A miniszterelnök péniszt aggatott a szoborra

Silvio Berlusconi olasz kormányfő külön utasítására új pénisszel láttak el a kormányfői hivatalban kiállított Mars-szobrot - jelentette csütörtökön az olasz sajtó. A La Repubblica című lap információi szerint hetvenezer euróba került a háború római istenét és Vénusz istennőt ábrázoló szoboregyüttes restaurálása, amelyet a lap szerint a hagyománytisztelő szabályok felrúgásával végeztek el.

2010. november 22., 06:21

A II. századból származó alkotást egy olasz múzeum adta kölcsön az olasz kormányfői hivatalnak, ahol az épület bejáratnál állították ki. Az évszázadok alatt megsérült márványszobrot Silvio Berlusconi olasz kormányfő utasítására "hozták rendbe": Vénusz egy új kart, Mars pedig egy péniszt kapott - számolt be a Független Hírügynökségre hivatkozva a

Népszava .

A kormányfő építésze, Mario Catalano a Guardian című brit lapnak nyilatkozva elmondta: a hiányzó testrészeket egy mágneses rendszerrel rögzítették az alkotás eredeti részeihez. Az új részek levehetőek - tette hozzá az építész.

A La Repubblica úgy tudja, hogy a restaurálási munkákért hetvenezer eurót fizettek ki az olasz adófizetők pénzéből. A lap szerint nem tartották be a restaurálási szabályokat. Az új részek ugyanis teljesen beleolvadnak az eredetibe, és ezzel megtévesztik a szobrot néző embereket, akik nem tudják, hogy melyik rész régi és melyik új.