Születésnap lézershowval

Születésnapi torta helyett lézershowval köszöntötték a brit főváros egyik leghíresebb attrakcióját, a 150 éves londoni Big Bent. A brit parlament híres óratornyának nagy harangja 1859. július 11-én szólalt meg először. Hangja azóta jelzi megbízhatóan az idő múlását.

2009. július 12., 13:09

"Happy Birthday Big Ben, 150 év, 1859 - 2009," ezt az üzenetet vetítették a toronyra sötétedés után a fényparádé betetőzéseként.

A brit főváros 96 méter magas jelképe 12 négyzetméter alapterületű. Magassága 11 emeletnek felel meg, az órához 334 lépcső vezet fel. A Big Ben nevét egyébként nem a harang és a torony tervezőjéről, hanem megrendelőjéről, Benjamin Hall felsőházi képviselőről kapta, aki egyben közmunkaügyi kormánybiztos is volt.

Minthogy a torony építése hosszú ideig tartott, így idén több fázisa is jubilál, ezért az évfordulót számos eseménnyel, folyamatosan ünneplik Nagy-Britanniában, sőt, hivatalos honlapja is nyílt:

http://www.bigben.parliament.uk/

Ezen nyomon követhetők a jubileumi év eseményei, virtuális túrát tehetünk a torony belsejében, és megnézhetünk egy válogatást abból a műgyűjteményből, amely a Big Ben-t ábrázoló képekből, festményekből áll. A londoni parlament több, mint hétezer ilyen alkotást őriz, ezek zömét a nagyközönség sohasem láthatja, mert a Westminster palota látogatók elől elzárt részeiben díszítik a falakat vagy a folyosókat.

London jelképe

London egyik leghíresebb szimbólumát, a viktoriánus korszak építészeti és műszaki mesterművét, amelyet 1859. május 31-én avattak fel, Edmund Beckett Denison tervezte. Denison eredetileg ügyvéd volt, de szenvedélyesen érdekelték az órák. Ő változtatta meg a harang óraművének eredeti tervét, hogy az másodpercre pontos legyen, mérete és az időjárás viszontagságai ellenére is. Így született meg a Great Westminster Clock, azaz a Big Ben. Becenevét megrendelője, Sir Benjamin Hall felsőházi képviselő után kapta.

Az órát hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken húzzák fel kézzel, a procedúra több mint egy óra hosszat tart. Ha egy kicsit siet vagy késik, egy szerelő egy régi egypennys érmét tesz rá az ingára, vagy épp elveszi róla: elég ugyanis ez a kicsiny súlyeltérés, hogy lelassítsa vagy felgyorsítsa az óraművet kétötöd másodperccel.

Tavaly egyébként augusztustól októberig alapos felújításon esett át a Big Ben: az óra hatalmas számlapját (mind a négy oldalon egyenként 312 különálló üvegdarab alkotja a számlapot) gondosan megtisztították – ehhez a technikusoknak hegymászó felszereléssel kellett leereszkedniük a torony külső részére. Az óra szerkezetét is átvizsgálták, a szükséges javításokat elvégezték rajta. Ez idő alatt az óra nem ütötte a negyedeket, az időt pedig átmenetileg elektronikus szerkezet segítségével mutatta tovább. Amikor mindent átnéztek, a mutatókat, a súlyokat és a harangokat újra össze kellett hangolni.

A Big Ben most már újra régi szépségében tündököl, tisztán és megújulva várja a következő százötven év látogatóit.

Mike McCann, akinek hivatalos titulusa “A Nagy Óra Gondnoka”, az évfordulón megerősítette: “A Big Ben még százötven év múltán is különleges helyet foglal el a londoniak szívében, mint a mérnöki és építészeti zsenialitás csodálatos példája”.