A dohányzás visszaszorítása régóta cél.
Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
2010. november 23., 14:27
Nem telik el egyetlen hét sem az osztrák közszolgálati televíziót érintő botrány nélkül. Még alig száradt meg a tinta a hírigazgató nagy port felvert leváltásán, máris újabb igazgató, a kommunikációs terület élén álló szakember távozott. Igaz, ő önszántából, miután beismerte, hogy az intézményen belül lehallgatta saját kollégáit.
2010. november 23., 11:23
Románia kormánya, amelyben koalíciós partnerként van jelen a magyar kisebbség legerősebb politikai pártja (RMDSZ), a minap „túlélt” egy bizalmi szavazást. Éspedig úgy, hogy a kormánypártok és független támogatóik – felsőbb utasításra – fegyelmezetten távol maradtak a szavazástól. A szocialista–liberális ellenzéknek 236 szavazatra lett volna szüksége ahhoz, hogy Emil Boc miniszterelnököt kiakolbólítsa; ehelyett csak 218-at kapott. A „tartózkodó pártfegyelem” ilyenformán nem volt hiábavaló. Ha a kormánypártiak, mindenekelőtt természetesen a Demokrata Liberális Párt honatyái is részt vesznek a titkos szavazáson, megeshetett volna, hogy Boc saját, pártbéli ellenfelei suttyomban igennel szavaznak az ellenzéki indítványra. Erre azonban nem volt lehetőségük, mert nyomban kiderült volna, ki nyomott közülük gombot. ACZÉL ENDRE írása.
2010. november 23., 10:23
Pfundtner Edit, a Híd alelnöke egy televíziós vitában elutasította azokat a kijelentéseket, hogy pártja a magyar kormánynak akar megfelelni.
2010. november 23., 09:15
Az észak-koreai tüzérség ágyúzott kedden reggel egy dél-koreai szigetet - jelentette a dél-koreai média a hadseregre hivatkozva. Nem sokkal később egy szemtanú az YTN televízióval azt közölte: már abbahagyták az ágyúzást. A támadásban a szigeten 14 dél-koreai katona sebesült meg, közülük négy súlyosan - jelentette a csatorna. A sziget lakói halászhajókon kezdtek el menekülni a Jongpjon-szigetről - közölte szintén egy szemtanú, pontosítva a lakosok meneküléséről szóló korábbi információt.
2010. november 23., 09:09
A Közügyek Intézete (IVO) által végzett felmérés szerint a szlovákok fele elégedetlen a Malina Hedvig-ügy kivizsgálásával, amely 2006-ban kezdődött el.
2010. november 23., 08:04
Sok a kérdőjel Ernest Valko pozsonyi sztárügyvéd meggyilkolásával kapcsolatban, a belügy nem ad ki információkat a nyomozás sikere érdekében.
2010. november 22., 23:50
A hétvegi lisszaboni NATO csúcsértekezlet során Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök kilátásba helyezte: kormánya, illetve a svéd állam szívesen Írország rendelekzésére bocsát egy méltányos összeget. Ennek értelmében Anders Borg pénzügyminiszter is résztvevője volt a vasárnapi EU-s telefonos kríziskonferenciának.
2010. november 22., 21:26
A német Kereskedelmi Minisztérium hivatala jelentést készített a a magyar kormány intézkedéseiről. A Nemzetközi Valutaalap álláspontja szerint „kockázatteljes intézkedéscsomagot" készített az Orbán-kormány, amely a berlini vélemény szerint „politikailag nehezen besorolható.”
2010. november 22., 18:22
A Nemzetközi Valutaalap álláspontja szerint „kockázatteljes intézkedéscsomagnak” minősíti a német Kereskedelmi Minisztérium hivatalának jelentése a magyar kormány intézkedéseit. Amely kormány a berlini vélemény szerint „politikailag nehezen besorolható.”
2010. november 22., 15:22
Sikeres szökésen van túl 28 mautirán fiatal. Az Al-Kaida észak-afrikai szárnyától léptek meg. Hírügynökségi jelentések szerint úton vannak hazafelé.
2010. november 22., 13:30
Háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják az egykori felkelő vezért, a Kongói Demokratikus Köztársaság volt alelnökét. A 48 éves Jean-Pierre Bemba a vádirat szerint felelős az irányítása alatt működő Kongói Felszabadítási Mozgalom által a Közép-Afrikai Köztársaságban elkövetett gyilkosságokért, vérontásért, erőszakért és fosztogatásért.
2010. november 22., 10:44
Nem telik el egyetlen hét sem az osztrák közszolgálati televíziót érintő botrány nélkül. Még alig száradt meg a tinta a hírigazgató nagy port felvert leváltásán, máris újabb igazgató, a kommunikációs terület élén álló szakember távozott. Igaz, ő önszántából, egy csúnya hibát, az intézményen belüli lehallgatások elrendelését beismerve.
2010. november 22., 08:19
Idősebb olvasóink még emlékezhetnek a Ludas Matyi című klasszikus vicclap Tücsök és bogár című rovatára, amelyben neves humoristáink kipécéztek különböző nevetséges, vagy abszurd feliratokat, név- és cégtáblákat, kacagtató sajtóhibákat. Most a Lettera 43 tallózott hasonlóképpen az olasz valóságban, helység és utcanevek között.
2010. november 22., 06:21
Silvio Berlusconi olasz kormányfő külön utasítására új pénisszel láttak el a kormányfői hivatalban kiállított Mars-szobrot - jelentette csütörtökön az olasz sajtó. A La Repubblica című lap információi szerint hetvenezer euróba került a háború római istenét és Vénusz istennőt ábrázoló szoboregyüttes restaurálása, amelyet a lap szerint a hagyománytisztelő szabályok felrúgásával végeztek el.
2010. november 22., 04:57
Kicsi, de sok támadást ígér az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni központú ága, amely októberben két csomagbombát is küldött az Egyesült Államokba, de ezeket elfogták útközben. Az IntelCenter, amerikai internetes figyelőszolgálat szerint egy szombaton közzétett írásban a terrorszervezet meghirdette az "ezer seb stratégiáját", amelynek célja, hogy "kivéreztesse az ellenséget".
2010. november 21., 22:36
New York város 625 millió dolláros kártérítésben állapodott meg azzal a több, mint 10 ezer tűzoltóval, rendőrrel, mentőssel és építőmunkással, akik egészségkárosodást szenvedtek a Világkereskedelmi Központ összeomlásakor keletkezett mérgező portól - jelentette a hét végén a The New York Times.
2010. november 21., 18:41
A Drezdai Műszaki Egyetem a legnagyobb a maga nemében Németországban: kereken 36.000 hallgató tanul seregnyi fakultásán Szászország fővárosában. S miután a magolás közben szünetek is vannak, néhány éve, egy ötlet-pályázatra, megszületett a Diáknaptár. Lengén öltözött lányokkal, fiúkkal – egyetemi helyszíneken. Bombasiker.
2010. november 21., 12:09
Centrifugák százait látta egy amerikai atomtudós egy észak-koreai urándúsító létesítményben - közölték a témakörben jártas források, és az esetről szombaton beszámolt a The New York Times is.