A dohányzás visszaszorítása régóta cél.
Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
2010. november 14., 12:38
A szöuli G20 csúcsértekezletre indulva avatta fel a vadonatúj elnöki különgépet Nicolas Sarkozy. A francia államfő elképzeléseinek megfelelően, csillagászati összegért testreszabott Airbus 330-200 típusú repülőgép 12 000 kilométert képes egyhuzamban megtenni, így tízórás repülés után leszállás nélkül érte el a dél-koreai fővárost.
2010. november 14., 10:55
Széles mosoly, elégedettség és egy viszonylag rövid idő alatt kidolgozott 80 oldalas koalíciós paktum – ezekkel állt a sajtó elé Michael Häupl Bécs régi-új polgármestere, a tartomány főnöke, és újdonsült helyettese, Maria Vassilakou. Az ő személyében most először kapott városvezetői funkciót migrációs hátterű politikus.
2010. november 14., 10:37
Észak-Kaukázusban az idei esztendő első nyolc hónapjában négyszer annyi terrorcselekményt követtek el, mint tavaly egész évben. A hadsereg és a szövetségi rendfenntartók 149 embere vesztette életét, 384-an sebesültek meg. A szeparatisták vesztesége 167 fő, fogságba 298-an estek. Ezek az adatok is arról tanúskodnak, hogy Moszkva változatlanul nem képes teljes ellenőrzése alá vonni Oroszország „lágy altestét”. KULCSÁR ISTVÁN írása.
2010. november 14., 09:10
Letartóztattak négy magyar férfit - hármat az Egyesült Államokban és egyet Ausztriában -, akiket azzal vádol az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), hogy bűnszövetkezetben egy helyi üzletember elrablására, gyilkossággal való megfenyegetésére és 5 millió dollár kizsarolására készültek - adta hírül szombaton a Fox News Los Angeles-i stúdiójának weboldala - írja az MTI.
2010. november 14., 05:22
Csaknem három héttel az indonéziai Merapi vulkán legutóbbi kitörése után 240-re nőtt a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma – írja az MTI.
2010. november 13., 18:34
Mottó: Ne hazudj. Ne félj. Ne fuss. Mindezek ellenkezőjét teszi az egyik hős, s az ebből származó egyre képtelenebb bonyodalmakból kerekedik ki az Így telt a nyaram című orosz film, amely az 54. Londoni Filmfesztivál fődíját nyerte el. A gyártó által a thriller műfajába besorolt, 2 500 000 dolláros költséggel készült 129 perces mozi az év elején a Berlini filmfesztiválról hozott el három Ezüst Medvét a színészi alakításért és az operatőri munkáért.
2010. november 13., 17:40
Magyar kommandós nyerte pénteken egyéniben a Kommandós Világbajnokságot az Egyesült Államokban, Orlandóban jelenleg is zajló versenyen. Az Orlandóban tartózkodó Farsang János a Független Hírügynökségnek telefonon elmondta: a magyarok 10 éve vesznek részt az amerikai világbajnokságon, és olyan jó eredményeket érnek el, hogy az USA-ban talán még jobban elismerik a magyarokat, mint itthon.
2010. november 13., 11:44
A magyar nyelv és irodalom továbbra sem lehet emelt szintű érettségi- és felvételi vizsgatárgy, még a felsőoktatási intézmények magyar tagozatain sem - olvasható a Kárpátalja című hetilap híre alapján a hirszerzo.hu-n. Az ukrán oktatási minisztérium ugyanis a magyarság által kért változtatások nélkül, a magyar iskolákban érettségizőket hátrányosan érintő rendelkezésekkel fogadta el a 2011. évi felsőoktatási felvételi szabályzatot.
2010. november 13., 09:09
Két évvel ezelőtt egyébről sem lehetett olvasni az osztrák sajtóban, mint az „amstetteni rém” néven emlegetett Josef Fritzl szörnyű tetteiről. Amióta a St. Pölteni bíróság vérfertőzés, nemi erőszak, gyilkosság és rabszolgatartás vádjával életfogytiglani börtönre ítélte, alig hallani róla.
2010. november 13., 04:47
Több mint ezermilliárd forintnak megfelelő nagyságú új megszorító csomagot jelentenek be napokon belül az egyre mélyebb recesszióba süllyedő Görögországban. A 4,5 milliárd eurós csomag elsősorban az állami szférát sújtja majd, de lehetnek benne adóemelések is. A jövő évi költségvetésbe beépített újabb megszorítástól azt reméli a kormány, hogy sikerül tartani a hiánycélt - jelentette pénteken kormányzati forrásokra hivatkozva a DowJones amerikai gazdasági hírügynökség. Az újabb csomagra azért van szükség, mert a Görögországban nemzeti sportnak számító adóelkerülés veszélyezteti a bevételi tervek teljesülését.
2010. november 13., 00:07
Svédországban 1999. óta van érvényben a sexköplagen, az a törvény, mely a prostitúcióban résztvevők közül sértettnek tekinti a kihasznált felet, s az őt kihasználó másikat vonja felelősségre. Nem csak a többnyire hálózatban működő kerítőket, de azt a személyt is, aki egy másik ember testének megvásárlásával szándékozik szexhez jutni. Ezt egyértelműen bűncselekménynek tartja a törvény, s pénzbírságot vagy hat hónapig terjedő elzárást ró ki az elkövetőkre.
2010. november 12., 14:01
Kongói Demokratikus Köztársaság, Kinshasa – Rendőrök -köztük egy ezredes- ülnek a vádlottak padján a bíróság előtt. Azzal vádolják őket, hogy megölték Floribert Chebeyát és sofőrjét Fidèle Bazanát. Az ügy nemcsak az országban, de a határain túl is nagy felháborodást keltett.
2010. november 12., 12:38
2010. november 12., 11:10
Ünnepség a Terror Házában. Rendezője a házigazda mellett a német keresztény-konzervatív kormánypárt, a CDU Adenauerről elnevezett pártalapítványa. A berlini fal egy darabját adják át. A legismertebb vendég Németh Miklós.
2010. november 12., 08:23
A Nápoly melletti Torre Annunziatából indult el a világhírnév felé, részese volt az olasz neorealizmusnak és Új-Hollywoodnak egyaránt. Kilencvenegy éves korában Los Angelesben elhunyt Dino De Laurentiis, a legendás producer.
2010. november 12., 06:42
November, fázós, nedves november. Napok óta csak esik és esik. A folyók áradnak, a hegyoldalak megcsúsznak és magukkal viszik a múltat és a jövőt is. Az utak beszakadnak, a vonatok megállnak, leáll minden, csak a káosz van és a víz. Egész Olaszország ázik és az eső csak esik, egyre csak esik…
2010. november 12., 04:48
A szöuli G20 csúcsértekezletre indulva avatta fel a vadonatúj elnöki különgépet Nicolas Sarkozy. A francia államfő elképzeléseinek megfelelően, csillagászati összegért testre szabott Airbus 330-200 típusú repülőgép 12 000 kilométert képes egyhuzamban megtenni, így hétórás repülés után leszállás nélkül érte el a dél-koreai fővárost.