Proms 2009

Gyakorlatilag megalakulása, azaz 1927 óta már az egész koncertsorozatot a BBC szervezi és bonyolítja le. A hatezer férőhelyes Royal Albert Hall közepén majdnem ezer állóhely van, ezekre nem lehet előre jegyet venni, csak aznap, egy ilyen jegy ára 5 font. A bérletekért és a fontosabb jegyekért gyakran órákat állnak sorba az emberek. A terem minden este megtelik, néha zsúfolásig. Valamennyi koncertet élőben közvetíti a Radio 3 (az itteni Bartók rádió), a nyitó- és a zárókoncertet, és jó néhány másikat a BBC televízió kettes csatornája is.

Az egész koncertsorozat hangulata lenyűgöző. Fantasztikus, hogy estéről estére egy ilyen program több ezer embert tud vonzani (pedig nem ez az egyetlen attrakció esténként Londonban...), és hogy az egyébként eléggé visszafogott angolok, akik a legjobb színházat is hűvösen nézik végig, a zenéért nemcsak tudnak, de mernek is rajongani. A legnagyobb vastapsokat mindig a Proms kapja.

A Promsnak komoly múltja van

Érdekes egy pillantást vetni a Proms történetére is. Az első koncertet 1895 augusztus 10.-én rendezték, az ötlet atyja egy Robert Newman nevű zseniális impresszárió volt, az akkor újonnan épült szimfonikus koncertterem, a Queens Hall menedzsere.
Az volt a célja, hogy szélesebb közönséget érjen el, azáltal, hogy vonzó programokat kínál és hozzá olcsó jegyárakat. Tervéhez megnyerte a zseniális brit karmestert, Henry Wood-ot is, aki aztán a Proms szellemi atyja lett. A jegyek ára egy koncertre egy shilling, vagyis mai áron öt penni volt, a szezonbérlet pedig egy guinea, vagyis egy font öt penni.

A program népszerű szerzők közismert alkotásaiból válogatott, a páros elképzelése mai szóval a népnevelés köré csoportosult. Azt tervezték, hogy megnyerik a közönséget, becsalogatják, és évről évre emelik majd a koncertek színvonalát.
Ezt segítette az is, hogy a koncertek helyszíne is barátságos volt. A szünetekben lehetett sétálgatni (innen ered a Promenád, vagyis a Proms név is), amikor pedig a rendezvény még a 19. században átköltözött az Albert Hall-ba, a terem közepén és a legfelső szinten állóhelyeket is kiadtak. A közönség ehetett, ihatott, sőt még dohányozni is lehetett, csak azt kérték, hogy a gyufát ne az énekszámok alatt gyújtsák meg…

A közönség nevelése igazán sikeresen alakult, 1920-ra már szerepelt a Proms műsorán Strauss, Rahmanyinov, Ravel, Debussy is, nem is beszélve a brit zeneszerzőkről, és az előadók közül is sok fiatal tehetség kapott itt bemutatkozási lehetőséget.

Háborúk, gazdasági válságok, kormányok jöttek-mentek, de a Proms maradt, sőt egyre fejlődött. Ma már az eseménysorozat kitárta kapuit a jazz, a filmzene, a musicalek és a népzene előtt is, a sorozaton belül pedig külön nemzeti intézmény lett a Proms utolsó koncertje, amely egyszerűen kihagyhatatlan esemény.

A zárókoncert hagyományai

Pár éve vezette be a BBC azt, hogy a zárónapon nemcsak az Albert Hall-ban, hanem a Hyde Parkban is rendeznek párhuzamos koncertet, majd ezt kiterjesztették a skót, walesi és északír városokra is. Tavaly Glasgow, Belfast és Swansea volt ilyen párhuzamos koncertek színhelye, és egyedül a Hyde Park-ban negyvenezren voltak, olyan fellépőkkel, mint például José Carreras. A szünetben összefoglalót adtak ezekből a párhuzamos koncertekből, és a műsorban kétszer is összekapcsolódott az öt helyszín: az egyik műsorszámot az összes szimfonikus zenekar közösen játszotta élőben. Másodszor pedig azt a kompozíciót adták elő, amelyet a BBC felkérésére egy fiatal skót zeneszerzőnő írt, kifejezetten arra az estére. Mindegyik rész más városból szólt, a zárótételt pedig az öt zenekar és kórus együtt adta elő. Fantasztikus volt.

Ennek a ’Last Night of the Proms’-nak is megvannak a maga sok évtizedes hagyományai. Például mindig megkoszorúzzák az alapító, Sir Henry Wood szobrát, a zenészeket támogató karitatív szervezetek képviselői a karmester kérésére bejelentik, hogy mennyi pénzt gyűjtöttek össze a koncertek előtt, és a karmester mindig mond egy pár szót az utolsó szám előtt. A zárókoncert második részének a programja szinte mindig ugyanaz, mindig Elgar: Pomp and Circumstance, illetve Jerusalem c művével zárul, a közönség bizonyos pontokon tapssal, füttyel, hurrával kapcsolódik be. És persze, rengeteg a humor és mindig vannak meglepetések is. Tavaly például az est egyik sztárja, (a walesi) Bryn Terfel, az Elgar darabhoz egy olyan zakóban jött be, amely a walesi zászló stilizált motívumait ötvözi, a hajtókáján pedig a skót, angol és ír zászló látható, majd a szám végén a zsebéből kis zászlókat vett elő, és ezeket odadobta a közönség közé. Egyébként a nézőtér is tele van ilyenkor zászlókkal, lufikkal, mindenki mókás kalapokba öltözik. De amikor a végén az öt helyszínen vagy százezer ember énekli az Elgar: Jeruzsálem-et meg az angol himnuszt, és összeölelkeznek, és az egész lassan népünnepélyé válik, mint egy szilveszter este, akkor azért nem lehet nem arra gondolni, hogy hol tudja még a világon a komolyzene évről évre estéről estére emberek ezreit így összehozni?
Általános vélemény, hogy a BBC ezzel nagyon fontos hagyományt teremtett és ápol, melyet a britek nagy becsben tartanak.

Gazdag program idén is

Az idei több száz koncertből és az azokat kísérő előadásokból reménytelen vállalkozás volna még csak szemezgetni is – azt meg talán mondani is felesleges, hogy a BBC külön internetes honlapot hozott létre, ahol a napi program mellett recenziókat lehet olvasni, háttérinformációk találhatók a zeneszerzőkről, persze jegyet is lehet venni a koncertekre, melyek le is tölthetők vagy újra meghallgathatók több formátumban is. (

A 2009-es műsorban Beethoven: Fidelio-jától Handel: Partenope c. művének koncertszerű bemutatásáig, Berlioztól Villa-Lobosig, Gershwin-től Bartókig számos klasszikus és modern zeneszerző, ismert sztár és pályakezdő fiatal szerepel. A legnagyobb ínyencektől a zenével csak most ismerkedőkig mindenki találhat kedvére való hangversenyeket. Számos ingyen koncert, háttérelőadás, ismeretterjesztő program egészíti ki az eseménysorozatot.

Otthon, a karosszékből is jó program, de ha valaki Londonban jár, akkor mindenképpen érdemes személyesen is ellátogatni egy Proms koncertre!