Börtönbüntetésre ítélték a berlini pókertorna kirablóit
Három évet meghaladó börtönbüntetésre ítélték egyenként azt a négy bűnözőt, akik márciusban Berlinben egy nemzetközi pókertorna nyereményének szánt összeget akarták elrabolni, de végül csak az összeg valamivel több mint negyedét tudták megkaparintani. A két német, egy török és egy libanoni fiatalember közül hármat három és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság, míg negyedik társuk 3 év kilenc hónapot kapott. A rablók Berlin egyik legelőkelőbb szállodájába, az Európa egyik legnagyobb pókertornájának otthon adó Grand Hyattbe pisztolyokkal és késekkel felfegyverkezve hatoltak be a 800 ezer eurós nyeremény megszerzése reményében, de csak 242 ezer euróval sikerült elmenekülniük.
A pontosan 3 perc alatt történteket videokamerák rögzítették, így többek között az egyik rabló és az egyik biztonsági őr közötti dulakodást, majd azt, hogy egy másik rabló siet társa segítségére. A rendőrök még ki sem érkeztek a szállodába, amikor a rablók már kereket oldottak. Viszont a nagy zűrzavarban elejtettek egy zacskót, amelyben a nyereményösszeg nagy része volt.
A nyomozás hatalmas erőkkel indult meg a tettesek kézre kerítésére, de végül a bűnbanda úgy bukott le, hogy jó egy héttel a látványos akció után a csoport egyik német tagja feladta magát és megnevezte társait. A tettesek ugyan rács mögé kerültek, de az elrabolt összegből mindössze 4 ezer euró került elő eddig.
A bíróság az ítélet kihirdetésekor egyben bírálta a torna szervezőit is, mert nem vezettek be megfelelő biztonsági intézkedéseket a 950 fő részvételével zajló esemény lebonyolítására.