XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2010. július 4., 09:17
Az Oroszország számára kémkedéssel gyanúsított tizenegy ember közül újabb három őrizetének meghosszabbításáról döntött egy amerikai szövetségi bíróság pénteken. Theresa Buchanan bíró a Washington melletti Alexandriában tartott meghallgatáson úgy döntött, hogy a három ember továbbra is őrizetben marad, mivel Mikhail Semenko, valamint a Michael Zottoli-Patricia Mills párnál fennáll a szökés veszélye. Az ügyészség által a bírósághoz elküldött levél szerint a magát kanadai-amerikai állampolgárnak valló pár elismerte, hogy orosz állampolgárok és álneveket használnak - számolt be az MTI.
2010. július 4., 08:20
A jó hír, hogy a gazdasági válság ellenére Ausztriában az idén kevesebb vállalkozás jelentett csődöt, mint amennyitől tartani lehetett. A szakemberek az okok között a lakossági stabil fogyasztását és a bankok segítségét említik. Ezzel azonban nincs vége: újabb csődhullám várható.
2010. július 4., 07:12
A szervezők becslései szerint csaknem egymillióan csatlakoztak a szombati londoni melegfelvonuláshoz. A népünnepély jellegét öltő tarka parádét számos zenei és egyéb kulturális rendezvény kísérte. A felvonulás - amelyen részt vett Boris Johnson, a brit főváros konzervatív polgármestere is - a Baker Streetről indult, és a Trafalgar-tér volt a végállomás, ahol hatalmas színpad várta a tömeget, folyamatos koncertekkel és színpompás táncelőadásokkal. A Soho vigalmi negyedében hajnalig tartó utcabál kezdődött.
2010. július 4., 04:53
Levélben gratulált Schmitt Pálnak köztársasági elnökké választásához Ivan Gasparovic szlovák államfő, s hivatalos szlovákiai látogatásra is meghívta új magyar partnerét - közölte pénteken a pozsonyi elnöki hivatal. A látogatás időpontját diplomáciai úton később rögzíthetik. "Kihasználom az alkalmat, hogy megerősítsem: a Szlovák Köztársaság készen áll arra, hogy a Magyar Köztársasággal intenzív és nyílt politikai párbeszédet folytasson az alkotmányos vezetők minden szintjén, az államfőt is beleértve" - olvasható a levélben.
2010. július 3., 19:48
Douglas MacArthur kirúgása óta nem volt akkora konfliktus az Egyesült Államok polgári és katonai vezetői között, mint most, június utolsó hetében, amikor Barack Obama elnök leváltotta az Afganisztánban harcoló amerikai erők „engedetlen” főparancsnokát, Stanley McChrystal tábornokot. A két konfliktus közötti különbség fajsúlyos ugyan – MacArthur erősen bírálta Truman elnök koncepcióját a koreai háború idején, McChrystal csak megvető megjegyzéseket tett vezető politikusokra –, de bizonyos párhuzamosság felfedezhető. Mindkét ünnepelt és közszeretetnek örvendő tábornokból feltört az utálat azokkal szemben, akiket az alkotmány föléjük rendelt, lévén a fegyveres erők fölött kemény civil kontroll. Azt hitték, annyira nélkülözhetetlenek, hogy megengedhetik maguknak a politikusok ostorozását. Tévedtek. ACZÉL ENDRE írása.
2010. július 3., 18:21
Egy 10 kilotonnás atomtöltettel olcsón és egyszerűen lehetne elzárni azt a mélytengeri kutat a Mexikói-öbölben, amelyből már két és fél hónapja ömlik a nyersolaj a tengerbe - állítják szakemberek.
2010. július 3., 11:53
Először köszönt ránk olyan reggel, amikor szakad az eső. Éjjel olyan érzésem volt, hogy a zuhatag befolyik alagsori szállásunkba. Ettől még nekivágunk a Városnak, felszerelkezve esőkabáttal, esernyővel és lendülettel.
2010. július 2., 18:07
Éppen csak néhány héttel a 85. születésnapja után érkezett a hír: elhunyt Rudolf Leopold. Honlapunk az ünnepségről, és az ebből az alkalomból megnyílt kiállításról egyaránt , a legújabb kiállításokat most is ajánljuk olvasóinknak. S most ismét ő, az egyik legjelentősebb osztrák gyűjtő a téma. Élete és halála.
2010. július 2., 13:41
Christian Wulff, a kormánypártok jelöltje, csak a harmadik fordulóban győzhetett a szerdai köztársasági elnökválasztáson. Az első két fordulóban a CDU/CSU és az FDP sok képviselője az SPD és a Zöldek közös jelöltjére, Joachim Gauckra szavazoit
2010. július 2., 09:08
Három évet meghaladó börtönbüntetésre ítélték egyenként azt a négy bűnözőt, akik márciusban Berlinben egy nemzetközi pókertorna nyereményének szánt összeget akarták elrabolni, de végül csak az összeg valamivel több mint negyedét tudták megkaparintani - írja az MTI.
2010. július 2., 07:30
A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) ismételten arra szólította fel a magyar kormányt, hogy vonja vissza jelenlegi formájában a teljes médiacsomagot - írja az MTI.
2010. július 2., 07:02
Izrael szabadon bocsátana ezer, területén fogva tartott palesztint, ha a Hamász iszlamista mozgalom cserébe elengedné a fogságában lévő izraeli katonát, Gilád Salitot - jelentette be Benjámin Netanjahu, a zsidó állam miniszterelnöke.
2010. július 2., 05:14
Kialakult a legjobb nyolc mezőnye Dél-Afrikában, mostantól már az elődöntőbe jutásért mérkőznek az állva maradt csapatok. A dél-amerikai kontinenst négyen (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay), Európát hárman (Hollandia, Németország, Spanyolország) képviselik, Afrikából pedig már csak Ghána van versenyben. Ázsiából senki sem maradt, de azért többek között ott volt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság válogatottja is. A meccsszünetet talán szenteljük arra, hogy elemzés és esélylatolgatás helyett megismerjük kissé ezt a szinte mindenki számára ismeretlen országot.
2010. július 1., 21:13
Három évet meghaladó börtönbüntetésre ítélték egyenként azt a négy bűnözőt, akik márciusban Berlinben egy nemzetközi pókertorna nyereményének szánt összeget akarták elrabolni, de végül csak az összeg valamivel több mint negyedét tudták megkaparintani. A két német, egy török és egy libanoni fiatalember közül hármat három és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság, míg negyedik társuk 3 év kilenc hónapot kapott. A rablók Berlin egyik legelőkelőbb szállodájába, az Európa egyik legnagyobb pókertornájának otthon adó Grand Hyattbe pisztolyokkal és késekkel felfegyverkezve hatoltak be a 800 ezer eurós nyeremény megszerzése reményében, de csak 242 ezer euróval sikerült elmenekülniük.
2010. július 1., 05:40
Bár Itália igazán nincs híján a női szépségnek, mostanság egyre népszerűbbek az országban a Közép- és Kelet-Európából származó lányok. A Panorama magazin on-line kiadásának erotikus fotóalbumában, a Le ragazze del Periscopióban cseh, orosz, román és természetesen magyar hölgyek képviselnek bizonyos "egzotikumot". Néhányukkal a Tuttoitalia is megörvendezteti látogatóit.
2010. július 1., 05:15
Erős, a Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés rázta meg Mexikó déli részét szerdán – közölte az Egyesült Államok földtani intézete (USGS).