Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
2016. március 24., 06:49
„Akár velem is történhetett volna” – mondta egy, az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozó biztonsági őr, aki arról is beszélt, hogy sok kollégájáról azóta sem tudja, hogy mi történt velük, s hogy vannak munkatársai, akik a lábukat vagy az ujjukat vesztették el a robbanás következtében. A belga hatóságok most már háromszáz sérültről beszélnek.
2016. március 23., 20:05
A brüsszeli események is azt mutatják, hogy az uniós tagállamok titkosszolgálati együttműködését hatékonyabbá kell tenni – véli Szalai Máté és Wagner Péter kutató a Külügyi és Külgazdasági Intézet által az MTI-hez szerdán eljuttatott gyorselemzésben.
2016. március 23., 15:32
Megerősítette a keddi brüsszeli terrortámadások elkövetőinek személyazonosságát szerdán tartott sajtótájékoztatóján a belga szövetségi főügyész, aki szerint valóban az el-Bakraoui néven ismert két fivérről van szó.
2016. március 23., 13:55
A belga főügyész tájékoztatása szerint a brüsszeli reptérre vitt három robbanószerkezetből a legnagyobb volt az, amelyik végül nem robbant fel.
2016. március 23., 12:57
A belga média visszavonta a korábbi bejelentést, hogy elfogták a tegnapi terrortámadás harmadik gyanúsítottját, a hírek szerint Magyarországon beszervezett Laachraoui-t. Délben egyperces néma csenddel emlékeztek Brüsszel belvárosában, a Place de la Bourse-nál.
2016. március 23., 12:45
Káprázatos ünnepség- és eseménysorozattal készülnek a britek II. Erzsébet királynő 90. születésnapjának megünneplésére. A királynő április 21-én tölti be a 90. életévét, ám köztudottan minden évben kétszer köszöntik fel, a tényleges születésnapján és nyáron, amikor remélhetőleg jobb idő van, s az alattvalók tíz- és százezrei is részt vehetnek a szabadtéri partikon.
2016. március 23., 10:59
„Nagyon valószínűtlen, hogy egy ekkora támadás pusztán, egy a Salah Abdeslam letartóztatása miatti bosszú volt, a merényletet hónapok óta tervezhették. Inkább az késztethette az elkövetőket a robbantások tegnapi végrehajtására, hogy attól tartottak, az elfogott Abdeslam esetleg elárulja a csoportot és a tervekeit” – idéz egy biztonsági szakértőt a a brit The Independent című lap.
2016. március 23., 10:34
A tegnapi brüsszeli terrortámadások elkövetésével gyanúsított El Bakraoui testvéreket már régóta kereste a rendőrség a párizsi támadások és az azokban kulcsszerepet játszott s néhány napja elfogott Salah Abdeslam lakása kapcsán is.
2016. március 23., 08:49
Frédéric Van Leeuw tájékoztatása szerint Ibrahim el-Bakraoui, aki a repülőtéren robbantott, végrendeletet hagyott egy később megtalált laptopon. Fivére, Khalid a brüsszeli Maelbeek metróállomáson robbantotta fel magát egy szerelvényben. Sajtóhírek szerint Najim Laachraoui lehetett a második repülőtéri robbantó – őt is felvették a repülőtér biztonsági kamerái.
2016. március 22., 17:21
Az IS az Amaq hírügynökségén keresztül azt közölte: a brüsszeli támadásokkal válaszoltak arra, hogy „részt vesznek az IS elleni nemzetközi koalícióban”.
2016. március 22., 17:02
Az ultimátum után. A 168 óra stúdiójában Jolsvai András, Krug Emília, Lampé Ágnes és Pungor András.
2016. március 22., 16:06
A terrortámadásoktól nem tudjuk magunkat megóvni. Nincs százszázalékos biztonság – mondta a 168 Órának Piri Kati holland munkáspárti uniós képviselő.
2016. március 22., 15:42
Tovább nőtt a kedd reggeli brüsszeli terrortámadások áldozatainak száma: a legfrissebb hírek szerint harmincnégy ember meghalt, több mint kétszázan pedig megsebesültek a belga fővárosban végrehajtott robbantásokban.
2016. március 22., 14:53
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért párt európai parlamenti képviselője a reggeli robbantás helyszínén, Brüsszelben, az Európai Parlament épületében van. Őt kérdeztük arról, hogy mi történik jelenleg a városban, ahol egyes belga hírügynökségek szerint már harmincnégy halálos áldozata van a terrorakciónak.
2016. március 22., 14:31
Kiürítik a belgiumi Tihange-ban található atomerőművet – jelentette a VTM flamand nyelvű belga közszolgálati televízió kedden.
2016. március 22., 13:37
Kedd reggel, helyi idő szerint 08:00 órakor két öngyilkos merénylő hajtott végre robbantást a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, egy órával később újabb robbantás volt az uniós intézmények közelében lévő Maelbeek metróállomáson is. A legfrissebb hivatalos információk szerint 21 ember életét vesztette, a sérültek száma több tucat.
2016. március 22., 13:06
„Megtörtént, amitől tartottunk, sötét nap ez Belgium számára” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Charles Michel belga kormányfő a kedd reggeli brüsszeli terrortámadásokra utalva.