Egy elvetélt kormánybuktatás
Románia kormánya, amelyben koalíciós partnerként van jelen a magyar kisebbség legerősebb politikai pártja (RMDSZ), a minap „túlélt” egy bizalmi szavazást. Éspedig úgy, hogy a kormánypártok és független támogatóik – felsőbb utasításra – fegyelmezetten távol maradtak a szavazástól. A szocialista–liberális ellenzéknek 236 szavazatra lett volna szüksége ahhoz, hogy Emil Boc miniszterelnököt kiakolbólítsa; ehelyett csak 218-at kapott. A „tartózkodó pártfegyelem” ilyenformán nem volt hiábavaló. Ha a kormánypártiak, mindenekelőtt természetesen a Demokrata Liberális Párt honatyái is részt vesznek a titkos szavazáson, megeshetett volna, hogy Boc saját, pártbéli ellenfelei suttyomban igennel szavaznak az ellenzéki indítványra. Erre azonban nem volt lehetőségük, mert nyomban kiderült volna, ki nyomott közülük gombot. ACZÉL ENDRE írása.
A bukaresti parlamentben, ellentétben a budapestivel, színes az élet. Ennek oka az erőviszonyok viszonylagos kiegyensúlyozottsága. A két nagy párt, a szocdemek és a demokraták mellett nemcsak az RMDSZ és a liberálisok, hanem még a kisebbségi és etnikai tömörülések is el tudják játszani a „mérleg nyelvének” szerepét. Aztán valamennyiük fölött ott magasodik Traian Bãsescu, a „demokrata gyökerű” államfő, aki simán megtehette volna, hogy megint Bocot nevezi ki miniszterelnöknek, ha a bizalmi szavazáson netán megbukik. Tekintettel arra, hogy a parlamenti játszmákban a szó szoros értelmében mindenkinek szava van, akármilyen kicsi pártot, csoportosulást képviseljen is, Bukarestből furcsálkodva néznek Budapestre, ahol „minden olyan egyszerű”.
Tudnivaló, hogy a húszmilliárd eurós IMF-hitel fejében Románia kegyetlen megszorító intézkedésekre kényszerült az idén. De még a közalkalmazotti fizetések 25 százalékkal, a fizetésen felüli juttatások 15 százalékkal való megnyirbálása (például a 13. havi fizetés elvétele) után is majd 7 százalékos költségvetési deficittel „dolgozik”. Ergo: azt kell hallania egyfolytában az IMF embereitől, hogy „csak így tovább, fiúk!”, a megszorításokra jöjjenek újabb megszorítások. Noha újabb megszorítások pillanatnyilag nincsenek kilátásban, az ellenzék a parlament elé terjesztette a „Nép Indítványát”, amely lényegében arról szólt, hogy az eddig végrehajtott takarékossági intézkedéseket vonják vissza. A „Nép Indítványa” volt a kormánybuktatás – kudarcot vallott – törvénytervezete.
A politikai ellenzékhez csatlakoztak természetesen a szakszervezetek is. A parlamenti szavazással egy időben Bukarestben tömegtüntetést, olykor némi erőszakkal fűszerezett megmozdulást tartottak, amelyen azonban még jóindulatú számítások szerint is csak 30 ezer ember vett részt, a várt 80-100 ezer helyett. Forrásaim szerint azért, mert az imént említett 25 százalékos fizetéscsökkentés a törvény szerint csak idén december 31-éig hatályos, és az emberek többsége úgy gondolta, hogy addig már „fél lábon állva is kibírjuk”.
De azok, akik a „mindent visszában” reménykednek, valószínűleg naiv képzelgők. Mivel a román GDP az idén tovább csökken, alig hinném, hogy volnának források a „status quo ante” helyreállításához. Röviden: az elvett egynegyedet a közalkalmazottak nem fogják visszakapni, a béren felüli juttatásaikat pedig végképp nem, holott azok sok esetben – például a nagy befolyású pénzügyminisztérium, valamint a belügyi és a védelmi tárca illetékességi körében – korábban elérték vagy meg is haladták az alapbért.
De az IMF részéről a további megszorítások sürgetése már jelentős ellenállásba ütközik. A kormánytöbbség és az ellenzék egyaránt azon gondolkodik, miként lehetne a gazdaságot felpörgetni a bérekre nehezedő, Európában is kirívóan magas (44,5 százalékos) terhek csökkentése, egyszerűsített vállalkozási adók és – nem mellesleg – újabb uniós és valutaalapos hitelek mozgósításával. Ha tudniillik nincs növekedés, nincs pluszjövedelem sem, és akkor Románia – noha a megszorítások révén fokozatosan és nagyon lassan egyensúlyt teremt a költségvetésében – ott van és ott is marad, ahol a part szakad.
A magyar párt nagyon nehéz helyzetben van, hogy nevét kell adnia népszerűtlen intézkedésekhez, miközben – ha hinni lehet a Kövér László által pártfogolt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke „bekiabálásának” – semmit sem kap „a románoktól” cserébe. Szász az események margóján azt üzente az RMDSZ-nek, hogy „takarodjon a kormányzásból”.
Az, amit a romániai politikában még marginális tényezőnek is nehezen nevezhető Szász követel, ez idő szerint nem kivitelezhető. Se az önálló magyar egyetem, se a „diplomatermelésre” berendezkedett nagyváradi Sapientia állami támogatása, legfőképp pedig egy három megyét egyesítő székelyföldi magyar régió létrehozása. Utóbbi már csak azért se, mert a román alkotmány régiókat nem ismer.
Nyugtázni tartozunk viszont, hogy a karaván mégis halad. Nyomban a kormánybuktatás kudarca után a Boc-kormány a maga részéről elfogadta az új tanügyi törvényt, amely ha nem is látványos, de régóta igényelt „juttatásokat” tartalmaz a magyar kisebbség számára. Ilyen, hogy a továbbiakban anyanyelven lehet tanítani az ország történelmét és földrajzát is. A névhasználat előírja a román és a magyar nevek együttes említését, bár, Szlovákiával ellentétben, sorrendi kikötés nélkül, továbbá az önkormányzatok kezébe adja az iskolaigazgatók kinevezését.
Ismervén bizonyos nem jelentéktelen romániai politikai erők hisztériáját, amely történelemszemléletben és a térképrajzolásban egyformán bármikor előtörni képes, azt kell mondanom, hogy a tanügyi határozat az RMDSZ politikai sikere, amely viszszaigazolja Markó Béla pártelnök ama meggyőződését, hogy a parlamenti demokrácia viszonyai közepette egy kisebbségnek ritka nagy türelemre van szüksége az öröklött viszonyok bárminemű visszaszorításához. Markó egyébként jövő februárban visszavonulni készül pártelnöki tisztéből, de az RMDSZ-többség úgy gondolja, hogy ez csak akkor volna és lesz hasznos, ha az utódlás konszenzusos alapon, a riválisok háborúja nélkül valósul meg. Különben maradjon.
