2010. november 17., 18:22

Párizs környéki illegális romatáborokban és egy Orléans határában időző lakókocsi-karaván helyszínén forgatott filmet szeptember utolsó hetében a Duna televízió öttagú stábja. A Mundi Romani dokumentumsorozat készítői különösen feszült időszakban találkoztak filmjük szereplőivel, pár héttel az után, hogy Sarkozy elnök utasítására megkezdődött a romániai és bulgáriai romák erőltetett hazatelepítése. A közel félórás riportfilmet november 19-én mutatta be a Duna TV.

2010. november 17., 18:04

A Német Bundestag ösztöndíját 2011- re is megpályázhatják magyar fiatalok, akik öt hónapot tölthetnek német törvényhozók mellett Berlinben.

2010. november 17., 16:42

De Maiziere szerint a tervezett merényletekről "külföldi társszervektől" értesült Berlin. "Információink szerint a hónap végén akartak lecsapni" a terroristák - mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a jemeni ügy kapcsán kaptak információt esetleges támadásokról. Októberben a hatóságok két, Jemenben feladott küldeményt fogtak el, amelyben bombák voltak. A cél az Egyesült Államok volt. Az egyik küldeményt Németországban, a másikat pedig Nagy-Britanniában fogták el.

2010. november 17., 11:45

2009 júliusában lépett hatályba Törökországban az a jogszabály, amely nem engedélyezi dohánytermékek értékesítését oktatási és egészségügyi célú ingatlanok területén, és amely tiltja a dohányzás a zárt köztereken és közösségi helyeken, beleértve a kávé- és teaházakat, klubokat és bárokat is. Az Ipsos KMG által készített friss felmérés azonban azt mutatja, az állampolgárok és az érintett vállalkozók sem elégedettek az intézkedéssel.

2010. november 17., 10:44

A Punta del Este-i konferencia minapi megnyitásával végső stádiumába érkezett a WHO dohánytermék-adalékanyagokra vonatkozó szabályozásának (FCTC) előkészítése. A részes felek negyedik konferenciája pénteken zárul, és végleg pontot tehet a termelői érdekképviseleti szervek és a WHO közt zajló csatára.

2010. november 17., 09:27

Nagyfelbontású, HD-adássá válik decembertől a vatikáni televízió, hogy XVI. Benedek pápa üzenetét még nagyobb területen lehessen sugározni - közölte kedden a Vatikáni Televízió Központjának (CTV) egyik illetékese.

2010. november 17., 08:19

A brit kormány még a nyáron közölte, hogy a kártérítés kifizetésével akarja megakadályozni hosszadalmas és drága bírósági tárgyalást, amely rossz fényt vetne a brit titkosszolgálatokra is. David Cameron miniszterelnök bejelentette egy vizsgálóbizottság felállítását is, amelynek feladata lesz annak kivizsgálása, hogyan viszonyultak a brit titkosszolgálatok a külföldön alkalmazott kínzásokhoz.

2010. november 17., 06:54

Immár működik Rómában olyan szemafor, amely számolja a másodperceket a Sárga és a piros jelzés között. Gianni Alemanno, Róma főpolgármestere kísérleti jelleggel felszereltetett Róma egyes helyein a gyalogosok biztonsága érdekében olyan szemaforokat, amelyek mutatják a közlekedőknek, hogy hány másodperc áll még rendelkezésükre, hogy a sárga és a piros között átérjenek a túloldalra.

2010. november 17., 05:34

A befektetők kedvét szegte, hogy az infláció növekedésétől tartva a dél-koreai központi bank 2,25 százalékról 2,5 százalékra emelte az alapkamatot kedden. Ezzel egyidejűleg felerősödött az a várakozás, hogy Kína is hasonló lépésre szánja el magát a következő napokban.

2010. november 16., 20:03

Az olyan hírekhez már hozzászokott a közvélemény, amelyek a NOB (Le Monde: „A világ legantidemokratikusabb és feltehetőleg egyik legkorruptabb nemzetközi szervezete”) vesztegetési ügyeiről szólnak. Most két nagy nemzetközi labdarúgó-szövetség, a FIFA és az UEFA került a botrányok középpontjába. KASZA LÁSZLÓ írása.

2010. november 16., 19:00

A tél egyelőre csak távoli fenyegetésnek tűnik, hát még a tavasz, a nyár pedig elképzelhetetlenül soká lesz, ám aki belekezdett júliusi-augusztusi kulturális programjának tervezésébe, máris vásárolhat jegyet a Szentmargitbányai nyári operafesztiválra. Az idei szezon újdonságot kínál: a nagyszínpad mellé egy kisebbet, párhuzamosan kétféle előadást, újonnan kinevezett művészeti igazgatót, akinek első produkciója, a Don Giovanni színvonalas előadásnak ígérkezik.

2010. november 16., 18:59

Nem kevesebbet állítanak a tíz évvel ezelőtti szörnyű tragédiában elhunyt százötvenöt személy hátra maradottait képviselő ügyvédek, mint hogy az osztrák bíróság bizonyítékokat hagyott figyelmen kívül a politikailag kívánatos ítélet érdekében.

2010. november 16., 18:37

November havában, Szent Márton-nap tájékán izgalmas szellemi kalandtúrát kínál a történelmet, irodalmat és zenét egyaránt kedvelő magyar turista számára a ligugéi St.Martin apátság felfedezése. A kolostor tavasszal kibővített könyvesboltjában mostanában egyszerre négy franciára fordított Márai-művet kínálnak a látogatónak.