12., 12:24

Az osztrák kormány az adósságállomány növekedése miatt szorongatott helyzetben van. Már most is a bevételek húsz százalékát fordítja a kamatszolgálatra, s ez az arány hamarosan 30 % lehet. Ugyanakkor a bruttó hazai össztermék (GDP) 2008-ban a gazdaságkutatók 1,8 százalékos előrejelzésénél erőteljesebben, 2 százalékkal gyarapodott.

2009. július 12., 11:51

2009. július 12., 07:12

Az esőfakasztás gondolatával foglalkoznak Mumbai vezetői, miután a késlekedő monszun miatt veszélybe került India pénzügyi fővárosának ivóvízellátása.

2009. július 11., 21:00

Éppen négy éve, hogy bejelentették: London nyerte el a 2012-es Olimpiai Játékok rendezésének jogát. A szervezők most áttekintették az előkészületeket, és megállapították, a brit főváros ütemesen készül és időarányosan jól állnak a munkálatok.

2009. július 11., 11:02

A brit jog történetében először ítéltek valakit börtönbüntetésre azért, mert az interneten terjesztett gyűlöletkeltő tartalmakat, méghozzá külföldről működtetett oldalon.

2009. július 11., 05:36

Ismét új fejezet kezdődik szombaton a rendszerváltás utáni szlovákiai magyar politika történetében: a Somorja melletti Csölösztőn megtartja alapító közgyűlését a Híd-Most, amely a magyar-szlovák "együttműködés pártjaként" határozza meg önmagát.

2009. július 10., 23:37

A brit jog történetében először ítéltek valakit börtönbüntetésre azért, mert az interneten terjesztett gyűlöletkeltő tartalmakat, méghozzá külföldről működtetett oldalon.

2009. július 10., 21:14

A G8 és más meghívott országok kötelezettséget vállaltak, hogy három év alatt 20 milliárd dollárt költenek a déli országok mezőgazdaságának fejlesztésére, hogy csökkentsék az éhezést a világban. Medvedev orosz elnök az amerikai rakétapajzs ellen érvelt. A G8-ak szerint stabilizálódik a világgazdaság. Hírösszefoglalónk.