Mi ez a haverkodás? A szlovákok keblükre ölelték Schmittet

Levélben gratulált Schmitt Pálnak köztársasági elnökké választásához Ivan Gasparovic szlovák államfő, s hivatalos szlovákiai látogatásra is meghívta új magyar partnerét - közölte pénteken a pozsonyi elnöki hivatal. A látogatás időpontját diplomáciai úton később rögzíthetik. "Kihasználom az alkalmat, hogy megerősítsem: a Szlovák Köztársaság készen áll arra, hogy a Magyar Köztársasággal intenzív és nyílt politikai párbeszédet folytasson az alkotmányos vezetők minden szintjén, az államfőt is beleértve" - olvasható a levélben.

2010. július 4., 04:53

"Mély meggyőződésem, hogy az építő jellegű baráti kommunikáció a közös érdeklődésre számot tartó területeken hasznára válik nemcsak a két ország lakosainak, akiket egybeköt az európai uniós és a NATO-partnerség, hanem hozzájárul a jószomszédi kapcsolatok, valamint a szlovákok és a magyarok közös közép-európai identitásának a megerősítéséhez is" - írja Gasparovic.

Leszögezi: mindkét ország állampolgárainak érdeke, hogy "teljes értékű szomszédi párbeszédet folytassunk, amely a kölcsönös tiszteleten alapul, illetve minden olyan pozitívumnak a támogatásán, amely kétoldalú kapcsolatainkat és regionális együttműködésünket alakítja".

A szlovák államfő sok sikert kívánt Schmitt Pálnak elnöki feladatai ellátásához - írta az MTI.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.